Irgácson van egy kocsma. Ez a kocsma semmiben nem különbözik a többitől, ugyanúgy megvannak a törzsvendégei, és lehet kapni fröccsöt. Irgács fantáziafalu, ahol egy perc alatt felbolydul az élet, amikor megérkezik Ő. Egressy Zoltán Portugál című előadását a Katona József Színházban Lukáts Andor állította színpadra.
Az ivóban minden az alkoholról szól, szó szerint a falakról is „süt”, hogy hol járunk. A söröshordókból (Ágh Márton díszlettervező munkája nyomán) összetákolt díszlet egy lepukkant sarki kocsma – vagy tán raktár – illúzióját kelti, ahol a felszolgáló az egykor minden bizonnyal csinos Masni (Pelsőczy Réka). Az életébe belesavanyodott, kissé talán buta lány megrendíthetetlen ideát gyártott arról, hogy miért is jó neki a világ végén a részeg vendégeket kiszolgálni, míg apja (Csuja Imre) – egyelőre sikertelenül – próbálja férjhez adni.
Sátánt (Varga Zoltán) mindez nem érdekli. Részegen tántorog egyik pontból a másikba, és egyetlen célja, hogy még egy pohár italt magába tölthessen, halmozva ezzel azt a tetemes adósságot, ami az elmúlt időszakban felhalmozódott.
Retek (Lengyel Ferenc) viszont szemet vetett Masnira, és komolyan el akarja venni, a pech csupán annyi, hogy a lánynak nem kell. Ráadásul mindent felbolygat egy titokzatos idegen (Keresztes Tamás) felbukkanása. A megnyerő férfi átutazóban van, félúton jár Portugália felé. Okos, sokat tapasztalt ember, aki küzdve abbéli démonjával, hogy túllépjen írói alulbecsültségén, reálisan szemléli a világot. Furcsának ható viselkedése felkelti Masni figyelmét, és amikor a „portugál” randira hívja, szinte megrészegülten követi a partra. Az igazi arculcsapás akkor érkezik, amikor betoppan a férfi bájos felesége (Jordán Adél).
Egressy Zoltán egy minden ízében magyar valóságot fest elénk népszerű drámájában, és teszi mindezt úgy, hogy nem akar tömöríteni, nem akar minden sztereotípiát egy történetbe sűríteni. Csak annyit mutat meg, amennyit karakterei önmagukban még elbírnak. A Lukáts-féle előadás pedig hagyja természetes közegükben létezni a figurákat. Persze, ahogy egy már-már groteszkségbe hajló darab esetében lenni szokott, a poénok egymásra épülnek, sőt, sokszor fedik egymást, így mindig szinte folyamatos impulzusok érik a nézőt. Ez a túltöltés akaratlanul is arra sarkall minket, hogy többször megnézzük az előadást, és egyben ez a Portugál legnagyobb előnye is. Akárhányszor látjuk ugyanis, biztosak lehetünk benne, hogy mindig találunk valami újat, valami meglepőt, amit az előző alkalommal nem vettünk észre.
Bár kétségtelenül a darab alapvető humorforrása az idegen megérkezése, úgy tűnik azonban, hogy az alkotók a hangsúlyokat kicsit eltolták, és az Asszony (Szirtes Ági) kapja a legütősebb mondatokat. Szirtes Ági igyekszik a karakter minden lehetőségét kiaknázni, sokszor határon mozog, ám játéka sosem fordul át giccsességbe, ripacskodásba. Az Asszony szavajárása („Faszomat!”) szinte minden alkalommal másképp szól, ilyenkor a néző is legszívesebben meginna vele egy „fröcsikét”.
Amit Szirtes Ági meglép, azt nem tudja meglépni Pelsőczy Réka Masniként. Hogy Egressy írta-e túl ostobára a figurát, vagy Pelsőczy gondolkodik róla így, nem lehet tudni, de mind hanghordozásában, mind játékában túllő azon a határon, amikor még feltétel nélkül elfogadjuk azt a szabályt, hogy ez egy egyszerű iskolázatlan lány, aki a maga „kocsmabuborékából” nem tud, és nem is akar kitörni. Hirtelen az az érzésünk, hogy szándékosan butítja a figurát, vagy megkockáztatom: nem tud azonosulni Masnival, ezért hiteltelenné válik, akár egy egyszerű nőt, akár egy vénlányt akar megformálni.
Talán éppen ez okozza azt, hogy a lány és a „portugál” közötti kontraszt még élesebben kirajzolódik. Keresztes Tamás bravúros fricskái minden pillanatban ütnek. Pedig nincs egyszerű dolga, hiszen Bece – Masni nevezi így – egy olyan figura, aki látszólag nagyon határozott, világlátott, szellemes és sokoldalú ember. Ez azonban csak a látszat, a lelke mélyén ugyanolyan elveszett, mint bárki ebben a drámában. Menekül, és csak az ég tudja, hogy a hirtelen megérkező felesége vagy a saját élete, sorsa elől. Ám míg Retek esetében törvényszerű, hogy ebbe a magányba bele kell halnia (hiszen neki a közege a kocsma és Masni, nem is élhetne máshol), addig Becének mennie kell. Ha Portugáliába, akkor oda.
Írta: Vass Antónia
Fotók: Dömölky Dániel
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése