„Valóság lehet, mit csak álom festett”

Ady női szájból

Három ember, két hang, egy költő.

Egy életművet sokféleképpen fel lehet dolgozni, ülve, állva, olvasva, esetleg szavalva… A Medve Színpad Társulat más megoldást választott. Fogták a verseket, színpadra vitték a maguk tömény valóságában. Na de Adyt?

Királyleányom, szűz Teljesedés,
Itt áll lovagod. Ez a mese-erdő:
Én vagyok itt a nagy életre keltő.

A kis szalonban fülledt a levegő, szorosan ülnek a nézők, csak egy prímás áll hegedűvel a kezében az ablak mellett. Aztán belép a férfi, leül a fotelbe, olvas. Fehér ing, fekete nadrág, egy kosztümös film főszereplője. Utána jön ő. A nő tűzvörös ruhában, vadul robban be a szalon melegébe, láttatni akarja magát, látni kell őt, mindenáron csak őt! Énekel, és párbajra hív, majd megfagy, üvölt, összerogy és imádkozik. A férfi tüntetőleg bámulja a könyvét, olvasást mímel. De végül nem tehet mást, mint hogy követi a nőt, szavakkal táncra kéri. Csak Ady-versekkel beszélnek. A hegedűs kíséri őket, körbe-körbe a szobában, az apró szalonban, a nézők visszafojtott lélegzettel hallgatják, hogy élednek fel egy évszázad távlatából az Ady-szellemek.


Nehéz darab elé állítja a nézőt Halmy György, a rendező. Rengeteg verset válogatott be az előadásba – talán kicsit többet, mint amennyit egy ember kényelmesen befogad. De nem is a kényelem Ady lényege.

„Ma a csodáknak éjjele vagyon,
Valóság lehet, mit csak álom festett:
Csak egy óráig őrizzem a tested.”

Vincze Erika ölti magára Ady női hangját, ő testesíti meg a dühöt, a sikolyt, a hangot, a szimbólumok megtöltődnek érezhető értelemmel. Berényi Dávid csak egy mellékszereplő, egy válasz, olyan akár a visszhang. A nő kiáll a szikla tetejére, elüvölt mindent, ami belészorult, s a visszhang csendesen legörög a mélybe, visszasuttogva a kimondott szavakat.

Nagy játék ez, történetet varrni Adyból. Kirajzolódott valamilyen szakítás-mese (Ady, Léda, ki tudja?), de a vers, akárhol mondják, megmarad annak, ami. Rezgő, mozgó érzelmek hálójának, ami másfél óra erejéig a Fészek szalonjában reszketett néhány zsibbadt néző között.

Adyt nőnek fordítani új és meglepő. De mindezek ellenére működik. 

„S vissza se nézek, úgy futok tovább,
Várj új lovagot, újabb ezer évet,
Aludj az erdőn. Félek tőled. Félek.”

Írta: Veréb Árnika
Fotók: medve11.com
Az idézetek Ady Endre: Az alvó királyleány című verséből származnak

Antónia Vass

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kommentek

Recent Posts