Súgópéldány

A harmadik, és egyben számomra utolsó nap a szokásos reggeli hőséggel indult. Mindent belepett a szálló por, a nap 50 faktoros naptejet igényelve tűzött és a fesztiválozók az árnyékokba húzódva élvezték a már elindult programokat.

Mire mindenki kiválasztotta az aznapi aesthetic outfit-tet, már rohannunk kellett lefelé a dombon a Momentán udvarba, hogy láthassuk az Éjjel-nappal Momentán következő epizódját. A Momentán udvar a szokásos módon tele volt, mindenki várta az impro színészeket, akik ezen a napon sem okoztak csalódást.

Az előadás után a kötelező Spar látogatást is megtettük, beszerezve mindent ebédre, vacsira és az éjszakára. Ezután rohantunk is vissza a Momentán udvarba, ugyanis egy különleges vendéggel készültek délutánra.

Hajnóczy Soma, a kétszeres bűvészvilágbajnok, csatlakozott az impro színészekhez. Természetesen kaptunk egy rövid bűvész bemutatót, hihetetlen trükkökből, amik mind különleges módon szórakoztatták a közönséget. Soma lendülete, életvidámsága és humora gyorsan átjárt minden nézőt, aki a babzsákokon feküdt, székeken figyelt, vagy a szomszéd udvarból lógott át a kerítés felett, figyelve a történéseket. A rövid bemutató és kedvcsináló után Somához csatlakoztak a Momentán színészei, különböző játékokat mutatva be.

A központi téma a hazugságokról szólt, hogy ők mit gondolnak róla, mint színészek, bűvészek, akik a színpadon szerepelnek minden nap. Viccesen, kifigurázva nézhettünk meg imrpovizációs játékokat, természetesen Soma szereplésével is. A közönség végig élvezettel figyelte, nevetett, amikor olyan játék volt, hogy szavazhattunk, részt véve az előadásban. Mindenki lelkesen vitatkozott és formálta a színpad történéseit. Kétségkívül vidám és élvezetes másfél óra volt, Hajnóczy Soma ismét elkápráztatott minket, ezzel az egyik legjobb délutáni programot nyújtva a fesztiválon.

Ezek után visszacsöppentünk a fesztivál káoszába. Este a Lőtérre akartunk átmenni egy koncertre, amit meg is tettünk. Bár ez nem volt a legjobb ötlet. Ezúttal egy szinte üres Csigabusz vitt át minket Vigántpetendre, ahol éppen vége volt az előző koncertnek, ezért tömegek zúdultak visszafelé, hogy a Panoráma színpadhoz jussanak 11-re. Mire odaértünk, már alig voltak a Lőtéren, a buszmegállóban viszont még az előző napinál is többen vártak. Végül úgy döntöttünk, hogy mégsem szeretnénk meghallgatni a koncertet, szóval csatlakoznunk kellett a Csigabuszra váró tömeghez. Viszont a buszok épp olyan szeszélyesek Kapolcson, mint bármi más. Elvileg 10 percenként jártak, gyakorlatilag akkor, amikor éppen jöttek. Ráadásul mindenki, aki a Lőtéren volt koncerten, szeretett volna beférni a buszokba, összepréselődve, egymás ölébe ülve, vagy félig kilógva a buszból. Sajnos nekünk így nem sok esélyünk maradt, hogy benyomjuk magunkat a Csigabuszba, hiába ment el egy, így is otthagyott egy éneklő, várakozó tömeget.

A másik lehetőségünk a stoppolás volt, ami szinte már sportnak számított Művvölgyön. Elkezdtünk sétálni vissza Kapolcs felé, de nagyjából egy óra lett volna gyalog, szóval a kézkitevős módszert választottuk, imádkozva, hogy valaki felvegyen minket. Az út szélén a fesztiválozók egymással versengve várták az autókat, hátha valahova beférnek. Több autó is megállt vagy lassított nekünk, de mind tele voltak. Viszont az mindent elárul a kedvességről, egymásnak való segítésről és a Művvölgy közösségéről, hogy minden sofőr, aki már felvett egy nagy csapat fesztiválozót és bezsúfolta a kocsiba kikiáltott, hogy „Bocsi, tele vagyunk!”. Megpróbaltuk azt a taktikát is, hogy egy parkolóhoz állunk, várva hátha a kijövő autókból valakihez beférünk, de nyilván, ahova lehetett volna és kedvesen megálltak nekünk, mind abba az egy irányba mentek, amerre nem Kapolcs van. Szóval mentünk tovább, a buszmegálló, ami a másik irányba megy szintén tele volt, hátha jön a Csigabusz és fel tudnak szállni. De a buszok is bulizhattak, mert nem szerettek volna eljönni Vigántpetending, szóval sétáltunk tovább az út mentén. Végül jött egy taxi, ami valamilyen csoda folytán üres volt, szóval gyorsan bepattantunk, két másik lánnyal, megnyugodva, hogy odaérünk a 11-es koncertre a Panorámára. A taxis igazi fesztiválozó hangulatban volt, mondta, hogy várja, hogy neki is vége legyen a munkának, aztán majd jön a koncertre este. Vidám hangulatban utaztunk vissza Kapolcsra a két kedves lánnyal és a taxissal.

Szerencsésen és gyorsan visszaértünk, időben, hogy menjünk is a Panoráma színpadra, a Bohemian Betyars koncerte. Azt hiszem sok mindent elmond egy koncertről az, hogy még egy hang sem szólalt meg, de a pogókörök már megalakultak, mindenki buli hangulatban volt és a zenekart hatalmas éljenzésekkel várták. Nekünk, ahogy megérkeztünk, az első mondatunk az volt, hogy „Menjünk be középre!”. Szóval utat törve a tömegen sikeresen megérkeztünk a legnagyobb pogókör közvetlen közelébe. Ez nagyon jó ötletnek tűnt, egészen addig, amíg el nem kezdődött a koncert. Ahogy megszólalt az első szám, a pogókörök belendültek, mindenki teljes beleéléssel pogózott, egy idő után már a földön ülve eveztünk egy hatalmas körben, ami a fél nézőteret elfoglalta. Mi ketten lányok összekapaszkodva próbáltunk túlélni minden közepén. Az biztos, hogy maradandó élmény volt.

Sajnos a pogókörnek megvolt a következménye, nekem a térdem egy idő után már nem bírta, az egyik barátomnak pedig ráugrottak a lábujjára, ami nemrég volt eltörve, szóval sajnos a koncert közepén kibicegtünk, összekapaszkodva, átnyomulva a tömegen. Legnagyobb meglepetésünkre, a parányi esély ellenére, amikor félúton voltunk a tömeg közepén, találkoztunk azzal a két lánnyal, akivel a taxiban összebarátkoztunk. Egy gyors ölelés és összenevetés után folytattuk utunkat kifelé. Visszatértünk a lakókocsinkhoz, pihentünk legalább egy órát, mindkettőnk lábát lejegeltük és bekötöttük, hogy az éjszaka további részét is bírják.

Nemsokára megérkezett a felmentősereg, egy baráti társaság, akikkel az este további részében voltunk. A legelső cél a lángosozó volt, a domb aljában. Ekkor az este következő szuper ötlete következett, amikor elhangzott a mondat, hogy „Tudok egy rövidebb utat!”. A „rövidebb út” először nagyon jónak tűnt, el is indultunk lefelé, de a kikövezett út helyett a dombon egyenesen lefelé, át a bokrok között, csalánon keresztül, a derékig érő fűben mentünk. Az út vége ráadásul poros volt, szóval még csúszott is, ahogy végre leérkeztünk a lángosozó közelébe, a véleményem szerint kicsit sem rövidebb, de sokkal ijesztőbb úton.

A sikeres lejutást egy lángosozás gyorsan feldobta, hamar elfelejtettük a kalandot a dombon lefelé. Miután mindenki megette a lángosát, vagy odaadta egy sokkal éhesebb fesztiválozó társának, visszaindultunk a Kender kertbe, ezúttal nem a rövidebb úton. A Kenderben, mint minden este, szólt a zene, beszélgettek a padokon, a tábortűz körül ültek és mindenki élvezte az éjszaka kevésbé meleg klímáját. Mi végig táncoltuk az estét, élvezve a zenét, hangulatot és a legújjabb barátaink társaságát.

Az utolsó este is felejthetetlen volt, ahogy az összes többi is. Hihetetlen hangulatot, egymásra való odafigyelést és közös bulizást tapasztalhattam meg ez alatt a három nap alatt. A Művészetek völgye teljes mértékben elnyerte a szívemet, a programokkal, szívüket, lelküket beleadó előadókkal és a többi fesztiválozóval. Alig várom, hogy jövőre akár több időre is lelátogathassak a nyár kétségkívül egyik legjobb itthoni fesztiváljára.

Másnap a Budapestre visszavivő buszon halgattam az újabban megismert zenéket, köztük Kolibrit és Bohemian Betyarst, visszagondolva a három napra, a Momentán udvarban eltöltött időre, a Spar-ba rohangálásra, a koncertekre, a pogókörökre, a stoppolásra, a Kender kertben való táncolásokra és a legjobb barátaimmal eltöltött időre.

Második nap reggel az iszonyatos hőségre ébredt Kapolcs minden fesztiválozója. A szerencsés légkondis lakóautósok egyáltalán nem érezhették át, amit a sátorozók tapasztaltak reggel, amikor elkezdett tűzni a nap az árnyéktalan campingekben.

A meleg ellenére is az első út a Sparba vezetett. A Visa támogatásával voltak elérhető biciklis kocsik, amik a tömegen átszlalomozva szívesen elvitték a fesztiválozókat a campingig, lángosig, egy udvarig vagy a Sparhoz. Nagyon jól esett, hogy nem kellett a dombon lesétálni és egy kedves biciklis-taxis menőn átkacskaringózott velünk a boltig.

A szükséges bevásárlás után visszatértünk az előző napról jól ismert Momentán udvar hangulatába. Ezúttal a babzsákokért folytatott harcot elvesztettük, és székekről néztük végig az előadást, de a lelkesedés cseppet sem csillapodott. A közönség már nagyon várta az Éjjel-nappal Momentán sorozat következő epizódját, ami nem is okozott csalódást. Az impro színészek szívüket, lelküket beleadva szőtték tovább az egyre bonyolultabb történetet, nevetések és tapsok között. Kétségkívül a legjobb kora-délutáni program volt művvölgyön.

A campingbe visszafele többfajta hő elleni stratégiát is megtapasztalhattunk. Visszafele a járdán sétálva egyszer csak hideg víz repült felénk, lelocsolva a ruhánkat és hajunkat. Két kisfiú önként vállalta a fesztiválozók megsegítését és a kerítés mögül lövöldöztek vízipisztollyal, jó pár nevetést és hálás köszönetet kicsalva az arra járó, lassan hőgutát kapó sétálóktól. De a személyes kedvenc megoldásom az volt, amikor úgy döntöttek, hogy tartanak egy „patak átúszást” a kapolcsi patakban. Ez nagyjából azt jelentette, hogy elhasaltak a bokáig érő vízben a kövek között, ezzel hűtve le magukat.

A délután maradék része pihenéssel telt, főleg a hőség miatt. De miután mindenki megette a Sparos instant tésztát, újult erővel indultunk el a Lőtérre, a színpadhoz, a Kolibri koncertre. Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend között Csigabuszok vitték át a koncertekre a tömeget, szóval mi is felszálltunk a Csigabuszra, egy koncertnyi emberrel együtt. A jó hangulata a fesztiválnak még akkor sem hagyott alább, amikor száz ember nyomorgott egy 40 személyes befülledt buszon Vigántpetend felé, összepréselődve és összeizzadva.

Amikor végre leszálltunk a Lőtéren, még volt egy óra a koncert kezdetéig. A közönség szépen lassan összegyűlt, de addig is körökben ültek a földön, mindenki különböző módon foglalva el magát. A legtöbben beszélgettek, ismerkedtek vagy kártyáztak, de a koncert kezdetére már mindenki legalább egy henna festéssel gazdagodott.

Este nyolckor elkezdődött a Kolibri koncert, amit mindenki hatalmas élvezettel várt. Én egyáltalán nem ismertem a számaikat, de a sok táncolás, könnyen megjegyezhető szövegek és szuper hangulat után nagyon megszerettem őket, azóta hallgatom a zenéiket. Természetesen a koncert vibe-ot nem tudja visszaadni semmi, igazán maradandó élmény volt és mindig mosolyogva gondolok vissza, amikor hallom az egyik számot.

Mire vége lett, már teljesen besötétedett és mindenki, aki a Lőtéren élvezte a Kolibri stílusát, egyszerre indult vissza a Csigabusz megállójába. A Panoráma színpad felé zakatolva, a még az odafele útnál is jobban megtelt busz hangosan zengett a fesztiválozók közös éneklésétől. Mindenki együtt bulizott tovább, hiába volt kevés hely és levegő, a mosolyok mindenki arcán fényesen csillogtak.

A főkoncert este 11-kor kezdődött a Panoráma színpadon. A Parno Graszt együttes népzenéi töltötték be a teret. Mindenhol táncoltak, volt, aki egyedül, voltak, akik ketten, de nagyobb tánckörök is alakultak, ahol a zenéhez illő néptánc, vagy néptánc-szerű közös ugrálások még szórakoztatóbbá és életteltelivé tették a koncertet.

A Parno Graszt felénél mi leváltunk a bulizókról, hogy másik helyszínt és előadást is megnézhessünk. A Jazz udvarban fellépett a Pankastic zenekar, ami merőben más volt, mint a hangulat a Panorámán. Itt nagybőgő, zongora, cimbalom és ének töltötte be a teret. Kezdetben mindenki csak ülve hallgatta a zenét, de nagyon hamar az első sorok előtt kialakult a tánctér is, ami bárkit befogadott, aki szívesen élvezte a jazz magávalragadó hangulatát. Órákat tudtam volna táncolni a zenére, amit Pálmai Panna gyönyörűen énekelt.

Mire a harmadik koncertnek is vége volt, már rendesen elfáradtunk a sok ugrálásban. A logikus megoldás az lett volna, ha elmegyünk pihenni, de természetesen mi nem ezt választottuk. A következő, és utolsó, megállója az estének a Kender kert volt, ahol jobb zenét adtak, mint előző nap, szóval egyértelmű volt, hogy a program itt is a táncolás lesz.

Egész éjszaka hihetetlen hangulat volt a fesztivál teljes területén, hajnali 3-kor sem csökkent a lelkesedés, ugyanolyan élvezettel táncolt mindenki, mint még a legelső koncerten. Én éreztem a kimerültséget, az adrenalin mégis vitt és vitt előre mindenkivel együtt az éjszakába. Viszont amint visszatértünk a lakóautóba lefeküdni, egy perc alatt elaludtunk mind, várva a következő nap élményeit.

A Művészetek Völgye ötödik napján Kapolcs utcáin már a délelőtti órákban hömpölygött a tömeg. A buszok Budapestről fél óránként jártak és hozták le az újabb és újabb fesztiválozókat. A két és fél órás légkondis busz után leszálltam Kapolcson, ahol a hőség és tömeg egyszerre zúdult rám. De a fesztiválhangulat, a folyamatos nevetések, beszélgetés foszlányok, gyros illat és a zene azonnal magábaszívott. A kempingek és udvarok zsúfolásig megteltek sátrakkal, miközben a különböző helyszíneken egymást követték a kulturális és zenei programok.

Minden udvarban kölünböző programok várták a fesztiválozókat. A Momentán Társulat improvizációs játékokkal, kibeszélő show-val és meghívott vendégekkel készült a nézőknek. Az Éjjel-nappal Momentán című előadás egyfajta sorozat volt, az elsőnap elkezdett időutazós történetet szőtték tovább minden nap újabb és újabb improvizációkkal, a közönség bevonásával és szórakoztatásával. Miután csatáztunk egyet a szabad babzsákokért, azokról nézhettük végig az előadást, ahol a közönség teljes beleéléssel figyelte mi lesz a szereplőkkel. A történet alakulását bekiabálásokkal és szavazással alakíthattuk, kétségkívül az egyik legszórakoztatóbb program volt Művvölgyön.

A Kapolcson keresztülfolyó patak partja mellet hosszasan elhúzódó árus sorokra voltak kipakolva nyakláncok, ásványok, festmények, kovácsolt vas érdekességek, üveg tálak és szinte bármi, amire az ember pénzt költene. Órákat el tudtam volna tölteni csak nézegetve a rengeteg ékszert. Az árusok melletti bódéknál hangszereket lehetett kipróbálni, kovácsolni lehetett vagy csillámtetkót csinálni. Az árnyékokban mindenhol strandplédeken feküdtek, olvastak vagy zenét hallgattak.

Árusokon kívül rengeteg kaja lehetőség volt, mindenhol lángos, gyros, hamburger, fagyi és hotdog standok voltak. Első nap a Momentán udvar mellett a legfinomabb churrost ettem áfonylekvárral.

Mégis, az egyik leglátogatottab hely a Spar volt, ami fel volt szerelve mindennel, amire egy fesztiválozónak a 40 fokos hőségben szüksége lehet. Ráadásul, ha 5000 forint felett vásároltunk, kaphattunk egy zsákbamacska kis Spar plüsst, dinnyét, fagyit és még sokfélét, de nekem sikerült a legmenőbbet, az energiaitalt kihúznom.

Késő délután elkezdődtek a koncertek a kisebb udvarokban, a Jazz udvarból szólt a szaxofon, a táncházból a zene egész este. Este 8-kor elkezdődtek a nagyobb koncertek, Kapolcson a Panoráma színpadon és Taliándörögdön a Lőtéren. Este 11-kor Analóg Balaton koncert kezdődött a Panorámán szédületes hangulattal. A közönség már az első percektől kezdve hatalmas lelkesedéssel fogadta a zenekart, a koncert alatt pedig egy pillanatra sem csökkent az energia. A nézőtéren folyamatosan alakultak ki pogókörök, többeket is a magasba emeltek, akiket a közönség szörfözve adott tovább a tömeg felett. Az Analóg Balaton fellépése az este egyik legemlékezetesebb programjává vált, amely még úgy is izgalmas volt, hogy nem ismertem az összes számukat.

A koncert után sem volt még vége az éjszakának, szinte csak akkor kezdődött. A tömeg, ami fél 1-kor kitódult a Panoráma színpad elől, átözönlött a Kender kertbe, elment táncolni vagy éppen enni. Mi az utóbbit választottuk elsőnek, hajnali 2-kor beálltunk a hosszú sorba, ami a legfinomabb hamburgeres előtt kígyózott. Fél óra várakozás, éneklés és beszélgetés után feltankoltunk a hamburgerekkel és átmentünk a Kender kertbe, ahol különböző DJ-k szolgáltatták a zenét és a hangulat még hajnalban sem hagyott alább. Mindenki táncolt, énekelt, vagy éppen újabb barátokat szerzett.

Egy ilyen eseménydús nap után mire mindenki visszatért a campingbe, már csak bedőltünk a sátorba/lakóautóba és vártuk a következő nap programjait.

Október 25-én, 19 és 21 óra között a Hősök terén várják a szebbnél szebb saját faragású töklámpásokat egy közösségi estére. A szervezés teljes mértékben nonprofit, a részvétel ingyenes, de arra kérik a résztvevőket, hogy egy kevés tartós élelmiszerrel támogassák a Gyermekétkeztetési Alapítványt. A töklámpások fénye által mitikus varázsban úszó Hősök tere tökéletes program lehet kisebb gyerekekkel vagy családdal.

Az igazán bátrak részt vehetnek egy interaktív „horrorszínház” élményben, egy földalatti pincehelyiségből kialakított labirintusban. A nagyjából 30 perces program azoknak ajánlott, akik szeretik az izgalmakat, az újdonságokat és a kihívásokat.

Több helyen is találhatunk horror tematikájú szabadulószobákat, amelyek kiváló szórakozásnak bizonyulhatnak halloween estéjére, akár kettesben, vagy baráti társasággal. A közös rettegés és rejtélyfejtés különösen borzongató lehetőségeket kínál. Válhatunk vámpírvadászokká, őrültek házába zárt kísérleti alanyokká, szelleműzővé egy kísértetházban vagy akár gyerekekké, akik egy cirkuszban ragadtak. A különféle nehézségű pályák között könnyen megtaláljuk a hozzánk illőket.

Azok, akik nem riadnak vissza a Budai Várnegyed sötét utcáitól és hátborzongató történeteitől, egy 2 órás sétán vehetnek részt színész kísérővel, aki bevezet Budapest legsötétebb titkaiba, egy éjszakán, ahol legendák, rémtörténetek és hátborzongató mesék kelnek életre. Mindenkinek ajánlott, aki szeret sétálni, érdekli Budapest történelme és készen áll egy felejthetetlen estére.

M. L. Wang Vér a fényes égbolton regényét olvasva egy olyan világba csöppenhetünk, ami tele van mágiával, küzdelemmel és rengeteg feltáratlan titokkal. A regény nemcsak a világépítést és a karakterek sokszínűségét írja le áthatóan, de egy összetett mágikus rendszert mutat be alaposan, és érzékelteti a társadalmi és vallási különbségeket is.

Wang ipari utópiaként írja le könyvét, amit tökéletesen meg is testesít. Tiran városának iparát a mágia működteti, és minden olyan „tökéletesen” működik, ahogy azt a mágusok elvárják. A varázsburok fedte városba mágia segítségével jön víz, áram és még az időjárás is kedvezőbb, mint a város körüli havas hegyeken. De ennyi mágia rengeteg energiát igényel. Honnan lehetne ilyen mennyiséghez jutni becsületes módon? Wang bebizonyítja, hogy mindennek ára van, még a mágiának is. Súlyos ára.

Főszereplőnk nem egy tipikus hősnő. Sciona makacs, önző és nem figyel másokra. Csak a saját dicsőségét keresi és egyetlen célja, hogy beírja magát a történelem könyvekbe. Viszont Scionának nem csak azzal kell szembenéznie, hogy milyen nehéz a ranglétrán feljebb és feljebb törekednie, de azzal is szembesül, hogy nőként a tirani társadalom nem fogadja be, mint nagyhatalmú mágus. Mindent megtesz, hogy bebizonyítsa, hogy a férfiak tévednek, és megérdemli rangját főmágusként. Éjt nappallá téve dolgozik, hogy valami maradandót alkosson. De ahogy egyre mélyebbre és mélyebbre ássa magát a város sötét titkai között rá kell jönnie, hogy egész életében hazugságban élt. A hőn szeretett és tisztelt városa, a tökéletes ipari utópiában élő Tiran, cseppet sem olyan ártatlan és tökéletes, mint ahogy ő gondolta. Új legjobb barátja Thomil, egy kwen takarító, segít neki rádöbbenni, hogy mennyire szemellenzős életet élt eddig. A két barát közötti társadalmi és vallási különbségek részletesen megírt vitákat eredményeznek, ahol olvasóként mindkettő fél fájdalmát meg tudjuk érteni, és Wang nagyon fontos kérdésekre világít rá:

Wang története részletesen írja le Tiran városának társadalmát és annak működését, de nem csak ez mutat kiemelkedő felépítést, hanem a mágiarendszer is, amit az írónő tudományosan szerkesztett meg. Wang megírt mágiarendszere egészen eredeti, hiszen nem csak látványos varázslatokról van szó, hanem logikailag felépített, szinte programszerű varázsige megírásról, a kellő energia leszívásáról és hasznos varázslatok végrehajtásáról egy varázsige írógép segítségével.

A Vér a fényes égbolton azoknak lesz igazán élvezetes olvasmány, akik szeretik a részletgazdag, kreatív világokat, a bonyolult karaktereket és a morális dilemmákat.

M. L. Wang: Vér a fényes égbolton

Anassa Kiadó, 2025, 448 oldal