A Csodafa Tündére

Sivasakti Kalánanda Táncszínház indiai táncjátéka/ Nemzeti Táncszínház

Már a cím is sejtetni engedi, hogy a Sivasakti Kalánanda Táncszínház legújabb bemutatóján egy mesevilágba csöppenünk. Egy olyan valóságtól elrugaszkodott képzeletbeli világba, ahol álomból lesz valóság, a tündérlányból királylány és a majomból királyfi, mindezt persze az indiai tánc csodálatos, számunkra kissé szokatlan nyelvén elmesélve. 

A boldog indiai meseidőkben élt egyszer egy király. Vígan és eseménytelenül uralkodott mindaddig, míg egyszer egy áttáncolt nap után álmot nem látott. Álmában a tengeren járt, a tengerből kinőtt egy csodafa és azon a fán megpillantotta a legszebb lányt, aki valaha létezett. Attól kezdve nem tudott másra gondolni, csak őrá. Nem érdekelte az uralkodás, nem lelte örömét semmiben, még táncolni sem volt kedve. Elhatározta, hogy elindul és megkeresi az álombeli csodafa tündérét.


A mesét tíz szereplő keltette életre a színpadon. A kilenc táncoson kívül közreműködött egy bábszínész is, aki az egyik főszerepet játszó bábmajom táncoltatásán kívül a mesélő szerepét is betöltötte.  A darab elején az indiai király udvarába csöppenünk, ahol udvarhölgyek, szolgálólányok, majd a Király is vígan táncolnak, még a majom is jól érzi magát. Érezni lehet, hogy ez a felvezető rész, a tánc tempója nem túl gyors, kellemes, néhol talán kicsit vontatott, ami még megbocsátható, mivel nyilván a fokozatosság a cél. Ami a ruhák díszítettségében is megmutatkozott. A táncbetét mindaddig folyatódik, amíg a Király nyugovóra nem tér. Azonban az éj leple alatt varázslatos álmot lát, melynek főszereplője egy tengeri csodafán élő tünemény. Ebben a jelenetben különösen tetszett, hogy a fát a táncosok formálják meg, a tengert pedig könnyű anyagok mozgatásával keltették életre. Itt számomra érezhető volt, hogy egy bemutatón ülök, mert az anyag mozgatásánál néhol még nem volt összhang művészek között, ami megtörte a mesét és elvonta a figyelmet. A következő kép: a királyfi ébredése, ami után csak a tündérlányra tudott gondolni, mogorva lett és nem volt maradása, így útra kelt megkeresni a lányt. Tengerre szállt és repült az emberek és anyag formálta hajón a csodafa felé. A király végül megtalálja a tündérlányt, nagy a csodás indiai táncbetétekkel tarkított boldogság. Amikor is jön a cselszövés, ahogy a mesékben szokott. A majmot megkötözik, a tündérlányt elrabolják, hogy kik? Kalózok? Rablók? Gonosztevők? Rosszakarók? Nem igazán tudom… Végül persze sikerül kiszabadítani a tündérlányt és a király hazaviszi kastélyába. Vigadnak, táncolnak, ünneplik a tündérlány érkezését, és hogy a király megtalálta szívszerelmét. Itt érünk el a katarzisig, a legfelfokozottabb táncrész, amiből talán egy kicsit többet el tudtam volna viselni. A darab végén pedig következik az elmaradhatatlan csattanó, a királyi pár a mennybe költözik és mivel a király nem egy buta sirály, új uralkodóra hagyja a királyságot, a MAJOMRA.

Összességében a darab nagyon aranyos, élvezhető, szívet melengető mesés táncjáték. Nincsenek világmegváltó törekvései, de ez így van jól. A táncosok a premier izgalma ellenére is csodálatos összhangban táncolnak végig. Mondhatni az ujjuk hegyéig egyformák a mozdulataik, ami nem túl meglepő, hiszen aki találkozott már valamilyen formában az indiai tánccal, az tudja, hogy a kézjelek, vagyis a mudrák, szerves részei a táncnak és az indiai kultúrának, még a szem mozgásának is jelentősége van. A táncművészet egyik szanszkrit nyelven írt fő műve a Kifejezés tükre (Abhinajadarpana). Ebben minden testrész legapróbb mozdulata is rögzítve van, a fejmozgástól kezdve a nyak, a szem, a csípő, a mellkas a láb mozdulatain át egészen a kézjelekig. Ez a szigorú meghatározottság garantálja az indiai táncművészet tisztaságát, hagyományát. Bár a Sivasakti Kalánanda Táncszínház alapítója Somi Panni szerint az előadásaiknak indiai táncos alapjai vannak, mégsem ezen hagyományok őrzését tartja fő feladatának. A társulat bemutatói mind saját elképzelés alapján születnek, a megvalósításhoz használt koreográfia, jelmez és díszlet saját ötleten és nem valamiféle külföldi hagyomány másolásán alapul. Mégis az egész előadás alatt egy táncos szem számára nagyon felüdítő, hogy a táncosok minden testrészükkel egyformán, összhangban táncoltak, így a darab a kisebb bakik ellenére is rendezettnek tetszett és számomra egy kerek egészet alkotott, mesebeli volt. Csak Ajánlani tudom minden tánc és mese kedvelőnek, gyermeknek és gyermek lelkű felnőttnek.



Zene: Lerch István
Szöveg: Péri Benedek
Díszlet kellék: Oldal István
Jelmez: Csekő Etelka
Koreográfia: Somi Panni
Táncosok: Németh Tamás, Gubányi Gréta, Horváth Hanka, Kunvári Krisztina, Palics Katalin, Pethő
Kincső, Somi Panni, Szűcs Judit, Zboray Antónia
Közreműködik: Vesztl Zsófia bábművész






Írta: Magera Nikoletta
Fotók: Kresmery Pap Réka
Forrás: http://www.sivasaktikalananda.com/, Nemzeti Táncszínház (www.tancszinhaz.hu), http://www.kagylokurt.hu/

Antónia Vass

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kommentek

Recent Posts