A társulat „Cica nénijét” – ahogyan a legtöbben ismerték – hosszan tartó, súlyos betegség után érte a halál – számolt be róla Facebook-oldalán a Pécsi Balett.
Forrás: Pécsi Balett |
1961-ben viszont már Eck Imre társulatának bemutatkozó előadásában táncolt, január 3-án lépett színpadra a Pécsi Balett egyik alapítótagjaként. Abban az évadban még további két premieren mutatkozott be.
„A Pécsi Balett meghatározó tagja volt mindvégig. A színház- és táncművészet iránti példaértékű alázata irányította mindennapjait, önzetlen szerénység, végtelen szeretet és tisztelet áradt belőle kollégái és választott pályája, munkahelye iránt” – írta róla a társulat, hozzátéve, hogy Domján Mária egész életét a hivatásának szentelte.
A balettművész táncművészeti nyugdíjazását követően sem szakadt el a színháztól, ügyelőként és asszisztensként, később gyerektáncos-koordinátorként segítette az előadások létrejöttét.
2019-ben a Pécsi Nemzeti Színház örökös tagjává választotta, utoljára 2021. szeptember 17-én tette tiszteletét a színházban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése