Mahó Andrea neve nem ismeretlen a zenés színház kedvelői számára. Az EMeRTon- és Artisjus-díjas színésznő számos nagysikerű szerepben bizonyított már, most pedig egy igazán izgalmas feladat elé néz: gyerek klubot indít, ami igazi közösségi élményt jelent majd kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Andit a foglalkozásokról és a tervekről kérdeztem.
A színpadon már számtalan helyzetben kerültél kapcsolatba gyerekekkel akár anyukaként, akár nevelőnőként. Mikor fogalmazódott meg benned a gondolat, hogy szeretnél gyerekekkel foglalkozni, és „lehozod ezt a színpadról”?
Talán Mary Poppins volt az, aki tudatosította bennem, hogy gyerekekkel kell foglalkoznom. A darabban szereplő gyerekekkel nagyon jól tudtam együttműködni és sokat tanultam tőlük, szeretek velük „dolgozni”.
A gyerek klub közvetlen előzménye egy korábbi tábor. Milyen volt ez a tábor, a gyerekek milyen foglalkozásokon vehettek részt? A klubban ezeket a foglalkozásokat folytatod, vagy ez csupán az ihletet adta és Szentendrén egy más típusú műhellyel találkoznak az érdeklődők?
A klub hasonló lesz a táborhoz. Az lényege a beszélgetésben rejlik, hogy a gyerekek felszabadulhassanak a hétköznapok terhei alól, hogy merjék vállalni önmagukat és az álmaikat. Ehhez nagy segítséget nyújtanak a dalok, és a művészet. Először Szentendrén lesz a bázis, de tervezzük kiszélesíteni a kört.
Neked volt olyan meghatározó tábori élményed, amire szívesen emlékszel vissza – akár táborozóként, akár nevelőként – és amit igyekszel újra és újra visszahozni valamilyen formában a táborozók életébe?
Gyerekkoromban sajnos nem sok táborban voltam, így nem volt előttem séma, amit követhettem volna. Érzésből jöttek a dolgok, de ez nem volt probléma, mert minden csoport más és mindenkivel máshogy kell bánni. Nagyon érdekes volt látni, hogyan alakul ki egy közösség, milyen a gyerekek alaphangulata, és hogyan lehet elmozdítani őket, felkelteni az érdeklődésüket. Ez utóbbi az első nagy kihívás.
A beszédtechnika, tánc és ének tanulása egy színésznek készülő ember számára természetes. Hogyan lehet ezt a gyerekek nyelvére úgy lefordítani, hogy ők is ugyanolyan lelkesedéssel vessék bele magukat a feladatba?
Játékként kell kezelni ezeket a dolgokat, játszva tanulni, ez a lényeg. Azt gondolom, hogy mindenki szeret szerepelni, az élet egy nagy színpad, és mi töltjük meg tartalommal. Az is egy szerep, ha van, vagy pont nincs kedvünk valamihez.
6 és 18 év közötti gyerekeknek/fiataloknak szólnak a foglalkozások. Hogyan tudtok olyan rendszer kialakítani, hogy a legkisebb és a legidősebb gyerek is élvezettel vegyen részt a feladatokban? Korcsoportonként kisebb csapatokban zajlik a munka, vagy egy nagy közösség megteremtése a cél?
Közös foglalkozásokat szeretnék tartani, de lesznek kiscsoportos feladatok is korosztályonként. Nincs kőbe vésett tervünk, először fel fogjuk mérni, hogy mire van befogadóképesség – lehetőség – szükség. Azt a vonalat, amit képviselek, szeretném átadni a gyerekeknek. Itt nem kell kitűnőnek lenni ahhoz, hogy kitűnő legyél! A cél egy nagy közösség kialakítása, amiben az irány ugyanaz, és minden gyermek „megfelelési kényszer nélkül” érzi jól magát és tanulja meg a feladatát: úgy tenni valamit, hogy az felhőtlen és nagyon jó.
Ha egy mondatban kellene összefoglalnod a gyerek klub vezérelvét, mi lenne az?
Sajnos nem fog menni az egy mondat. (nevet) Gyermeknek, felnőttnek lenni nagyon jó, és az a feladatunk, hogy megtanítsuk őket élvezni a boldog pillanatokat, minél több örömforrásra lelni, higgyék el, hogy bármit elérhetnek, amit valóban szeretnének, ha tesznek érte. Kedvesnek és jónak lenni jó. Csak érezzük jól magunkat!
Ősszel új bemutatód lesz, a Muzsika hangja, ahol egy nevelőnőt alakítasz. Adódik a kérdés: a színházból mennyire tudsz meríteni a gyerekekkel való foglalkozások során? Tudatosan belecsempészel valamit a szerepeidből, vagy különválasztod a kettőt?
Hát persze, hogy belecsenpésződnek dolgok a szerepeimből, hiszen azok már szinte eggyé forrtak velem.
A gyerekkel való közös munka kölcsönös kapcsolat, a kicsik akkor érzik jól magukat, ha a nevelőik is szeretnek velük lenni. Neked mit ad ez a gyerek klub?
Sokat kapok a gyerekektől én is: sok szeretetet, vidámságot és rengeteg energiát. Ez a legfontosabb.
Az érdeklődők hogyan jelentkezhetnek a foglalkozásokra?
Telefonon 06-70-4242-669 vagy e-mailben info@eloadasok.com várunk minden kedves érdeklődőt.
Készítette: Vass Antónia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése