Az Örkény Színház stream-nézőinek ajánlja fel az évad utolsó előadását

A zárás utáni első előadását azoknak a nézőknek ajánlja az Örkény Színház, akik kitartottak mellettük a járvány alatt és streamen követték az előadásokat. Erre az előadásra – köszönetképpen – vendégül látják őket a színházban.


Június 4-én, 19:00 órakor műsorra tűzik a Tótékat, amit az Örkény Streamen nem láthattak. Az előadást korlátozott nézőszámmal, kötelező maszkviselés mellett tartják meg, és csak védettségi igazolvánnyal látogatható.

Az előadáson azok a nézők vehetnek részt, akik az elmúlt hónapokban legalább egy stream-előadásra jegyet váltottak. A jelentkezéseket a színház honlapján május 19-én 12.00 órakor megjelenő e-mail címre várják egy már korábban megváltott stream jegy csatolásával. A korlátozott nézőszám miatt (200) egy jelentkezőnek 2 helyet ajánlanak fel. A visszaigazolást a jelentkezések sorrendjében küldik ki.

Az Örkény Színház 2020 nyarán alakította ki saját stream stúdióját és októberben elsőként kezdte meg előadásai rendszeres streamelését. A 2020/2021-es évadban összesen 18 produkciót és 68 előadást láthatott streamen a közönség. A streamelt előadásokat eddig mintegy 40 ezer néző látta.

Fotó: Gordon Eszter

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése