„Hogy hívják ezt a szőke gyereket?”

Mácsai Pállal Csáki Judit beszélgetett a K11-ben.

Minden jegy elkelt! Már a beszélgetés előtt jó pár nappal nem lehetett jegyet kapni a Színvallás második színészportréjára. Rengetegen voltak kíváncsiak Mácsai Pálra, a beszélgetés előtt pár perccel is voltak, akik abban bíztak, hogy valaki nem tud eljönni és lecsaphatnak a jegyére. A szervezőknek köszönhetően mindenkinek sikerült jegyet váltania az utazásra. Az idegenvezető Csáki Judit volt. 


Első megálló: János király (Dürrenmatt). Egy igen jelentékeny előadás, ahol kiderült, hogy senki nem néz úgy, mint Mácsai Pál. 1983-ban járunk a Színház és Filmművészeti Főiskolán, hatalmas sikerű előadás volt Kerényi Imre rendezése az Ódry-n. A művész úr azt is elmesélte, hogy olyan nagy nézettsége volt ennek a darabnak, hogy előfordult olyan eset is, amikor a tűzoltóknak kellett nézőket kitessékelni. Ebben az előadásban ragadta meg Csáki Juditot Mácsai Pál, és nézett le a színlapra, hogy jól a fejébe vésse ennek a tehetséges fiatalembernek a nevét.  

Második megálló: Művészcsalád?! „Szó sincs róla, a papám első generációs művész volt”, mondta a színész, rendező. Édesapja festőművész volt, testvére pedig muzsikus, zenetörténész. Ő maga is próbálkozott rajzolással, majd szobrászkodott és végül 17 éves korában a színészetnél kötött ki. A zenélés persze nem kopott ki az életéből saját bevallása szerint: “Igazi kutyaütő tábortűzi gitárosig felképeztem magam”. 


A bejátszással kapcsolatban megtudhattuk, hogy az a gitár, amin Mácsai Pál akkor játszott azé az emberé volt, akinek a lányát később feleségül vette. Micsoda véletlenek. 

Harmadik megálló: Madách Színház. Kikerülve a főiskoláról a Nemzeti Színházhoz, majd a Madách Színházhoz szerződött. A színházon belül egy kis csoport élére állt, akik függetlenül az anyaszínháztól működtek, alkottak és dolgoztak, majd évekkel később ebből nőtte ki magát a mai Örkény Színház, melynek azóta is az igazgatója. 


Negyedik megálló: Örkény István. Sok szálon kötődik egymáshoz a színész és az író. Egy könyvbemutatón kezdődött minden, ahol Örkény leveleket olvastak fel színésztársaival. Nem várt sikert aratott a felolvasás, igazi színházi légkör alakult ki. A sikeren felbuzdulva Mácsai felkutatott minden egyes szám első személyű anyagot az íróval kapcsolatban. A levelekből, naplórészletekből és interjúkból 1500 oldalnyi anyag jött össze, melyet Bereményi Géza segítségével dramaturgiailag megegyeltek, és az így létrejött 50 oldalt Mácsai Pál betanulta, és immár 20 éve töretlen siker az Azt meséld el Pista című monodráma.


Rendezni is többször rendezett darabot, mely az általa igazgatott színház névadójának tollából származik. Többek között a Macskajátékot Pogány Judit főszereplésével. 

Ötödik megálló: Melyben több mindent is felvillantanak. Dicsőséges nagyurak, a mindig aktuális vers pazar előadása, melyet méltán dicsér apraja-nagyja. Anyám tyúkja, melyből, mint megtudtuk, lesz kettő is. Ez az az előadás, amire először fogynak el a jegyek, amint kiírják az Örkény aktuális műsorát. Egy kis musical a Szegedi Szabadtéri Színpadon, és Mácsai Pál beénekli magát a szívünkbe. 


Hatodik megálló: Az Örkény Színház jövője. Az igazgató elmesélte, hogy izgalmas időszak következik a színház életében, mind területi, mind pedig társulati szinten. Ha sikerül megvalósítani a terveket, két új játszóhelyet is avat az Örkény, valamint a társulat is bővülni fog. A pontos neveket illetően viszont a hivatalos bejelentésig várnunk kell. 

Felejthetetlen utazásban volt része annak, aki ezen a szerda estén eljött a K11 Művészeti és Kulturális Központba. Anekdotákban, nevetésben, közös emlékezésben és Mácsai Pálban gazdag másfél óra után, mindenki egy kellemes beszélgetés emlékével lépett ki a hűvös februári estébe. 


Írta: Szekeres Vanda
Fotó: Martonyi Éva

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése