Hamarosan nyit a 6szín

Bár az érvényben lévő járványügyi szabályok már megengedik, hogy a színházak kinyissanak, a biztonságos szórakozás megteremtése komoly szervezést kíván a színházaktól. A 6színben sincs ez másként, a színház folyamatosan azon dolgozik, hogy a nézők, művészek és a háttérben dolgozók is a lehető legkisebb kockázatnak legyenek kitéve.


Az óvatosság mellett azonban elkezdődtek a következő szezon egyeztetései is, a teátrum aktívan tárgyal partnereivel: az Orlai Produkcióval, a Nézőművészeti Kft.-vel, a Zichy Szín-Műhellyel, a Liliom Produkcióval, a Bohém Társulattal, az Exit Generációval, a Gergely Theáterrel, a Táp Színházzal, a NESSZ Alkotócsoporttal és a Mulatság Egyesülettel.

Emellett megkezdődtek a színház saját produkcióinak előkészületei is, az első bemutató a Bödőcs Tibor Meg se kínáltak című könyvéből írt kocsmaária lesz Keresztes Tamás rendezésében, Thuróczy Szabolcs szereplésével.

Emellett zenés előadásokat is láthat majd a közönség: Vajda Katalin Presser Gábor könyvéből írt zenés színpadi művét Jordán Adél, Kovács Patrícia, Falusi Mariann, Simon Kornél, Keresztes Tamás, Thuróczy Szabolcs és Kerekes József szereplésével mutatják be. Zenés ősbemutatóként kerül színpadra a Szindbád. Az előadás szereplői Földes Eszter, Lázár Kati, Kerekes József, Schlanger András.

Műsorra tűzik továbbá Szabó Kimmel Tamás Széttépve című koncertszínházi előadását, valamint a Veres1 Színházzal koprodukcióban a Körfrász című vígjátékot Simon Kornél rendezésében, Földes Eszter és Nagy Sándor főszereplésével.

A nyári előadásokból sem lesz hiány, a Meg se kínáltak július 9-én Érden, július 17-én Balatonszárszón, július 24-én Veresegyházon, a Széttépve pedig július 11-én Győrben lesz látható.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése