A pesti ember naponta egyszer, de jobb esetben kétszer metróra ül. A pesti ember naponta egyszer, de jobb esetben kétszer elmegy a hajléktalan mellett. Ránéz, vagy nem, segít neki vagy sem, egyénfüggő. De mindenki látja.
Csalog Zsolt egyszemélyes darabja pontosan erről szól. Egy hajléktalan asszony élettörténete, tisztán leterítve az asztalra. A darab címe egybecseng Fullajtár Andrea nevével. A színésznő negyedéves színi hallgatóként ezzel a monodrámával debütált a Katonában. Most újra beleült Etelka székébe.
Sokszor láttam ezt a színésznőt sok darabban sokféle arccal, de mindig felismertem, hogy igen, ő az. De most nem. Teljesen vadidegen volt a kinyúlt pulóverében, kezében porrá zúzott kekszek. Ha így leülne a Ferenciek terén, senki nem venné észre a Jászai Mari-díjas színésznőt.
Ez egy igazi történet. Egy hajléktalan asszony szavaiból írta Csalog Zsolt, nem egy kényelmes budai lakásban találta ki a dramaturgiai fordulatokat. A Katona József Színház Sufnijában, Zsámbéki Gábor rendezésében egy szék és egy pad a színpad, Fullajtár Andrea mesél és mesél, a háta mögött a néma szereplő (Nagy Viktor) fel-felmordul a megfelelő időpontokban, de nem több egy szobornál.
Egyetlen jól feldíszített színpad sem olyan valóságos, mint egy lélegző történet.
Akaratlanul is elgondolkodik a néző, főként akkor, ha fiatal és még az élet buktatóinak nagy része előtte hever. Csak néhányszor kell rosszul lépni, hogy ugyanilyen hangos, szagos, de láthatatlan emberré váljon. A koldulás nehéz munka. És farkastörvények uralkodnak. Ilyen helyzetben túlélni elismerést érdemel. De érdemes így élni, újságpapír és koszos bevásárló zacskók alatt?
Az életösztön erősebb, mint gondolnánk. Élni, élni, élni. Élet ez is, és akik ebben fetrengenek, nem akarnak lemondani róla. Elhalványul az emléke annak, milyen is volt régen, család, gyerek, munka.
Nekik már nincs munka. Nincs család. De gyermekei lehetnek egymásnak.
A darab tele van jól elhelyezett poénokkal. Én nem tudtam nevetni, pedig éreztem, hogy vicces. De visszhangzott bennem a minden reggel látott emberek hangja. Az előadás után egyedül mentem haza, megálltam az aluljáró közepén. Sírni akartam.
Írta: Veréb Árnika
Fotók: Katona József Színház
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése