Pán Péter története sokak számára ismerős lehet: ő a fiú, aki sosem nőtt fel. De ismered a mesét, barátnője, Wendy szemszögéből? Benh Zeitlin magyar mozikban május 13-tól látható filmjében a kislány útja tárul fel előttünk.
Eliramlik az élet és nem történik semmi?
Hallottad te is azt a hangot, amely azt mondja: „Surranj ki az éjszaka”? Láttad te is azt az alakot, amely az ablakod mögül integet és várja, hogy átlépd vele a küszöböt? Emlékszel te is arra a mesére, amelyre a felnőttek azt mondták, hogy soha nem lesz az életed?
Nehéz felnőni akkor, ha nem kapsz mintát, hogy kivé kellene válnod. Nehéz felnőni úgy, ha a körülötted élő felnőtteken azt látod, hogy világuk elszürkült, miközben te még viseled a fantázia színes ruháját. Mi lenne, ha azt mondanám, hogy soha nem kell levenned?
Miért néz az ember filmeket, ha nem azért, hogy belépjen Sohaországba? Oda, ahol az elveszett fiúk megtalálják önmagukat. Péter első látásra egy rafinált kisfiú, de belül, a szívében mély sebeket hord: az egész családját elvesztette egy pusztító vulkánkitörés következtében.
 |
| Fotó: Mozinet |
Szabályok: sose lassíts, sose kételkedj!
Wendy találkozik Péterrel, és szólítja őket a vadon. Egy éjszaka, két bátyjával együtt megszöknek otthonról. A felnőttekben a boldogtalanságot és az életuntságot látják, ezért eldöntik, hogy ők örökre megőrzik fiatalos világlátásukat. Életveszélyes akcióban ugranak fel egy fekete vonatra, hogy elutazzanak Péterrel egy varázslatos szigetre.
Miután majdnem vízbe fulladnak, egy csónakon evickélnek el a paradicsomi szépségű birodalomba. A mágikus helyen azok a gyerekek, akik nem adják át magukat a félelemnek és a rossz gondolatoknak, sosem nőnek fel. Szemben azokkal, akik aggodalmaskodnak, ezért hirtelen nagyon megöregednek. A két tábor kerüli egymást, de a film során elengedhetetlenné válik a találkozásuk.
„Az Anya mindig megmenti a gyerekeit!”
Az erdőben felvett képek élethűen adják vissza a dzsungel vadságát. Péter és néhány társa is mágikus erővel rendelkezik. Olyan szoros kapcsolatban vannak a Földanyával, hogy képesek vulkán- és gejzírkitöréseket előidézni. Egy megható jelenetben Péter megmutatja Wendynek a titkos rejtekhelyét. A vízalatti barlangban a kisfiú szomorú múltja tárul fel, amikor elvesztette családját. Érkezésük kezdetétől emleget egy bizonyos Anyát, akinek az elveszett fiúk a gyermekeinek tarják magukat.
A nézők is megismerhetik az Anyát, aki egy halszerű élőlény a víz mélyén, olyan, mintha a magma és a földkéreg rétegeiből állna. Jellegzetessége ragyogó teste mellett még az, hogy kellemes ének veszi körül és dúdolással hívható elő.
„Amikor az első gyermek felnevetett, az idők kezdetén, a nevetésének hangja milliárdnyi ragyogó darabra tört. Ekkor az Anya felemelkedett a Föld középpontjából, hogy vigyázzon rájuk. Mindig is itt volt és örökre itt is marad. Mindaddig, amíg hiszel benne, soha, de soha nem fogsz felnőni!”
 |
| Fotó: Mozinet |
„Felnőni igenis nagy kaland”
Az öregek titkos akcióra készülnek, amihez a gyerekeket tervezik felhasználni. Egyedül Wendyt és Pétert nem sikerül elkapniuk, így ők válnak a többiek felszabadítóivá. Wendy testvérei is áldozatul esnek, így a lány először marad távol hosszabb idejig a fiúktól. Wendy és Péter közös küzdelme a vízalatti jelenetekben varázslatos látvány.
Ezt követően azonban fordulat következik be: a kislány már nem akar gyerek maradni. Rájött, hogy a kisfiú dacból és fájdalomból képtelen kilépni a gyermekkorból. Eszébe jut édesanyja, akitől szó nélkül távozott, és megérti, hogy milyen fontos számára ez a kapcsolat.
Találd meg magadban Wendyt!
„Minél nagyobbak leszünk, a történetünk is annál nagyobb lesz!”
Arra tanít meg ez a film, hogy vegyük észre, mindannyiunkban él egy Péter és egy Wendy. Rajtunk áll, hogy kire hallgatunk: ha Wendyre, akkor felelősséget vállalunk sorsunkért, elköteleződünk az élet törvényszerűségei mellett, mint például az öregedés, és tapasztalatszerzésként, nem pedig szörnyű átokként éljük meg az évek múlását.
Reményt adó a filmben, hogy az Anya mindig ott van gyermekeivel és ők – legyenek akárhány évesek, bármikor fordulhatnak hozzá.
Írta: Tamásfalvi Hanna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése