Elsőre!

Az évad utolsó beszélgetéséhez érkezett a Színvallás című portrésorozat, melyet most is a K11 Művészeti és Kulturális Központban rendeztek meg. Ez alkalommal is Csáki Judit színikritikus kérdezett, most Hernádi Judittól. Beszélgettek szabadságról, családról, politikáról és a HERNÁDI pontról. 

Április utolsó hétfőjén került sor az utolsó beszélgetésre – de csak ebben az évadban, szögezték le már az elején a szervezők. Pontos információval ugyan még nem tudtak szolgálni („Hazudik, aki fél évre előre tervez színésszel.” – mondta Csáki Judit, nem kevés igazsággal), de a folytatásról biztosították a közönséget. 


A beszélgetést a szabadság kérdéskörével nyitották, ami Hernádi egész életének meghatározó szempontja volt. Tizenhat évesen kirúgták az ország összes gimnáziumából, mert „nevelhetetlennek bizonyult” és ő volt az első szabadúszó színész az országban. Egyetem után rögtön a Vígszínházba került, de nem ragadt meg ott, szabadúszó lett. Ez az 1980-as évek közepén történt, akkoriban még fogalom sem volt arra, amit ő ezzel csinált. A Víggel való szakítását nem rossz emlékként őrzi, inkább úgy fogalmazott: „A Vígszínház én vagyok, a Víg ment el tőlem!”. Azt is elmesélte, hogy távozásakor vett magának egy fekete kalapot Márton László temetésére. 

A szabadúszásnak köszönhetően rengeteg partner mellett kipróbálhatta magát, és sokat tanulhatott mindenkitől. Ez vissza is köszön a nemrég bemutatott önálló estjében, a HERNÁDI pontban. Az előadás teljes anyaga a korábbi szerepeiből áll össze, és ennek megfelelően ő szerkesztette, ő állította össze. Ugyan hivatalosan Pelsőczy Réka a rendezője, de az ő munkája leginkább a színpadképben jelenik meg. És hogy miért kell pont a végére? A HERNÁDI önmagában kevés lett volna, a pont pedig olyan, mint egy bolt, mindent kapni benne – csak úgy, mint ezen az esten. 

A színésznő szabadságszeretete nem csak az életútja alakulásában mutatkozik meg, hanem abban is, ahogyan beszél, beszélt. Nem félt felhozni politikai témákat, apró célzatos vicceket tenni (szép példa erre, amikor a HERNÁDI pontban felhasznált anyagokról mesélt: a képeket ő maga kérte ki, amikért ötvenezer forintot kellett fizetnie. A hangsúly hamar lekerült erről, amikor mindegy félvállról megjegyezte: „Tudod ez most nagy divat, hogy többet kérnek mindenféle adatért”). A Heti Hetes kapcsán persze nyíltabban is felmerült a téma, és kendőzetlenül kimondta a véleményét, vagyis hogy Magyarországon a demokrácia még gyerekcipőben van, és nekünk meg kell tanulnunk járni benne.


Szóba kerültek más aktuális előadásai is, és ennek kapcsán a kérdés, hogy mi alapján vállal el manapság egy szerepet. A megoldás öt kérdésben rejlik: mit, kivel, mikor, hol és mennyiért kell játszani. Ezek alapján a vidéki munkákkal szemben nagyobb a preferenciája, mert azok nem húzódnak el éveken keresztül. „Egy kalapban lemegy az egész” – fogalmazott. Ezzel szemben úgy érzi, a már tíz éve játszott darabjai mástól veszik el az időt és a lehetőséget. 

Szakmai karriere mellett beszélgettek a családi hátteréről is. Felmenőiről szólva elmesélte, hogy mindkét nagyanyja zsidó volt, de saját megfogalmazása szerint ezek alapján „nem felel meg, csak a Duna parton”. Különösen nagyapjáról beszélt szeretettel, akitől természetében is sokat örökölt. Ő is makacsságáról és szabadságvágyáról maradt emlékezetes; ügyvédi hivatását otthagyta, mert túl mocskosnak érezte azt, helyette inkább asztalos lett. A második világháború alatt az elhurcolástól rettegő feleségének pisztolyt vett, hogy maga dönthessen, ha érte jönnének, majd a háború után befalazta a pisztolyt a lakásukba. Az épület elbontásakor már nem élt, így nem mondhatta meg, hol rejtette el, és emiatt minden nap a rendőrségi megkereséstől félt az özvegye. 

Mindezeket a kissé furcsa, kissé morbid történeteket kedvesen, anekdotázóan adta elő. Az egész beszélgetés alatt sugárzott, még egy ilyen alkalommal is játszott a közönségnek. Hernádi Judit kétségtelenül egy büszke, magabiztos nő, akitől ha megkérdezik, hányadik próbálkozásra vették fel a Színművészeti Egyetemre, akkor felvetett fejjel vágja rá, hogy:  „Elsőre!”

Írta: Szirt Hetti
Fotók: 24.hu, kanadaihirlap.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése