A lepkegyűjtő sikere után Horgas Ádám új projektbe kezdett, ezúttal az Átrium Film-Színház színpadán vitt színre egy megrázó történetet. És nem csupán a rendező tér vissza a Lepkegyűjtő Produkció új előadásában, a Pillanatfelvételben, hanem Bereczki Zoltán is, aki az előadás társ-producere és egyben főszereplője is.
Horgas Ádám mindig aktuális. Olyan kérdéseket, problémákat vet fel, amik valahol mélyen mindenkit foglalkoztatnak, és képes ezt egy olyan darabbal párosítani, ami megvilágítja a jelenünket, közöttünk van, ugyanakkor mégsem érhetjük el.
Sarah (Pokorny Lia) elismert fotóriporter, aki az iraki háborúról tudósított, amikor a közvetlen közelében bomba robbant. Csodával határos módon életben maradt, ám a támadás nyomai az arcán megmaradtak. Ráadásul a lába miatt még hosszú rehabilitáció vár rá, ám mégis visszatér Brooklynba élettársával, Jamesszel (Bereczki Zoltán), akivel immár hosszú évek óta párt alkotnak.
A nő kiállhatatlan személyiség. Pontosabban ez nem is megfelelő jelző rá, merthogy a kemény, olykor parancsoló stílus akár még imponálhat is a zavarodottságában idegesen tébláboló férfinak. Sokkal inkább a lelketlen jelzőt illene használni, amire szüksége is van, hiszen naponta kell szembesülnie a legmegrendítőbb emberi sorsokkal.
Jamesnek ebből a szempontból szerencséje van, hiszen ő egy laptop társaságában a kényelmes szobából írhatja a cikkeit, és bár munkájából adódóan ő is találkozik kellemetlen szituációkkal, lényegesen kevesebb erőszakkal és mocsokkal kell szembesülnie. Neki Brooklyn a megnyugvás szigete, az a hely, ahol végre otthon érezheti magát.
Sarah-nak azonban ennél több kell. Így amikor betoppan Richard (Seress Zoltán), régi jó barátjuk – aki egyben a magazin főszerkesztője – és munkát ajánl nekik, a nő boldogan veti bele magát az új fotósorozatba. A férfi azonban vonakodik. A háborús képekhez történeteket írni megrázó számára, Sarah balesete teljesen összetörte. Gondolkodni nem sok idejük marad, ugyanis ott van velük Mandy (Földes Eszter), Richard új barátnője, aki nem csupán egy szőke cicababának tűnő fiatal lány, hanem tökéletesen meg is testesíti azokat a sztereotípiákat, amiket az ilyen nőkről gondolunk. Földes Eszter komikaként lép elénk, és bár a történet szempontjából látszólag felesleges karakternek tűnhet, mégis fontos szerepe van az előadásban: oldja a többi szereplő által generált feszültségeket, és ami sokkal fontosabb, megtörténnek vele azok a dolgok – házasság, gyerek, szerelem – amire James vágyik, és amit Sarah-tól soha nem kaphat meg igazán.
Van ugyanis egy pont, ami után egy kapcsolatban az ellentétek csak rombolnak, és a kompromisszum majdhogynem teljes önfeladást jelent. Ez pedig törvényszerűen ahhoz vezet, hogy az egyik szereplő kimondja: „Ez nekem nem megy!”
Ezt a nem túl hálás feladatot Pokorny Liának osztotta a sors. Sarah feladja magát, vagy legalábbis megpróbálja, Lia pedig fáradhatatlanul igyekszik megtalálni a karakterben azokat a kiugrási pontokat, ahol sikerül felszínre törnie a mélyen eltemetett érzéseknek – hozzá kell tenni, bravúrosan. Ügyesen, a nő keménységéből merítkezve ragadja meg azokat a gesztusokat, amivel érzékeltetni tudja a férfi iránt érzett szeretetét. De mivel a figura nem képes az érzelmeit „normális” emberként kimutatni, végletekben cselekszik: vagy nagyon durva és eltaszítja magától Jamest, vagy saját magát feladva kedvez a férfinak. Hozzámegy, bár ellenzi a házasságot, feleslegesnek tartja a papírt.
James pedig a legnagyobb természetességgel segíti szerelmét, és egy harmadik mankóként saját magát ajánlja fel, ápolja, óvja. Felvetődhetne a kérdés, hogy mi ebben az önfeladás, és a válasz egyértelmű lenne: semmi. Csakhogy Sarah-nak van egy sokkal nagyobb titka. Ez az a pillanat, amikor egészen más aspektusból kezdjük el látni a történetet, és Jamesszel együtt nekünk is el kell döntenünk, hogy melyik oldalra állunk. Ugyanakkor mégsem igazán tudunk dönteni, a hangsúlyos részek kiemelésére szolgáló hang- és fényeffektek pont az ellenkező hatást váltják ki, mint amire hivatottak: a mondatok elvesztik a súlyukat.
A háború képeiből és eseményeiből fotóalbum készül Sarah képeiből és James írásaiból. Az egyik pillanatfelvétel alatti történet más, mint a többi. Összefonódik két másik ember sorsával, akiket most óceánok választanak el a történtek helyszínétől.
Ezt látjuk megelevenedni a kivetített felvételeken. Az egész történet olyanná válik, mint egy összetépett fénykép. Először nem tudjuk, hogy a kis részlet hova tartozik, felismerhetünk motívumokat, de igazán csak akkor jövünk rá, hogy mihez kapcsolódik, amikor megnéztük az összes darabkát – az utolsó részlet mi vagyunk ezen a fényképen.
Írta: Vass Antónia
Fotók: Átrium Film-Színház
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése