Idén március 14. és március 22. között rendezik meg a Magyarországi Nemzetiségi Színházak JELEN/LÉT fesztiválját a Nemzeti Színházban. Nem tudunk egyéb országról, ahol a kisebbségben lévő, más nemzetiségi kultúrát is ápoló közösségek egy egész hétig jelen lehetnek fővárosuk Nemzeti Színházában, éppen ezért Magyarországon egyedülálló módon rendezik meg a JELEN/LÉT fesztivált immár kilencedik alkalommal.
A fesztivál programjáról március 4-én megtartották a sajtótájékoztatót, amelyen Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója elmondta, a nemzet színházának tavaszi eseményei között az egyik legfontosabb a JELEN/LÉT fesztivál. Visszaemlékezett arról, miszerint egy épülő történet a fesztivállal való szoros kapcsolat, hiszen anno 9 évvel ezelőtt egy pár napos eseménnyel kezdődött, ma pedig már több, mint 40 színházzal tartanak fent kapcsolatot szerte a világból, melyek közül sokan meg fognak jelenni az idei rendezvényen is. Kiemelte azt is, hogy töretlen szövetség van a nemzetiségi fesztivál és a Nemzeti Színház között.
Csasztvan András, a fesztivál igazgatója kifejtette, hogy mennyire hálás a Nemzeti Színház teljes stábjának, hogy befogadják a rendezvényt, melynek idei megnyitójából kultúrdiplomáciai szintű eseményt szeretnének csinálni. Ezután megszólította Rusz Milánt, a JELEN/LÉT főszervezőjét, aki elmondta, nagyon örül annak, hogy a tavalyi esemény óta sok előrelépés történt. Kiemelkedő ezek közül, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem színművész szakirányán elindul a nemzetiségi kultúrák specializáció, ami igazán megható számára.
Felszólalt továbbá Pataki András, a fesztivál zsűrielnöke is, aki a Duna Művészegyüttes megnyitó produkciójában látott Sopron környéki heinz táncok láttán nosztalgikus hangulatba került. Elmondta, hogy a fesztivál programjai közül minden előadás üzen valamit az adott nemzetiség kultúrájából, és kimondottan fontos a kulturális identitásunk fenntartása, mert ez ad tartást az embernek.
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetközi kapcsolatokért felelős államtitkára is részt vett a sajtótájékoztatón, aki megköszönte a nemzetiségek munkáját, jelenlétét és elmondta, nem csak neki személyesen, de Magyarország Kormányának is kiemelten fontos a nemzetiségek, így a JELEN/LÉT fesztivál támogatása, mert ahogy elmondta, a különbözőség az egységben jelenik meg.
A Magyarországi Szerb Színház szervezésében megvalósuló fesztiválon 13 hazai nemzetiség előadóművészei lépnek majd színpadra az egy hetes rendezvényen a Nemzeti Színházban, melynek március 14-i megnyitóünnepségén a Duna Művészegyüttes: A Duna balladái - Táncok és imák a Duna mentén című produkcióját láthatja a közönség.
A programok és jegyek ITT érhetők el!
Fotó: JELEN/LÉT fesztivál

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése