Hamarosan indul az Észt Hét a Művész Távmoziban

Április 29. és május 4. között a Művész Távmozi ad otthont az idei Észt Hétnek, amely nemcsak drámákból, hanem az elmúlt egy év észt animációs - és dokumentumfilmes terméséből is válogat. A filmek mellett irodalmi, művészeti és nyelvi programok, valamint játékok is várják az érdeklődőket.



Az online fesztivál nyitófilmje Veiko Õunpuu igazi lappföldi westernje, Az utolsók lesz, melyben a főszereplő azon vívódik, hogy a szülőföldet vagy az egyéni érdekeket részesítse-e előnyben. A kapitalizmus-kritikus alkotást az Észt Kulturális Alap 2020-ban az év játékfilmjévé választotta, valamint ez a film volt az ország hivatalos jelöltje az idei Oscar-díj nemzetközi játékfilm kategóriájában.

Ezt követi egy másik, hazájában szintén számos díjat nyert film, a Rain, amely a testvéri szeretet, törődés, gyűlölet és emberség kérdéseit vizsgálja, egy észt család életén keresztül. Az Észt Hét harmadik napján végre megérkezik az A. H. Tammsaare klasszikus regényéből készült film, az Orcád verítékével is, amely 2019-ben felkerül az Oscar-shortlistre. 

Az Egy évnyi dráma című dokumentumfilmben egy izgalmas esetet járnak körül: a színházrajongó Észtországban 2017-ben álláshirdetés úthján keresnek olyan embert, aki még soha nem járt színházban és végignézné a 2018-ban készült összes előadást. A négyszézötven jelentkező közül a huszonegy éves vidéki varrónőt, Alissija-Elisabetet választják ki, akinek új hivatásával megváltozik az élete.

Az észt dolce far niente (édes semmittevés) érzését a Fred Jüssi természetfilozófussal készített A létezés szépsége hozza el. A természet titkos ösvényein csámborogva, az égen úszó felhőket órákon át bámulva, a tábortűz édes-füstös ölelésében elmerülve hagyjuk magunk mögött a város zaját és a gazdasági felemelkedést.

Az Észtország XX századi történelmi traumáit a rendező-írónő családjának visszaemlékezésein keresztül bemutató Elfojtott emlékeket pedig nemcsak a vásznon, hanem könyv formájában is megismerhetjük. A vetítések után a nézők a filmek alkotóival láthatnak beszélgetéseket. 

Jegyek a https://film.artmozi.hu/eszt-het-2021/ oldalon válthatók.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése