Súgópéldány

Sokan érzünk vágyat arra, hogy megismerjük és megmagyarázzuk a minket körülvevő világot, de csak kevesen törekszünk arra, hogy tudásunk pontos és valósághű legyen. Napjainkban az internet vált a legalapvetőbb tájékozódási eszközzé. A média és közösségi oldalak olyan nagy hatást gyakorolnak ránk, hogy szinte a világnézetünket is meghatározzák.

Ha a múltba tekintünk, elég csak egy évszázadra visszanéznünk, háborúkkal, pusztítással és hatalmi harcokkal találkozunk. Sokan vallják, hogy ember alapvetően jó, de egy másik táborban gyülekeznek azok, akik állítják, hogy a világ vezetői gonoszak, önkényesek, és aki nem tagja az elitnek, az valójában csak az ő sötét terveik rabszolgája.

Ha értelmezni szeretnénk a médiát, akkor érdemes figyelnünk a legszembetűnőbb jelekre, amelyek által már „az ajtóból megláthatjuk, hogy ki lakik a házban”. Mi az, amit egy cikk tetején először olvashatunk? Hát persze, hogy a cím!

A bulvármédia legegyszerűbb eszköze a szenzációhajhász, meghökkentő cím, amelynek – általában a példányszámok növelése vagy az adott platform népszerűsítése érdekében – gyakran semmi köze a tartalomhoz. Krekó Péter könyvében a címadás mögött meghúzódó egyéb célok részletes gyűjteményét találjuk meg.

Csoportosítása szerint léteznek olyan címek, amelyek túlzó kifejezéseket használnak (pl.: elképesztő, tragédia, hihetetlen, döbbenet, stb.), mások a befogadó érzelmi reakcióira akarnak hatni (pl.: leesik az állad”, „még most is libabőrös vagyok”, stb.), egyesek pedig rémisztő, apokaliptikus forgatókönyveket (pl.: harmadik világháború) kezelnek tényként. Elcsépelt trükk a felkiáltójel és az indokolatlan nagybetűhasználat is. Egyes álhíroldalak azzal játszanak, hogy ismert hírportálok nevét módosítják (pl.: anepszava.com, index-hirek.me). 

De mi a céljuk? Pusztán zavarkeltés? Profit? Nem az a baj, hogy a média figyelmet megragadó eszközökkel él, csak tudjon velük nem visszaélni.

Léteznek időtlen összeesküvés-elméletek, amik újból és újból felütik a fejüket. Ezek közé sorolhatók például a zsidókra irányuló teóriák. „Az antiszemita összeesküvés-elméletek nemcsak időben, hanem térben is határtalanok: a világ szinte minden pontján megtalálhatók.” (148.oldal) Szó esik továbbá a „plátói antiszemitizmus” fogalmáról, de külön szakasz ki tér arra is, hogy miért éppen a zsidókkal kapcsolatos elméleteknek lehet ekkora hatása.

A Tömegparanoia bátran felteszi a kérdést: „Lehet-e egyáltalán az összeesküvés-elmélet helyes?” A tudósok szerint fontos tisztázni a konteók valósághoz való viszonyát. 

A konspiráció szó a latin „con spirate” kifejezésből ered, ami magyarul azt jelenti, hogy együtt lélegezni. „Ez a metaforikus jelentés a titokban, sötétben történő közös suttogás vagy a merényletet megelőző közös, csendes légzés lehet.” (55. oldal) – írja Krekó, majd kitér a történelmi példákra. Hiszen már az ókori Rómában, Julius Caesar meggyilkolása körül is rengeteg elmélet keringett, de számos más esetet ismerünk, amikor két vagy több hatalmi csoport titokban szövetkezett egy harmadik ellen.

„Hogy milyen gyakori is az összeesküvés elmélet a világban, az empirikus módszerekkel nehezen eldönthető kérdés. Nem véletlen, hogy a téma kiterjedt filozófiai disputák tárgyát képezi. Ezt a vitát még Karl Popper indította el – akinek jelenlegi, modern értelemben az összeesküvés-elmélet fogalmát is köszönhetjük.” (56. oldal). 

Nézetei szerint létezik a társadalomtudományok valódi céljával ellenkező megközelítés, „Amelynek lényege, hogy minden társadalmi és történelmi jelenséget valamilyen csoportok vagy emberek szándékos, tervszerű, az érdekeiknek megfelelő összeesküvése idézett elő.” (56. oldal). Popper a megértés kulcsának a tervet megalkotó rejtett csoportok azonosítását tartja. Úgy véli továbbá, hogy „az összeesküvés-elmélet a vallási babona szekularizációjának jellegzetes következménye, amelyben az istenek helyét átveszik a mindenható személyek és csoportok.”

Egy másik szerző, Keeley szerint bár nem lehet cáfolni ezeket a világkonteókat, mégis el kell vetnünk őket. Bashamnál pedig azt olvashatjuk „lehet, hogy léteznek, de praktikusabb úgy élni az életünket, mintha nem is léteznének. Sokszor ugyanis egyszerűen nem vagyunk annyi információ birtokában, hogy egyértelműen megerősíthessük vagy cáfolhassuk az ilyen szervezkedések létét.” (59. oldal)

A hetedik fejezetben az író hazánkra fókuszál, és bemutatja a magyar „téveszmetörténelmet”. „A modernitás előtti összeesküvés-mítoszok közismert példái a boszorkányüldözések, a középkori mágikus világképen alapuló és a nőkkel szembeni atavisztikus félelmeket kifejező konspirációs képzetei.” (158. oldal)

Bár Könyves Kálmánról az volt széleskörben elterjedt, hogy uralkodása során betiltotta a boszorkánypereket, ez távolról sem volt igaz, hiszen még uralkodása után hat évszázaddal is előfordultak ilyen eljárások. Végül Mária Terézia volt az, aki 1768-ban eltörölte őket. A következő oldalakon szó esik a „rózsadombi paktum” néven elhíresült teóriáról és arról, hogy a nemzeti konspirációk legnépszerűbb alakjai a szabadságharcosok, például Rákóczi, Petőfi és Kossuth.

Egy egész fejezet taglalja az egyesült államokbeli konspirációs kultúrát, majd ez az új, bővített kiadás a koronavírus körüli álhíreket is érinti. „A dezinformáció nem csupán követte a járványt, hanem formálta is azt.” (244. oldal) A koronavírus minden érintett területen beszédtéma lett, a kommunikáció pedig csak ráerősített a feszültségre és a szorongásra. „A helyzet érdekessége, hogy a megváltozott feltételek magára a kommunikációra is hatással voltak. A személyes találkozások és beszélgetések helyett az online kommunikáció vette át a főszerepet…a járvány hatására az internethasználat drasztikusan megugrott.” (245. oldal) Kiderül, hogy két csoportba sorolhatók a koronavírussal kapcsolatos tévhitek: vannak bagatellizáló és hisztériát keltő narratívák is.

Miben segítenek az egyénnek az összeesküvés-elméletek? Mivel megmagyarázhatóvá teszik a jelenség okát, híveik felületet és tárgyat kapnak ahhoz, hogy negatív érzéseiket és feszültségüket valamilyen konkrét külső eseményre vetítsék ki, csökkentve a kontrollvesztettség és a bizonytalanság érzését.

„Az első és talán legfontosabb szempont: az emberi gondolkodás csak korlátozottan racionális és a hétköznapi életben szükségünk van mítoszokra… Az emberi lét elválaszthatatlan velejárója, hogy életünket nemcsak a megfigyelhető és természettudományi értelemben megragadható valóságban éljük, hanem alternatív, elképzelt világokat is teremtünk magunknak. Ahogy a mítoszok, babonák, a vallás, a természetfelettiben való hit és a képzelet is az emberi létezés természetes velejárói, úgy a nem létező társadalmi-politikai jelenségekbe vetett hit is természetesnek tekinthető.” (269. oldal) Különbséget kell azonban tennünk a mítoszok és a dezinformációk között.

Az összeesküvés-elméletek egyik kutatója, Coady szerint „a kétféle lehetséges ismeretelméleti hiba: az összeesküvés elméletekbe vetett túlzott hit és a teljes, naiv elutasítás”, melyek közül az utóbbit tartja gyakoribbnak és veszélyesebbnek is. Tehát a szakértők véleménye sem egységes.

Megállapítható, hogy „minél nagyobb jelentőségű, minél váratlanabb és tragikusabb kimenetelű egy esemény, annál nagyobb valószínűséggel látunk összeesküvés elméletet mögötte”. (53. oldal) Ilyenek a szeptember 11-ei terrormerénylethez fűződő spekulációk, melyekkel szinte könyvtárakat lehetne megtölteni.

Akinek nincs kellő ismeretanyaga ahhoz, hogy világos képet kapjon egy adott szituációról, könnyen elveszhet a saját „mozijában”. De mi van azzal, aki már kijózanodott, és nem akar hinni semmiben? Ha már nem akar többé találgatni, mert az igazságra éhezik?

A könyv alapján arra jutottam, hogy az ember akkor válik éretté arra, hogy az igazságon alapuló világképet alakítson ki, amikor már nem elhinni akar valamit, hanem tudást és bizonyosságot szerezni róla. Ha csak néhány gondolatot kellene ajánlanom a könyvből, ezek lennének azok:

- Vedd figyelembe a forrást!

- Ellenőrizd a szerzőt!

- Ellenőrizd a dátumot!

- Ellenőrizd a saját elfogultságaidat!

- Kérdezz meg egy szakértőt! – mielőtt eldöntöd, hogy valaminek van-e valóságalapja vagy nincs.

Athenaeum, 2021, 304 oldal