Kik vagyunk? Mit mutatunk?
A Trojka Színházi Társulás és az Átrium Film-Színház közös előadásának, az Offroadnak ősbemutatóját március 11-én láthatta a nagyérdemű.
A Trojka Színházi Társulás előadásainak hármas alkotóeleme: az adaptáció, mozgás és gesztusnyelv egysége, valamint a zeneiség és képiség kiemelése. A fizika és a prózai színház határain mozognak, ezt a kettőt vegyítik bravúros módon a színpadon. Legújabb adaptációjuk egy kortárs magyar drámát vett alapul, Mikó Csaba Offroad című művét. A rendező, Soós Attila elmondta, ez egy foglalkozás-dráma, mely négy vezető beosztású sikeres emberről szól, de egyiküknek mennie kell. De ki lesz az, aki holnaptól munkanélkülivé válik?
A nézőtérre lépve halkan lüktető háttérzene fogadja a nézőt, színpad négy székkel és négy mikrofon állvánnyal. Hideg és feszült légkört teremt. Majd megjelenik a négy szereplő és elkezdődik a közel egy órás előadás. Az expozícióban egymást megszakító monológokat hallunk, a szereplők a mikrofonok előtt állva mesélnek. Mind a négyen egy cégnél dolgoznak, ahol egy hete folyik a minőség-ellenőrzés. A mai napon pedig elbocsájtják a leggyengébb láncszemet. Magabiztosak, erősek, tökéletesen végzik munkájukat. Az előadás a munkába indulásuktól kezdődik és tart addig, míg a bizottság elé kerülve felteszik nekik a kérdést „Ki az, akinek nincs helye a cégnél?”.
A kimondatlan van kimondva. A szereplők gondolatait halljuk. Itt fordítva működik a külső és belső világ. A belsőt mondják ki, azt, amit csak saját magunk ismerünk, minden kozmetika és álarc nélkül. A színpadon látott akció viszont a külső világ felé mutatott arcot reprezentálja. Az ellentét hatalmas. Váltakozva beszélnek hol a mikrofonba, hol pedig kihangosítás nélkül. Ez is kiemel és fokozza a két pólus közti távolságot. Nem azt mondom, amire gondolok, a megfelelés hajt. Erre az ellentmondásra erősít rá a mozgás, a statikus és a dinamikus elemek váltakozásából adódó feszültség. A táncos jelenetek mozgássorozatai pontosak, precízek, ismétlődők és erősek. A sorozatos földre lökések, emelések majd taszítások, az ütések táncba való átültetése a rideg, hideg valóságot, a másik iránti való közömbösséget láttatják. A színészek rezzenéstelen arccal hajtják végre a mozgássorozatot, majd megigazítják ruháikat és folytatódik a belső világuk kitárása. Idegenek, élnek egymás mellett. A közös az bennük, hogy szabadulni akarnak eddigi életükből, a boldogságot keresik. Küzdenek a szerelemért, de nem szerelmesek.
A történet az irodaházban játszódik: bejárat, lift, liftakna, szellőző, konditerem, mosdó, tárgyaló. A helyszínek megjelenítéséhez a székeket és egymás testét használják fel a színészek. A látvány minimálisra van csökkentve, még sincs hiányérzetünk. Olykor megjelenik egy-egy vetített felírat a háttérben elhelyezett vásznon, például a táncjeleneteknél a tánc szó, illetve az utolsó jelenetben – a tárgyalóteremben – a nekik szegezett kérdéseket olvashatjuk. Minden kérdésre egyszerre és azonnal válaszolnak, dinamikusan váltogatja egymást kérdés és válasz. Majd egyszer csak felvillan az utolsó kérdés. Erre senki nem válaszol, a lehetséges opciókat a testhelyzeteikkel formálják meg a színészek. Elkezdődik egy lassú mozgássorozat, melyből egyikük mindig kilép jelezve: akár ő is lehetne az, akinek ma mennie kell. És, hogy ki hagyja ott a céget? Az kiderül az előadás végén. Vagy mégsem?!
Szereplők: Hay Anna, Egyed Bea, Jaskó Bálint, Bárnai Péter.
Írta: Szekeres Vanda
Fotók: Molnár János, Herbst Rudolf
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése