„…gyilkosság a legocsmányabb fajta: kegyetlen volt, és végtelenül aljas.” – női szemmel

„Polonius: Hosszú.
Hamlet: Majd megnyirbáljuk a maga szakállával együtt.”

Ezt a tanácsot bizony Bagossy Lászlónak – a Hamlet című előadásának rendezőjének - is meg kéne fogadnia. Az Örkény István Színházban helyet kapott kétfelvonásos színdarab „Gyűrűk ura” hosszúsága azért is terheli meg a nézőt, mert sok helyen gyors, halk és mélyenszántó gondolatot osztanak meg egymással és velünk a színészek. Ám ezt leszámítva a darab fergetegesen szórakoztató! 

Úgy ültem le, hogy hamarosan egy szívszorító dráma szemtanúja lehetek, ám nagy meglepetésemre a színdarab egyáltalán nem ezt az eredményt hozta. A Nádasdy Ádám-féle fordítás önmagában elrugaszkodik a dráma esszenciájától. A belecsempészett komikus elemekkel szinte elveszi a tragédia élét. Ezt a fellazított hangulatot lovagolja meg Bagossy, a maga kivételes rendezésével. 


A statikus és modern színpadi díszletet minden színhez tökéletesen kihasználták. Az állandósága abban rejlik, hogy csak a színészek pozíciója változik, míg a modernsége, hogy az egész történet egy stadion lelátóján kezdődik és itt is végződik. A nézőre hárul az egyes jelenetek értelmezése, ebben a jelmezek is csak szimbolikusan vesznek részt. Igazán érdekes kettősség jellemzi a darabot. Egyrészről a régies beszédstílusnak köszönhetően érezni lehet a shakespeare-i emelkedettséget, másrészről számtalan, mai korra jellemző társadalomkritikát fogalmaz meg. Az egyik ilyen – mondhatni – cinikus valóságábrázolása a hullahalommal selfie-ző norvég herceg és kísérete. A mondanivalóra ráerősít a speciális világosítás is, mely pontosan meghatározza, hogy mikor ki és kivel beszél, illetve egyértelműségi a szereplő-szereplő közötti, illetve szereplő-közönség közötti interakciót. Az egész előadásnak olyan hangulata van, mint egy akciófilmnek. Van benne érzelem, akció (a nyugalom megzavarását tartalmazó hangeffekteket tartalmaz) és végén valaki győz (a jó vagy a rossz ezt döntse el mindenki maga). 

Az ifjú Hamlet szerepében Polgár Csaba hatalmas tüdővel és izgalmas módon vezet minket végig az apját sirató, hős szerelmestől egészen az őrült, bosszúvágytól szomjas és megtört élő halottig. Az apja szellemével beszélgető Polgár mindvégig hű marad a tébolyult szerephez, már-már elmegyógyintézeti szintig emelve a tartalmat. Minden cselekmény eredete a gyilkosság. „Gyilkosság?”, „Az, gyilkosság a legocsmányabb fajta: kegyetlen volt, és végtelenül aljas.” derült ki Hamlet számára, mikor halott apja (Gálffi László) megjelent neki. Ebben a jelenetben, Gálffi és Polgár élethűen ábrázolta a megkeseredett és megtorlásra vágyó szellemet és a váratlan információtól megzavarodott fiút. Heves érzelmek csapnak egymásba. Az első sokkot követő letargia és az emberiségből való kiábrándulás ölt testet a két színész által. 


Ezzel szemben Gertrud királyné, vagyis Für Anikó (a Született Feleségek című sorozat Lynette Scavojának magyar hangja) egészen a darab végéig megtartotta a világ és családja felé mutatott közömbösséget – a színésznő olyan érzelemmentesen, beletörődve állt új férje (Znamenák István) oldalán. Znamenák István olyan hitelesen adta a Claudiust, hogy a nézőnek is bűntudata támadt az elkövetett gyilkosság miatt. 

Az előadás másik kiemelkedő alakja Csuja Imre volt, Polonius szerepében, aki humorával, beszólásaival és minden mimikájával feloldotta a feszültséget az adott jelenetben. A lánya, Ophelia (Kókai Tünde), útját párhuzamba vonhatjuk Hamlet útjával. A szűzies szerelemtől eljutunk a lány teljes megsemmisüléséig. Ő az előhírnöke a tragédiának. A fiatal színésznő hitelesen ábrázolja az első szerelembe vetett hitet és az ebből fakadó csalódást. A darab végére teljesen levetkőzi a gátlásokat és a minden mindegy egyhangú mocsarába süllyedve kacérkodik testvére embereivel. 

Az egész előadás alatt a néző úgy érezheti, egyben tartják a darabot és mindenből (színészi játék, koreográfia, ének stb.) a kellő mennyiséget kapja. Csak ajánlani tudom mindazoknak, akik nyitottak a modern átdolgozásokra és a drámába vetett humorra. 

Írta: Ivicsics Kitti
Fotók: Gordon Eszter

Antónia Vass

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kommentek

Recent Posts