Súgópéldány

Független kulturális portál

  • Főoldal
  • Kritika, beszámoló
    • Prózai színház
    • Zenés színház
    • Tánc
    • Fesztivál
    • Megsúgjuk
  • Interjú
  • Hírek, Ajánlók
  • Portré
  • Súgó Plusz
    • Irodalom
    • Film
    • Zene
    • Kiállítás
    • Ünnepek
  • Impresszum
Huszonöt órás szünet nélküli musicalünneppel indítja az őszi szezont az Erkel Színház. Az ingyenes „Dobbanarekord II.” egy egyedülálló magyar rekordkísérlet is egyben, mely szeptember 13-án este 7 órakor startol, és másnap este 8 óráig tart az Erkel emeleti büféterében.


A hagyományos színházi keretekből kilépve egy újabb rendkívüli produkcióra készül az Erkel Színház csapata. Az I. Musicalek Éjszakája sikere és Ember Márk rekordkísérlete után a musicalszínház idén azonban még magasabbra teszi a lécet, és egy újabb színháztörténeti mérföldkőhöz érkezik.

Ezúttal ugyanis – a szezon indításaként – egy 25 órás zenei utazásra hívja a műfaj szerelmeseit az Erkel csapata. A rendhagyó kihívás ideje alatt, az emeleti büfében kialakított pódium egyetlen percre sem csendesedik el, hiszen a színház népszerű művészei és a meglepetésvendégek folyamatosan adják át egymásnak a mikrofont, megszólaltatva a legismertebb és legkedveltebb musicalslágereket.

A nézők pedig nem csupán passzív szemlélői lesznek a rekordkísérletnek, mivel az egyedülálló produkciót különböző közönségaktivitások, interaktív programok és váratlan meglepetések teszik még közvetlenebbé. A látogatók bármikor csatlakozhatnak az eseményhez, és addig maradhatnak, ameddig csak szeretnének. A rendezvény ideje alatt a belépés ingyenes.

Fotó: Erkel Színház

Nyílt nappal és a Veszprém Vármegyei Ifjúsági Fesztivállal indul az évad a Veszprémi Petőfi Színházban, amely szeptemberben Budapesten is bemutatja Esélyegyenlőségi Programját – közölte hétfőn az MTI-vel a színház igazgatóhelyettese.


Kellerné Egresi Zsuzsanna a színház hétfői évadnyitó társulati ülését követően az MTI-nek elmondta, hogy a hagyományos nyílt nap keretében, szeptember 12-én a színház minden szegletét megismerhetik az érdeklődők, akik a nap során vetélkedőn is részt vehetnek, a nap végén pedig megnyerhetik az évadra szóló bérletüket. A vetélkedőt követően a színház művészeinek zenés műsorát láthatják a nézők.

Másnap tartják a színházban a Veszprém Vármegyei Ifjúsági Fesztivált, amelyre a vármegyéből fogadták a jelentkezőket. A fellépők között lesz táncos, zenés és prózai produkcióval bemutatkozó előadó és láthatnak sportbemutatót is a nézők. A rendezvény bevételét Világos Gábornak, egy nagyvázsonyi, kihívásokkal élő fiatalembernek ajánlják fel.

Szeptember 17-én a Pesti Vigadóban mutatja be a színház vezetése a teátrum Esélyegyenlőségi Programját azzal a céllal, hogy az ország más színházai is átvehessék, gyakorlattá tehessék azt a szemléletet, amely Veszprémben már működik. Mint Kellerné Egresi Zsuzsanna elmondta, a program lényege, hogy a kihívással élők hasznos tagjai legyenek egy-egy közösségnek, akár egy színházi társulatnak is.

Az évad első bemutatója Szabó Magda Abigél című alkotása lesz, a musical premierjét október 2-án tartják.

A társulati ülés előtt felavatták a Petőfis Arcok elnevezésű színházi portréfalat, amelyen a színház művészeinek, örökös tagjainak és vezetőségének fényképei láthatók.

Az eseményen Kellerné Egresi Zsuzsanna elmondta, hogy a teátrumnak harminc örökös tagja van és 24 művész erősíti a társulatot.

Az évadnyitón mutatták be a társulat új tagjait, Szalay Ágnest, Horváth Alexandrát, Szőke Diánát, Virágh Pannát, Aradi Imrét és Koller Krisztiánt.

Fotó: Katona Tibor / MTI

A színfalak mögött ugyan már javában folyt a munka, a mai évadnyitó társulati üléssel hivatalosan is kezdetét vette a Szegedi Nemzeti Színház 2026/2027-es évada. A következő hónapokban új drámai, opera- és balettbemutatók, népszerű repertoárelőadások és a Kooperáló Színházpedagógiai Alkotótér programjai várják a közönséget. Augusztus 24-én elindult a bérlet- és jegyértékesítés – eddig több mint 4250 bérlet talált gazdára –, a bérletvásárlás október 9-ig folytatódik – addig biztosíthatják helyeiket a nézők az új bemutatókra, annak érdekében, hogy az idei évadban is a Szegedi Nemzeti Színház legyen a nap fénypontja.


Barnák László főigazgató az évadnyitón hangsúlyozta: bár egy előadóművészeti szervezet működését számok, nézőszámok, bevételek és statisztikák is jellemzik, a színház valódi jelentősége ennél jóval nehezebben számszerűsíthető.

„A színház több mint kétezer éve a társas kapcsolódás egyik legfontosabb helyszíne. Keressük a válaszokat a bennünket foglalkoztató kérdésekre, szeretnénk jobban megérteni saját magunkat és a másik embert. A színpad nagyító, a színház pedig egyfajta labor, ahol játékosan, kíváncsian, humorral és öniróniával vizsgálhatjuk az élet sötét és világos oldalát. Ezt a közösen átélt élményt kínáljuk a nézőinknek az új évadban is” – fogalmazott a főigazgató.

A nézők pedig várják ezt az élményt – erősítette meg Dr. Kozma József, a Kulturális, Oktatási, Idegenforgalmi és Ifjúsági Bizottság elnöke, kiemelve, hogy a szegediek nemcsak szeretik ezt a színházat, hanem bíznak is benne.

Új tagokkal bővül a társulat

A drámatagozathoz csatlakozik Szabó Márta Jászai Mari-, Domján Edit- és Aase-díjas színművész, valamint Szász Gabriella színművész, továbbá egyetemi hallgatók is bekapcsolódnak az évad munkájába.

Az operatagozat új tagja Sándor Szabolcs karmester, Andrási Gertrúd korrepetitor és Dubrovszkij András énekkari művész. A Szegedi Kortárs Baletthez négy új táncművész érkezett: Anna Dal Maso, Gaia Lo Cascio, Nina Lowe és Varga Dániel.

Augusztus 1-jétől Mátyássy Szabolcs zeneigazgató irányítja a Szegedi Nemzeti Színház komplex zenei munkáját, aki nagy örömmel tért vissza Szegedre, 30 évvel ezelőtt ugyanis itt kezdte színészi pályáját.


Több mint 128 millió forint értékű fejlesztés

A nyári hónapokban a kőszínházi épületekben is jelentős munka zajlott, fejlesztések és karbantartások több mint 128 millió Ft összértékben.

A Nagyszínházban többek között megtörtént a tirisztorok cseréje, befejeződött a nézőtéri székek felújítása és további műszaki, biztonságtechnikai munkálatok. A Kisszínházban megújult a színpad, új ügyelőrendszer és vészhelyzeti hangjelző rendszer épült ki.

A Kooperáló Színházpedagógiai Alkotótér az új évadban is folytatja gyerekeket és felnőtteket megszólító munkáját, az eddigi előadások és foglalkozások mellett új programokkal erősítve a színház és közönsége közötti kapcsolatot.

A művészeti tanács tagja, Fábián Péter rendező kitért arra, egy színház számára morális feladat, hogy reagáljon a társadalmi folyamatokra, ám mindezt összhangba kell hozni azzal, hogy az előadások szórakoztassák a nézőket és kiragadják őket a mindennapok taposómalmából.

Jubileumok és elismerések

Borovics Tamás és Gömöri Krisztián színművészek 30. jubileumi évadukat kezdik a szegedi társulatnál. Öt évtizede, 1976-ban indult Fekete Gizi művészi pályája, szeptember 7-én veheti át aranydiplomáját a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.

Kerek Mónika titkárságvezető 30 és Horváth László gondnok 30 éves, Szabó László világosító 25 éves jubileumát ünnepli. Nyugdíjba vonulása alkalmából búcsúztatta a társulat Nagy Sándor asztalost, aki 21 évig dolgozott a dorozsmai díszletgyártó műhelyben.

Az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából Kardos Gábor karmester Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült.

Folyamatos munka, közös élmények

A Szegedi Nemzeti Színház társulata a nyári Szegedi Szabadtéri Játékok után gyakorlatilag megállás nélkül fordult rá az új kőszínházi évadra. A jubileumi fesztivál több mint 70 500 látogatót fogadott.

Barnák László kiemelte: a folyamatos társadalmi, technológiai és gazdasági változás a színház működésére is hatással van, ezért a nyitottság, az alkalmazkodás és a közösség megtartó ereje egyaránt meghatározó: „Mi, színházcsinálók itt leszünk, és játszani fogunk hittel, kíváncsisággal és a közönség iránti elnyűhetetlen szeretettel. Azért dolgozunk, hogy a velünk közösen átélt színházi élmény valóban a nap fénypontja lehessen.”

Fotók: Tari Róbert / Szegedi Nemzeti Színház

Évadnyitó társulati üléssel kezdte meg 2026/2027-es évadát szeptember 1-jén a székesfehérvári Vörösmarty Színház. Az eseményen Dolhai Attila igazgató az elmúlt évad és a mozgalmas nyári időszak eredményeinek összegzése mellett beszélt a színházi szakma aktuális kérdéseiről, bemutatta a társulathoz érkező új művészeket és munkatársakat, valamint ismertette az előttük álló évad legfontosabb terveit. A társulatot dr. Cser-Palkovics András polgármester is köszöntötte.


Dolhai Attila az évadnyitón megköszönte a társulatnak az elmúlt évad munkáját és külön is szólt a rendkívül intenzív nyári időszakról. Dr. Cser-Palkovics András ugyancsak köszönetet mondott mindazoknak, akik a nyár során a színházhoz vagy a városhoz kapcsolódó kulturális és közösségi programokon dolgoztak. A polgármester elmondta: a bérletértékesítés kedvezően alakul, és bízik abban, hogy a következő hetekben tovább nő a bérletes nézők száma.

A társulati ülés egyik központi témája a színházi szakma finanszírozása és szabályozása volt. Cser-Palkovics András a Magyar Színházi Társaság évadnyitóján felvetett új előadóművészeti törvénnyel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a fenntartó önkormányzatot egyelőre sem a szaktárca, sem a szakmai szervezetek nem keresték meg egyeztetés céljából. Hozzátette: amennyiben erre sor kerül, a város a színház vezetésével és akár a teljes társulattal is egyeztetni szeretne annak érdekében, hogy a fenntartói álláspont kialakításában az intézményben dolgozók véleménye is megjelenhessen. A polgármester kiemelte azt is, hogy Székesfehérvárnak érvényes megállapodása van az állammal a színház fenntartásáról, amely a következő évekre meghatározza az állami finanszírozást. Mint fogalmazott, a város ehhez igazítja saját támogatását is, így a Vörösmarty Színház működését pénzügyi szempontból garantáltnak tartja.

Dolhai Attila részletesebben is beszámolt a Magyar Színházi Társaság évadnyitójáról. Elmondta: mintegy kétszáz művész, alkotó és háttérdolgozó részvételével különböző szakmai munkacsoportok dolgoztak azon a javaslatcsomagon, amely közel ötszáz pontban fogalmazza meg a színházi szakma problémáit és lehetséges fejlesztési irányait. A felvetések között nagy hangsúlyt kapott a színházi dolgozók bérezése, az utánpótlás biztosítása, a technikai és háttérszakmák megbecsülése, valamint a szakma és a döntéshozók közötti folyamatos párbeszéd szükségessége. Az igazgató szerint az egyik legsúlyosabb probléma, hogy a színházi háttérszakmákban a fiatal munkatársak néhány év tapasztalatszerzés után gyakran elhagyják a pályát, így egyre nehezebbé válik a több generáción át felhalmozott szakmai tudás továbbadása. A bérek érdemi rendezését nélkülözhetetlennek tartja, ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy ekkora léptékű változás nem egyik napról a másikra következhet be. Az évadnyitón elhangzott az is, hogy a Vörösmarty Színházban egy öt főből álló Etikai Bizottság létrehozását tervezik. Dolhai Attila elmondta: az új testület működési rendjét a következő hetekben dolgozzák ki, alapjául pedig a Magyar Színházi Társaság Etikai Kódexe szolgál majd.

A társulati ülésen egyperces néma csenddel emlékeztek meg a nyáron elhunyt Jászai György színpadmesterről, akinek elvesztése emberileg és szakmailag is nagy veszteség a színház közössége számára. A díszítőtár új vezetésében Bakos János színpadmesterként, Dénes Ferenc színpadmester-helyettesként, Török Martin pedig tárvezetőként dolgozik szeptember 1-jétől.


A 2026/2027-es évadban három új művész, Borovics Anna, Haraszti Elvira és Gréczy Balázs csatlakozik a Vörösmarty Színházhoz. Az évad során nyolc egyetemista tölti szakmai gyakorlatát az intézményben: Babinszki Virág, Gulyás Ádám, Horváth Gábriel, Kerekes Márton, Seres Alexandra, Sipos Balázs Gyula, Nagy Bence és Varga Szabolcs.

Az évad műsorának összeállításakor a zenés és prózai produkciók egyensúlyára törekedtek, emellett az is cél volt, hogy azok a nézők is találhassanak kedvükre való programot, akik az elmúlt időszakban eltávolodtak az intézménytől. A Nagyszínpad következő bemutatója Vörösmarty Mihály–Spiró György Czillei és a Hunyadiak című történelmi drámája lesz Rusznyák Gábor rendezésében. Dolhai Attila szerint első igazgatói évadának fontos vállalása, hogy a Vörösmarty nevét viselő színházban Vörösmarty-mű kerüljön színpadra. A bemutatót szeptember 25-ére tervezik.

Az évadban láthatja a közönség a Diótörő és Egérkirály című családi musicalt Angyal Márta rendezésében, Georges Feydeau Bolha a fülbe című bohózatát Szőcs Artur rendezésében, az évad végén pedig a West Side Story érkezik Dolhai Attila rendezésében. A musical szereposztása egyelőre nem nyilvános, mivel annak jóváhagyása a külföldi jogtulajdonosok részéről még folyamatban van. A produkció kapcsán a színház újabb együttműködést tervez az Alba Regia Szimfonikus Zenekarral. A nagyszínpadon októbertől látható lesz a Mohácsi János által színre vitt A miniszter félrelép is, amely júliusban nagy sikerű előbemutatóval debütált.

A Kozák András Stúdióban Ibsen Solness építőmesterét Bagó Bertalan, Mary Orr Mindent Éváról című művét Botos Bálint, Németh Ákos Webáruház című darabját pedig Horváth Mózes rendezi.

A Pelikán Fészekben Kozáry Ferenc A kis hercegnő című előadása és David Walliams Gengszter nagyi című története várja a fiatalabb közönséget. Utóbbit Ferenczy-Nagy Boglárka rendezi.


Dolhai Attila már az előző évadot lezáró társulati ülésen jelezte, hogy a 2026/27-es évadban jótékonysági célú programsorozatot indít a színház. Az első ARTeátrum estet októberben rendezik meg, amelyre támogatói jegyek válthatók. A különleges, egyszeri és megismételhetetlen színházi események bevételével olyan színházi dolgozókat támogatnak majd, akik váratlanul nehéz szociális vagy élethelyzetbe kerülnek.

Az igazgató egy új szakmai kezdeményezést is bejelentett: a Vörösmarty Színház Fehérvári történetek címmel kétfordulós drámapályázatot hirdet új magyar színpadi művek létrehozására. A pályázatra műfaji megkötés nélkül várnak olyan történeteket, amelyek Székesfehérvár múltjából, jelenéből, kulturális hagyományaiból vagy a városhoz kapcsolódó élményekből és identitásból merítenek. Az első fordulóban egy szinopszissal és két kidolgozott jelenettel lehet pályázni. A legjobb alkotások szerzőit pénzdíjjal jutalmazzák, a győztes művet pedig a Vörösmarty Színház színpadra is állítja majd.

Az évadnyitó társulati ülés zárásaként Dolhai Attila tartalmas, felfedezésekkel teli évadot kívánt a társulatnak, és azt, hogy az évadzárón közösen tekinthessenek majd vissza a most még előttük álló időszak eredményeire.

Fotók: Vass Antónia

Magyarország legrégebbi folyamatos filmtörténeti programsorozata, a CineClassics idén is kimagaslóan izgalmas programmal jelentkezik. A miskolci születésű, Oscar-díjas alkotóról, egyben a CineFest legnagyobb vetítőtermének névadójáról, Emeric Pressburgerről többek között az ugyancsak Oscar-díjas unokája, Kevin Macdonald jelenlétében konferenciával és három jelentős filmjének vetítésével emlékezik meg a program. Vetítésre kerül az életműdíjas Gáspár Sándor két fontos alakítása és a lengyel filmtörténet egyik legnagyobb klasszikusa, az idén hatvanéves A fáraó gyönyörűen felújított kópiáról.

Csapd le, csacsi!

Mint az idei válogatásról Muszatics Péter, a CineClassics megálmodója elmondta: „tizenhat éve mutatunk be válogatott klasszikusokat, élvezzük a kristálytiszta, felújított képeket. A miskolci születésű Pressburger Imre Michael Powell-lel forgatott színes Technicolor-filmjei nagyvásznon az igaziak. Itt az alkalom, most hármat is láthat a közönség. És aki látta Nolan Odüsszeiáját, ne hagyja ki A fáraót, ugyanolyan lenyűgöző”.

A CineClassics 2026-os programja Emeric Pressburger rendező és állandó alkotótársa, Michael Powell munkássága előtt tiszteleg az alkotópáros munkamódszerét és közép-európai gyökereit elemző konferenciával, és három gyönyörűen restaurált film vetítésével. Pressburger és Powell párosát olyan rendezőóriások tekintik példaképnek, mint Brian De Palma, Francis Ford Coppola, Sally Potter, Terry Gilliam. Sőt, Martin Scorsese A vörös cipellők című filmjüket minden idők egyik legjobbjának tartja. A világhírű kortárs rendezők hódolata a káprázatos képi világnak, a színes nyersanyag eredeti használatának, a feszes párbeszédeknek, a páratlan színészi alakításoknak szól. Az író-rendező-producer Pressburger-Powell páros felülmúlhatatlan eleganciával, brit magabiztossággal és osztrák-magyar életbölcsességgel készítette jobbnál jobb filmjeit. Nemcsak A vörös cipellők vált a filmtörténet megkerülhetetlen részévé, hanem a Blimp ezredes élete és halála (1943), a Canterbury mese (1944), a Fekete nárcisz (1947) és más remekek is. E konferencia pedig aktuálisabb aligha lehetne: Miskolcon éppen zajlik Pressburger szülőházának felújítása és nyitott kulturális központtá alakítása.

A Miskolctól Londonig: Konferencia Emeric Pressburger és Michael Powell művészetéről programja szeptember 10-én, csütörtökön a Béke teremben:
  • 15.00: A mesélés módja és az életbölcsesség: a Powell-Pressburger-filmek közép-európai gyökerei. Tervezett résztvevők: Báron György, Charles Drazin, Gazdag Gergő, Kolozsi László, Muszatics Péter, Ráduly György.
  • 16.00: „Written, Produced and Directed by”: az alkotói módszer és az örökség. Emeric Pressburger unokája, az Oscar-díjas rendező, Kevin Macdonald és Charles Drazin filmtörténész beszélgetése.
  • A fenti programok magyar és angol nyelven, szinkrontolmácsolással zajlanak, nyilvánosak és ingyenesen látogathatók.
Közvetlenül a beszélgetés után, ugyanebben a teremben 17.00-tól látható a rendezőpáros egyik legismertebb filmje, a Fekete nárcisz (1947) Deborah Kerr és Sabu főszereplésével. A film hősei apácák a Himalájában, akik egy bordélyházból akarják kialakítani a rendházukat. Erős alaphelyzet, lélegzetelállító Technicolor szín- és díszletorgia – nem véletlen, hogy Jack Cardiff operatőr és Alfred Junge díszlettervező Oscar-díjat kaptak munkájukért. A mélyben pedig ott van az erotika, az apácák fantáziái, a világ és Isten vívódása. Mélyen angol film a test és a hit hatalmáról, és a régi Indiáról.

21.15-kor a Béke teremben a Canterbury mese (1944) kezdődik. A cím Geoffrey Chaucertől való, de a téma csak lazán kapcsolódik a legendás középkori Canterbury mesékhez. A brit kisrealizmus keveredik Erwin Hillier kamerája előtt a német expresszionizmus formai elemeivel, a múlt a jövővel, a kegyetlenség a banalitással. Háborúban született, modern és időtlen film a bűnről, a megváltás lehetőségéről, Amerika és Anglia közös gyökereiről, az örökség őrzéséről és megvédésének módjairól.

Szeptember 11-én, pénteken 17.00-kor látható a Béke teremben a Blimp ezredes élete és halála (1943). Blimp ezredes karakterét egy új-zélandi karikaturista, David Low alkotta meg – magyar-angol alkotópárosunk azonban sokdimenziós alakká rajzolta. Káprázatos Technicolorban, a régi Berlin és London megidézésével. Ami propagandafilmnek indult, az angol-német kapcsolatok egyik legmélyebb és legösszetettebb ábrázolása lett.

Tavaly hatalmas sikert aratott az Ennio Morricone műveit megidéző koncert a Miskolci Szimfonikus Zenekar előadásában. Idén a zenekar Werner Gábor vezényletével szeptember 10-én, csütörtökön és 13-án, vasárnap 18.00 órakor a Művészetek Háza Pressburger termében John Williams legnagyobb sikereit adja elő. Williams karrierje során rekordmennyiségű, ötvennégy(!) Oscar-jelölést gyűjtött és ebből ötöt díjra váltott, emellett huszonhét Grammy-, három Emmy- és négy Golden Globe-díj tulajdonosa. Legzseniálisabb, korszakalkotó remekművei közé tartozik A cápa (1975), a Csillagok háborúja (1977) és folytatásai, a Harmadik típusú találkozások (1977), a Superman (1978), az E.T. – A földönkívüli (1982), az Indiana Jones-filmek, a Schindler listája (1993), a Jurassic Park (1993) és a Harry Potter-sorozat zenéje. Pályájának csúcspontját a Steven Spielberggel és George Lucasszal való évtizedes együttműködései jelentik. Williams egyedülálló zsenialitásával újjáélesztette a késő romantikus, nagyzenekari hollywoodi filmzenét, hosszú időre meghatározva a mozi hangzásvilágát.

A legendás John Williams koncerthez kapcsolódva szeptember 10-én, 17 órától a Grabovszky udvarban Werner Gábor karmester, Muszatics Péter filmtörténész és Kolozsi László írókritikus beszélgetnek a zeneszerző munkásságáról és jelentőségéről.

A fesztivál idei Életműdíjasa, Gáspár Sándor tiszteletére két emlékezetes filmje is vetítésre kerül a CineClassics program részeként.

A színész látható Tímár Péter – a fesztivál tavalyi Életműdíjasa – egyik legjobb és legnépszerűbb filmjében, az 1990-ben készült Csapd le, csacsi!-ban. A facsart-csavart képsorok, a szállóigévé vált, zseniális szövegek minden politikai elemzésnél többet mondanak egy korszakról, a rendszerváltás minden kínjáról, abszurditásáról és ellentmondásáról. Gáspár Sándor mellett Pap Vera és Koltai Róbert remekel a szeptember 11-én, pénteken 20-kor a Béke teremben látható filmben.

Az Üvegtigris-trilógia első, idén éppen 25. évfordulóját ünneplő részének szereplői a „magyar valóság” parodisztikus, elnagyolt karakterei. Rájuk ismerünk, viccesek és szerethetők. Talán ez a titkuk. Ilyen Zsíros Ferenc, azaz Róka is, Gáspár Sándor egyik legnépszerűbb karaktere. A filmen egy egész generáció nőtt fel és fújja szállóigévé vált mondatait – például azt, hogy „Ízirájder, öcsém!”. Most azok is mozivásznon láthatják szeptember 12-én, szombaton 16.30-kor a Béke teremben azok, akiknek erre korábban nem volt lehetősége – vagy éppen csak nosztalgiáznának egy jót.

Az 1926-ban született és 2015-ben elhunyt Tadeusz Konwicki a huszadik századi lengyel kultúra egyik legmeghatározóbb, legsúlyosabb alakja volt. Idén lenne százéves, de valószínűleg most is csak legyintene a felhajtásra, és beülne a kávézójába. Nem csinált nagy ügyet abból, hogy a cenzúrát megkerülve megírta a Kis apokalipszist, a létező szocializmus legkeményebb bírálatát (1979), vagy hogy néhány rendezésével és forgatókönyvével finoman újradefiniálta a lengyel filmművészetet. Első rendezése az új hullám nagyon korai, eredeti darabja, A nyár utolsó napja 1958-ban a velencei Nemzetközi Dokumentum- és Rövidfilmfesztiválon Nagydíjat nyert, a máig friss Salto (1965) a mítoszok kegyetlen paródiája (emlékezzünk a táncjelenetre), de ő írta a legendás Máter Johanna (1961) és a nem kevésbé híres A fáraó (1966) forgatókönyvét is Jerzy Kawalerowicz számára, és regényéből készült Wajda remeke, Szerelmi krónika (1986). Kellemetlenül pontosan látta a diktatúra abszurditását és az egyén gyarlóságát. Nem akart nemzeti próféta lenni, csupán zseniálisan asszisztált a kollektív túléléshez.

A fáraó vetítésével a CineClassics rá emlékezik. Az idén hatvanéves film gyönyörű, felújított kópián látható a Lengyel Intézet támogatásával szeptember 9-én, szerdán 19.00-kor a Béke teremben. A film az 1960-as évek Odüsszeiája. Színes, szélesvásznú szuperprodukció, ami veszi a bátorságot, hogy megidézze az ókori Egyiptomot. Bolesław Prus regénye alapján ugyanakkor időtlen mese született politikáról, becsvágyról, hatalomról – és ez a sűrítés nagyrészt a forgatókönyvírónak, Tadeusz Konwickinak köszönhető. Hatott Martin Scorsesére, Coppolára, de George Lucasra és a Csillagok háborújára is. A filmet 1967-ben Oscar-díjra jelölték, és rendre felbukkan a világ legjobb filmjeinek listáin.

A 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált 2026. szeptember 4. és 12. között rendezik meg. Az elővételes jegyvásárlás már elindult a https://jegy.cinefest.hu oldalon.

Fotó: CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál

A Madách Színház Szirtes Tamás rendezésében 2026 szeptemberében mutatja be Andrew Lloyd Webber és Tim Rice legendás, idén 50 éves musicaljét, az Evitát. A jubileum alkalmából Andrew Lloyd Webber megkeresett néhány rendezőt a nagyvilágban azzal a kéréssel, ha van rá lehetőség, idén vigye színre a musicalt. Szirtes Tamás és a Madách Színház örömmel fogadta a felkérést. A jubileumi premierhez a színház egy különleges, online videósorozattal is készült, amelyben a rendező az alkotás összetett folyamatáról mesél – olyan részletekről, amely a nézők elől rendszerint rejtve marad.

Ki volt valójában Eva Perón? Hogyan lehet 2026-ban újraértelmezni azt a nőt, akit egyszerre övezett rajongás és gyűlölet, csodálat és kétely. A kilencrészes online interjúsorozat ezekre a kérdésekre keresi a választ. Szirtes Tamás megosztja rendezői gondolatait, dilemmáit és személyes értelmezését, miközben végigvezeti a nézőket a Madách Színház új produkciójának megszületésén – az első rendezői ötlettől egészen a bemutató pillanatáig.

Szirtes Tamás arról is mesél, mit jelent számára Evita és Che alakja, hogyan válik a zenéből színházi dráma, és miként rajzolódik ki egy rendkívüli nő felemelkedésének, sebezhetőségének és elmúlásának története.

„Az Evita egy rendkívüli nő felemelkedésének és belső küzdelmeinek történetét meséli el. Eva Duarte 1919-ben, nyomorúságos körülmények között született Argentínában, és hihetetlen életerő, valamint olthatatlan vágy hajtotta előre: hogy szeressék, elfogadják, és megmutathassa, mire képes. Engem ma már leginkább az érdekel, mi a karrier valódi ára, mit él át az, aki a csúcson áll – és az Evita erre is választ ad” – kezdi a sorozatot Szirtes Tamás.

A videók Tim Rice és Andrew Lloyd Webber ikonikus művének történetéből és különleges dramaturgiájából indulnak ki, majd feltárják: a készülő előadás színpadi világát, a modern technika és a film szerepét a produkcióban, a casting összetett folyamatát, valamint a próbák műhelytitkait.

A sorozat itt tekinthető majd meg: https://www.youtube.com/playlist?list=PLZkFb1Ol-MIw

A további nyolc részt a színház a premierig folyamatosan teszi közzé online felületein.

Fotó: Madách Színház

A Balaton szeptemberben is tele van élettel – és ilyenkor a kultúra veszi át a főszerepet. Szeptember 10. és 12. között huszonnegyedik alkalommal rendezi meg a Nemzeti Táncszínház a Keszthelyi Táncpanorámát, amely évről évre a magyar táncművészet legizgalmasabb alkotóit hozza el a Balaton partjára. Gyermekelőadás, folklór, argentin tangó, filmvetítés és ingyenes szabadtéri program várja a közönséget a nyár egyik legszebb ráadásában.


A Keszthelyi Táncpanoráma évről évre bizonyítja, hogy a tánc mindenkit képes megszólítani. A fesztivál három napja alatt a legkisebbektől a felnőtt közönségig minden korosztály találhat olyan előadást, amely magával ragadja. Kortárs tánc, folklór, argentin tangó, filmvetítés és szabadtéri beszélgetés várja az érdeklődőket, miközben Keszthely utcáin és terein is érezhetővé válik a fesztivál pezsgő hangulata.

„Ha szeptember, akkor Keszthely. A Táncpanoráma több mint két évtizede alatt a magyar táncélet egyik fontos találkozóhelyévé vált. Öröm látni, hogy évről évre ugyanazzal a kíváncsisággal és lelkesedéssel érkezik ide a közönség és a szakma is” – mondta Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház igazgatója.

A fesztivál szeptember 10-én a Székesfehérvári Balett Színház Pinokkió című előadásával veszi kezdetét. A világhírű mese kortárs táncszínházi feldolgozása érzékenyen és látványosan mesél az emberré válás örök kérdéseiről, így nemcsak a gyerekeket, hanem a felnőtteket is megszólítja.

A nyitónapon vetítik a Nemzeti Táncszínház nagyszabású országimázs-filmjét, A tánc 30 árnyalatát is. A harminc magyar táncegyüttest felvonultató alkotás ikonikus hazai helyszíneken forgott, és a mozdulatok nyelvén mutatja meg a magyar táncművészet rendkívüli gazdagságát és sokszínűségét.

Szeptember 11-én a Duna Művészegyüttes Partium – az Értől az Óceánig című előadása idézi meg a Partium kulturális örökségét. A lendületes néptáncprodukció különböző nemzetiségek hagyományait és a térség sokszínű identitását kelti életre a színpadon.

A fesztivál zárónapján egészen más világ nyílik meg a nézők előtt. Az Argentin Tangó Táncszínház LÉTEZÉS című táncjátéka az emberi kapcsolatok, az útkeresés és az egymásra találás történetét meséli el a tangó szenvedélyes, mégis intim nyelvén.

A színházi előadások mellett idén is ingyenes kísérőprogramok várják a látogatókat. Szeptember 12-én este Keszthely Fő terén Megyeri Léna és Bősze Ádám Lábujjhegyen – Zenéről és táncról, párban című közös estjén a tánc és a zene világának kulisszatitkai elevenednek meg közvetlen, szórakoztató formában.

A Keszthelyi Táncpanoráma nem csupán előadásokat kínál, hanem közös élményeket is: három napot, amikor a tánc valóban közelebb hozza egymáshoz a művészeket és a közönséget.

A belépőjegyek a Balaton Színház jegypénztárában, valamint online is elérhetők. Bővebb információ: www.balatonszinhaz.hu

Program

Szeptember 10. 11:00 és 14:00 Balaton Színház (Színházterem) – Pinokkió (Székesfehérvári Balett Színház)

Szeptember 10. 18:00 Balaton Színház (Simándy Terem) – A tánc 30 árnyalata (országimázs-film vetítés, Nemzeti Táncszínház)

Szeptember 11. 19:00 Balaton Színház (Színházterem) – Partium – az Értől az Óceánig (Duna Művészegyüttes)

Szeptember 12. 19:00 Balaton Színház (Színházterem) – LÉTEZÉS (argentin tangó táncjáték, Argentin Tangó Táncszínház)

Szeptember 12. 20:00 Keszthely, Fő tér – Álom (Lábujjhegyen – Zenéről és táncról, párban )Megyeri Léna – Bősze Ádám

Fotó: Nemzeti Táncszínház

Miénk itt a film! mottóval nagy sikerrel lezajlott a megújult Veszprém–Balaton Filmpiknik. 4500 nézőt vonzott a nyárzáró, oldott hangulatú filmes esemény. Augusztus 27–29. között Veszprémben és Balatonfüreden nyolc helyszínen mintegy hetven filmet láthattak a nézők. Számos vetítés – többek között Dobó Kata új, romantikus vígjátéka, a Még egy kívánság és Tarr Béla klasszikusa, a Kárhozat – is teltházas volt. Idén csak közönségdíjakat adtak át, két kategóriában. Az egész estés mozifilmek között két nyertes született, a Bölöni, az erdélyi legenda és az Egykutya. Az immerzív alkotások közül a Csontváry – A fotonok nyelvén bizonyult a legjobbnak. Az esemény házigazdája Osvárt Andrea volt.


Visszakapcsolódva Veszprém 2020-as kezdeményezéséhez, idén új időpontban, 2026. augusztus 27–29. között a Veszprém–Balaton 2023 Zrt. szervezésben, Veszprémben és Balatonfüreden megújult filmes esemény várta a lelkes nézőket és a filmeseket. Csütörtökön Olasz Renátó Minden csillag című független alkotásával nyitott a megújult Veszprém-Balaton Filmpiknik.

„Minden várakozást felülmúlva teljesített az idei Filmpiknik a nyár utolsó, napfényes hétvégéjén. Megvalósult az a cél, hogy valóban a filmekről szólt, a szakmai beszélgetések valóban a szakma fontos kérdéseit érintették, ki lehetett beszélni a problémákat, és világossá vált a résztvevők előtt, hogy mennyire jó helyszíne Veszprém és a Balaton egy filmes fesztiválnak. Köszönjük a nézőknek és a résztvevőknek!” – nyilatkozta Kolozsi László művészeti vezető.

Veszprémben és Balatonfüreden nyolc helyszínen mintegy hetven filmet láthattak a nézők, köztük a legfrissebb alkotásokat és évfordulókhoz kapcsolódó klasszikusokat egyaránt. A fesztivál megemlékezett az ötven éve elhunyt Latinovits Zoltánról, Tarr Béláról, a 100 éve született Herskó Jánosról és Grunwalsky Ferencről is.

Közel ötven film alkotói kísérték el filmjüket a Filmpiknikre, így a közönség találkozhatott többek között Enyedi Ildikóval, Dobó Katával, Hermányi Mariannal, Trill Beatrixszel, Kádár L. Gellérttel Trill Zsolttal, Tiszeker Dániellel és Olasz Renátóval.

Több szakmai program nyújtott betekintést a kulisszák mögé. A Zene nélkül mit ér a film című kerekasztal-beszélgetésen Balázs Ádám, Másik János, Márta István és Kalotás Csaba zeneszerzők árultak el műhelytitkokat. A Hol a határ? című beszélgetésen az emberi méltóság tiszteletben tartása és az alkotói folyamatok során a pszichológiai biztonság fontosságáról folyt eszmecsere. Az Akik írnak a filmekről című kerekasztalbeszélgetésen kritikusok arra keresték a választ, hogy megváltozott korunkban mit jelent a filmről írni. Végül Mi volt az indok? alkotók megvitatták, hogy egy új pályázati rendszerben, hol lehet a helye a korábban – olykor politikai okok miatt is visszautasított – filmterveknek.

Két kategóriában adtak ki közönségdíjat. Az egészestés mozifilmek között két nyertes született. Kollarik Tamás és Szabó Attila Puskás Ferenc mellett az egyetlen BEK-győztes magyar labdarúgót bemutató Bölöni, az erdélyi legenda alkotása és Deák Kristóf Egykutya című független filmje bizonyultak a legjobbnak. Az immerzív alkotások közül Sztojánovits Andrea és Zádor Tamás munkája, a Csontváry – A fotonok nyelvén lett a közönség kedvence.

Fotó: Veszprém–Balaton Filmpiknik

Elkezdődött a Kulka János főszereplésével készülő, Az utolsó betyár című western forgatása Csuja László rendezésében – adta hírül a Filmhu.

A portál cikke szerint a független finanszírozással, számos támogatóval és szakmai összefogással készülő lírai magyar western az 1800-as évek végén játszódik. A történet szerint az idősödő haramia, Angyal János (Kulka János) megszökik a börtönből, majd fiatal segítőjével, Miskával menekül a tenger felé a csendőrök elől.

A fiú feltétel nélkül tiszteli a legendás banditát, az út során azonban fokozatosan összeomlik a betyárról kialakított képe, és feltárul előtte Angyal valódi arca.

A film további szereplői Mundruczó Mihály, Téglás István, Ladányi Andrea, Derzsi János, Monori Lili, Román Katu, Tilo Werner, Major Erik, Koltai Róbert, Waskovics Andrea, Quintus Konrád, Schell Judit és Gyabronka József.

A filmet augusztus végén és szeptember elején forgatják két fő helyszínen, a Fejér vármegyei Csákberényben és Göböljáráson.

Az utolsó betyár vezető producerei Szijártó Anna, Pataki Ági és Kovács Gábor, a forgatókönyvet Csuja László Zabezsinszkij Évával közösen jegyzi. Az operatőr Kis Márton, a látványtervező Tyekvicska Virág, a jelmeztervező Szlávik Juli, a vágó pedig Csabai Attila.

A filmet várhatóan jövőre mutatják be.

Forrás: MTI
Fotó: Végh Tibor / Wikipédia

Újabb bejegyzések Régebbi bejegyzések Főoldal

Népszerű bejegyzések

  • Jókai-domborművet avattak Tokajban
    Jókai Mór-domborművet avattak kedden Tokajban, a Millenniumi Irodalmi Emlékparkban. Juha Richárd szobrászművész munkáját Závogyán Magdolna, ...
  • Szabadtéri világpremier Szegeden – bemutatták a nagysikerű Wicked musicalt
    Péntek este bemutatták Stephen Schwartz és Winnie Holzman Wicked című musicalének hazai változatát Szente Vajk rendezésében az Erkel Színház...
  • Varázslat, boszorkányok és ármány a Dóm téren
    Nagy tisztelője vagyok a Broadway musicaleknek, a Hamiltont például évekig az egyik legjobb újdonságnak tartottam, azonban a Wicked – a több...
  • Három hihetetlen nap a 35. Művészetek Völgyén – Első napi beszámoló
    Július végén immár 35. alkalommal várta a látogatókat a Művészetek Völgye, Magyarország legnagyobb összművészeti fesztiválja. A fesztivál há...
  • Várda Napló: Teátrális színészfenekek és sugárzó lények
    Sokéves hagyomány, hogy a nyári színházi szezonomat  a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljával „nyitom meg” , és bár tavaly csak két napra...

Kövess minket Facebookon

Korábbi cikkeink

Címkék

  • Sziget2019
Kövess minket Facebookon is!
Bezárom
Üzemeltető: Blogger.
Copyright © 2016-2026 Súgópéldány

Adatvédelmi Tájékoztató

ThemeXpose | Működteti: Blogger | Szerkesztőknek