A Budapest Hearts című fotóalbummal debütált a Bellibro Kiadó

A Bellibro célja elsősorban a Budapestet bemutató, hozzá valamilyen módon kötődő könyvek gondozása. Első kiadványuk, a december 4-én megjelent Budapest Hearts pedig máris egészen izgalmas szemszögből közelít a témához. Az albumban összegyűjtött fényképek a városszerte fellelhető – akár tudatosan, akár a véletlennek köszönhetően odakerült – szív alakú mintákat örökítik meg.

„A szívek mindenhol ott vannak, kirajzolódnak, legyen ez egy pesti aszfaltból hiányzó darab, egy kopott házfal részlete, a budai hegyek faleveleinek véletlenszerű játéka, egy elhagyott kis konfettiszív, vagy egy sebtében megfirkált szerelmi vallomás. Együtt lüktetnek, élnek, dobognak a várossal” – áll a kiadó ajánlójában. 


A Bellibro a közönséget is szeretné arra ösztönözni, hogy nyitott szemmel járjon, ezért a könyvhöz kapcsolódóan létrehozott egy Instagram- és egy Facebook-oldalt is, ahová bárki elküldheti az általa talált szívek – régi és új – fotóit.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése