Ahogy a legtöbb embernek a világon, vallási hovatartozástól függetlenül, a brit királyi családnak is megvannak a maga ünnepi hagyományai és tradíciói. Az Egyesült Királyság uralkodója az Anglikán Közösség elvei szerint szervezi meg ezt a jeles eseményt, amely nem sokban különbözik a keresztény egyház által lefektetett alapoktól. Lássuk, hogy miként zajlottak az ünnepek a méltán híres család körein belül II. Erzsébet uralkodásának ideje alatt!
A képeslapok
A királynő már nyáron elkezdte aláírni a családi fotókkal ékesített képeslapokat, amelyeket aztán a világ távoli tájain élő rokonaiknak címezve adott fel, meglepve őket ezzel a kedves gesztussal. Gyakran más országok uralkodói vagy kormányfői is részesültek ebben a megtiszteltetésben.
Jótékonykodás
Természetesen a karácsony közeledtével is rendkívül fontosnak tartották, hogy támogassák a jó ügyeket, anyagilag és a megjelenésükkel egyaránt. Ilyen például a mentális egészség megőrzésének fontosságát hangsúlyozó Heads Together elnevezésű kezdeményezés, amelynek Vilmos herceg és Kate Middleton a fő támogatója.
Közös ebéd a Buckingham-palotában
II. Erzsébet az uralkodásának korai éveiben határozta el, hogy a szentestét megelőző héten ebédet rendez a tágabb családjának a Buckingham-palotában, amelyet a tavaly bekövetkezett haláláig évről-évre meg is rendeztek.
Megérkezés a sandringhami birtokra
Sandringhambe rendszerint vonattal érkezett az uralkodó, ahol első feladata a bálterembe szánt fenyőfa kiválasztása volt. A fát közösen díszítették fel, és noha a hagyomány szerint a gyermekek ilyenkor a birtok más részein voltak kénytelenek tartózkodni (az úgynevezett „bölcsődében”), II. Erzsébet megengedte az unokáinak, hogy jelen legyenek a felnőttek körül.
A délutáni tea
Az ünnepek hivatalos megnyitását a december 24-én esedékes délutáni, közös teázás jelentette. Habár az angolszász hagyományok szerint december 25-én szokás ajándékozni, a királyi család, rendhagyó módon, már 24-én, késő délután megejtette ezt, aminek során leginkább vicces, kézzel készített apróságokat adtak egymásnak. Például Kate egyszer házi narancslekvárral kedveskedett a királynőnek, míg Vilmos rendszerint zoknit szokott kérni.
Koktélok és társasjátékok
Az ajándékozást követően Vilmos és Harry – amíg utóbbi is Angliában élt –, futballmeccseket rendeztek. A csapatok a személyzet tagjaiból és a helyi lakosokból álltak össze. Ezután szolgálták fel a vacsorát, amely nem mondható különösebben ünnepinek, viszont a koktélozásnak megadták a módját.
Amíg élt, Fülöp herceg készítette a fantáziadús, alkoholos italokat, köztük II. Erzsébet kedvencét, a Zazát. Közben különböző társasjátékokkal kapcsolódtak ki, például a Charade nevű mutogatós-kitalálóssal, ami talán máig a legkedveltebb szórakozásaik közé tartozik.
A napot a királynő zárta le azzal, hogy visszavonult a hálószobájába.
Az istentisztelet és a december 25-ei elfoglaltságok
December 25-e reggelén az egész család a birtokon található Szent Mária Magdolna templomhoz sétált, hogy részt vegyenek az ott tartott istentiszteleten. Ez a rajongóiknak is kellemes ajándékot jelentett, hisz ekkor együtt láthatták kedvenceiket.
A misét az ebéd követte, majd 15 órakor meghallgatták a királynő karácsonyi beszédét, közben teát, szendvicseket és süteményeket fogyasztva.
A karácsonyi vacsora a leginkább formális esemény: itt illik elegánsan megjelenni.
A menü, amelyet II. Erzsébet már a Sandringhambe érkezésekor kiválasztott, 15-20 különböző fogást foglalt magában.
II. Erzsébet tavaly bekövetkező halála után III. Károly került a trónra, aki viszont világéletében nagy újítónak és modernebb felfogásúnak számított, így nem lehet tudni, hogy az eddig megszokott ünnepi hagyományok miként fognak változni a jövőben.
Bárhogy is legyen, biztosan pompás lesz!
Írta: Pus József
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése