Súgópéldány

A mű és az ebből készült előadás nagy kérdéseket vet fel. Mire képes az önzőség, a zsarnokság? Képesek-e szembeszállni az emberek a hatalommal, pontosabban a hatalmon lévő személlyel? Merünk-e kiállni és szólni, vagy csöndben, beállva a tömeg közé tűrjük, hogy teljesen megmérgezzen, felemésszen minket a hallgatás?

,,Ha mégis istenek szemében így helyes,

A szenvedésben ismerem fel vétkemet.

Ha meg nem én, de itt ezek vétkeztek, úgy

Csak azt szenvedjék, mit rám mértek jogtalan!”

A mindenki által ismert Antigoné történetét felhasználva, de ugyanakkor megtartva erősségeit, a Spirita Társulat egy modern, korszerű, a mai világot leginkább jellemző Antigonét mutat be. Fontosnak tartja azokat az eszközöket, amikkel a fiatalokra hatni lehet. Ebbe a műbe belecsempészett modern felfogás sokszor mosolyra készteti a nézőt, ezzel oldva a feszültséget. 

A legszembetűnőbb a színpad közepén elhelyezkedő pulpitus volt, amin keresztül mindenki és bárki szólhatott a néphez, természetesen csak a királyt istenítő szavakkal. A rajta levő felirat (Théba jobban teljesít), valamint a felemelt kar (Kreón jelképe) különleges jelentéssel bírtak. Egyfelől Kreón hatalomra kerülésével várt változásoknak hódoltak, másik oldalról viszont kapcsolatot jelentett a szereplők és a nézők között. 

Az ilyen és ehhez hasonló népfogó, figyelemfelkeltő mondatoktól, gesztusoktól hemzsegett az egész előadás. Kreón úgy szónokolt, mint egy politikus, tudta, milyen eszközökkel állíthatja maga mellé a népet, mit szabad és mit nem szabad előttük kimondani, hogyan illik viselkedni, és ha valami kevésbé helyesnek tűnőt akart tenni, egyszerűen ellépett a pulpitustól vagy elvették a fényt és máris viselkedhetett úgy, mint egy hétköznapi ember. Eurüdiké bort ivott, hogy annak segítségével emelkedjen felül az őt ért fájdalmon, amivel rávilágítottak a mai fiatalság hozzáállására a problémákhoz. A Stand-up Krónikás kezében pedig yo-yo-t láthattunk, ami kifejezte a játékosságot, a humort. 

A történet középpontjában Antigoné áll, aki Kreón törvényével szembeszállva, az istenek törvényét tisztelve eltemeti testvérét, Polüneikészt. akit a király hazaárulónak tart. Egyedül viszi végbe tervét, hiszen Iszméné, a testvére a királynak behódolva, betanult mondatokat ismételve, azokra hivatkozva fél segíteni neki. Amikor kiderül, hogy ki követte el, már Iszméné is csatlakozna testvéréhez és vele együtt viselné a büntetést, de Antigoné elutasítja őt, ezzel megmentve életét. 

Antigoné (Fekete Patrícia) az eleven vadság, a kamaszság, de ugyanakkor az őszinteség, a hit megtestesítője. Az első jelenettől az utolsóig látni szemében a tüzet, ami egyszer dühvel, egyszer pedig szomorúsággal vegyül, de az is előfordul, hogy félelem látható benne, amit egy szempillanat alatt felvált az előbb említett lázadó magatartás. Amikor ő a színpadon volt, nem lehet mást nézni, csak a szemét, mert kifejezi mindazt, amit az egész darab jelent. 

Kreónt Egressy G. Tamás, az előadás rendezője, valamint a társulat vezetője alakítja. Előzetesen egy sokkal zordabb külsejű Kreónt képzeltem el, de ezt hamar elfelejtettem, és csak arra koncentráltam, amit láttam. Fiatalsága, lendülete, hite – ami olykor megtörni látszott, de minden alkalommal visszatért hozzá – különlegessé tette, és akkor már nem számított, hogy a várt zord külsőt vagy a megjelenő szőke hajú, fiatal férfit láttam-e a színpadon. 

Számomra a legnagyobb meglepetés Teiresziász (Sipos András) volt, aki mellől hiányzott az őt kísérő fiatal fiú. Abból, ahogy a szeme le volt takarva előbb asszociáltam volna egy kalózra, mint egy vak jósra. Szerethető volt, ahogy Kreónhoz, mint egy baráthoz közelített és mosolyt csalt a nézők arcára a ,,jóslat”, amit eljátszott. 

Iszméné (Efstratiadu Zoé) a tipikus ,,kis testvér”, akin szintén minden pillanatban látszik, mit gondol, de ahelyett, hogy kimondaná, felvállalná, beáll a tömeg közé, és próbál kitörölni mindent, ami ellenkezne a király akaratával. Megfelelni, túlélni akar, és csak későn jön rá, hogy mit kellene tennie, csak később lesz elég bátor, túl későn… 

Haimón (Czibere Krisztián), Kreón fia, Antigoné vőlegénye, felismeri apja hibáit. Neki vallja be az apja, hogy szereti Antigonét, de ezt a következő pillanatban már cáfolja is. Mindent megtesz, hogy Antigoné kérjen bocsánatot vagy tagadja le tettét, hiszen ezzel kegyelmet nyerhet. Azt kívánja mennyasszonyától, hogy álljon be a sorba, hogy legyen a hallgatók között, hogy ezzel ne veszítse el őt. 

Eurüdiké (Kálmán Henrietta) Kreónnal való kapcsolata annyira elfajulni látszik, hogy szinte szó nélkül elmennek egymás mellett a mű során többször. A nép felé nézve támogatja férjét, miközben a ,,színfalak mögött” ez a kapcsolat is eltűnni látszik. 

Démoszthenész (Cseh Gábor), Eurüdiké testvére, aki azon kevesek közé tartozik, akik életben maradnak a darab végén. Látszólag jobban ismeri Kreónt, látja hibáit, terveit, félelmeit, valódi jellemét.

Az Őr (Kocsis Fülöp Soma) az, aki a legtöbbször csal mosolyt az arcunkra és kizökkenti a közönséget abból a nyomasztó, meghökkentő, szomorú állapotból. De ugyanakkor jelképezi azt, amikor egy ,,paraszt” nagyobb hatalmat kap a kezébe, annál, ami eddig volt neki. Nem tudja, hogy mikor milyen hangnemben illik beszélni az uralkodó előtt, de élvezi, amikor korbáccsal kell elvernie Antigonét.

Fontos részét képezik a darabnak a krónikások, a Költő Krónikás (Bárány Gergely), a Vallási Krónikás (Bittner Dániel), a Stand-up Krónikás (Győri Zoltán), valamint a Hadi Krónikás (Dömötör Édua Csenge). Végig kísérik Kreónt, ,,támogatásként” állnak mellette, miközben Antigonéval értenek egyet, mint legtöbben…

A legmegrázóbb jelenet az volt, amikor Antigonét korbáccsal verték el, mindenki előtt. Érdekes volt közben Kreón arca, aki oda se mert nézni, lehajtott fejjel állt a pulpitus mögött. Kérdem én, ha valaki őszintén hisz abban, hogy ez a megfelelő büntetés, akkor miért nem képes nézni? Ha valaki nem érez semmit a büntetendő ember iránt, akkor miért látszik arcán az a mérhetetlen szomorúság?

Egyik legfontosabb eleme az előadásnak, ahogy az alkotók bevonják a közönséget. Előfordul, hogy megvilágítva, tőlünk ,,várnak” választ, de az is, hogy ,,csak” hozzánk szólnak, vagy előttünk korbácsolják meg Antigonét. Minket akartak meggyőzni minden megszólalásukkal.

Nem lehet elmenni a jelmezek mellett sem. Antigoné teljes feketében, fekete hajjal, míg Kreón fehérben, szőke hajjal. Kreón jelképezte a fényt, azt a fényt, ami a látszat, amit kifelé mutattak, és Antigoné a sötétséget, vagyis a valóságot, az őszinteséget, a gyászt, a hitet. Azt mondta, ha férjét vagy gyerekét nem engedte volna eltemetni Kreón, akkor nem szegült volna ellen, mert férje is lehet másik, illetve gyerekei is születnek még, de testvére soha nem lehet már, mióta szülei a sírban nyugszanak. 

Majd megtapsoltuk egymást. Mi őket, Ők pedig minket, és ezután a darabnak is a hallgatásunkkal lett vége…

Írta: Veszteg Alexandra

Fotók: Bánhalmi Árpád