Súgópéldány

Valamennyien ismerjük Louisa May Alcott történetét a négy nővérről: a temperamentumos írópalánta Jóról (Saoirse Ronan), a szép ruhákról és boldogságról ábrándozó Megről (Emma Watson), a ragyogni és kitűnni vágyó Amyről (Florence Pugh) és a csendes, szelíd Beth-ről (Eliza Scanlen). A négy lány az amerikai polgárháború idején próbál talpon maradni édesanyjukkal (Laura Dern) együtt, míg apjuk a fronton van. Talán nem a legharmonikusabb, de kétségkívül a legelválaszthatatlanabb négyesként ismerik meg a szomszéd fiút, Laurie-t (Timothée Chalamet), aki hamar csatlakozik a lányok – főleg Jo – élénk társaságához. A film öt fiatal felnőtté válását mutatja be, ahogy próbálnak hűek maradni a szülői tanításhoz, magukhoz ölelve a világ kínálta lehetőségeket, amelyek azonban egyre távolabb és távolabb sodorják őket egymástól.

Gerwig filmjében okosan kombinálta a feltörekvő, fiatal tehetségeket a már befutott idősebbekkel, ezzel még jobban felcsigázva a nézők kíváncsiságát. Gondoljunk csak a nagyszájú, fiús Jót játszó Ronanra, a karizmatikus Laurie-t megformáló Chalametre, vagy a zsörtölődő nagynéni szerepében Meryl Streepre. Olyannyira azonosultak a szerepükkel, hogy a néző képtelen őket elválasztani a karaktereiktől, őszinte gesztusaikkal pedig még hitelesebbé tették alakításukat. Szinte tapintjuk a Jo és Amy közötti feszültséget, átérezzük Meg küszködését a jobb élet reményében, és tűkön ülve szurkolunk Jo és Laurie barátságának szerelemmé teljesedéséért.

Alcotthoz hasonlóan Gerwig is meglepetéseket tartogat, ám ő inkább a rendezés terén. A film két idősíkon játszódik. Az elsőn a négy ártatlan, reményekkel és ábrándokkal teli lány várja kíváncsian, hogy mit tartogat számára a jövő, amely minden bizonnyal sokkal jobb lesz, mint a jelen. A második idősíkon viszont már a szó minden értelmében reálissá vált jövőben vagyunk. A lányok itt már kezdenek rájönni, hogy sokkal nehezebb a felszínen maradni, mint megnyerni múltbéli parázs vitáik bármelyikét. Gerwig a néző gondolkodásra ösztönzése és a cselekmény fondorlatosabbá tétele érdekében bátran vállalta ezt a kis cikkcakkot az idősíkok között.

A rendező – gondoljunk akár a történet üzenetére, akár a ruhatárra –, sikeresen ötvözte a régit az újjal. Sőt, a szereplők öltözete akár egy-egy karakter alapvető tulajdonságát is tükrözheti, mint Jo fiús, egyben praktikus, vagy Amy elegáns és drága ruhái. Az apró részleteknek is ugyanilyen érdekes szerepe van, például a két lány hobbijára nézve: míg Jónak folyton tintás a keze az írástól, Amy megjelenésén egy paca sem árulja el, hogy szívesen fest.

Gerwig Alcotthoz hasonlóan körbejárja a függetlenség, anyagi jólét és szerelem témáját, melyekről a lányok kezdeti, határozott véleménye – boldogságon, tragédián, szerelmi csalódáson, magányon, sikertelenségen és haragon keresztül – velük együtt alakul és változik.

Bár úgy tűnik, a kisasszonyok általában helyesen döntenek, cselekedeteik és szavaik nélkülöznek minden XIX. századi idealizálást. Pontosan tudják, hogy mit akarnak az élettől, és nem tartanak sem a hangjuk felemelésétől, sem csípős vagy szarkasztikus megjegyzések használatától, ahogyan a szeretet nyelvétől sem.

A film megtalálható az HBO GO kínálatában.