Súgópéldány

Jensen fekete humort ötvöz brutális, erőszakos jelenetekkel, úgy mutatja be a morbid helyzeteket, mintha azok teljesen mindennapiak lennének. Ehhez kiközösített, furcsa karaktereket helyez középpontba és mindenki kedvenc skandináv színészét, Mads Mikkelsent szerepelteti.

A főszerepen két testvér, Anker (Nikolaj Lie Kaas) és Manfred (Mads Mikkelsen) osztozik. Kapcsolati dinamikájuk elsőre újszerű Esőember-feldolgozásnak tűnhet. Anker egy bankrablás miatt ül börtönben; szabadulása után első dolga, hogy kocsiba üljön öccsével, és együtt keressék meg az elrabolt pénzt, amit a bűntett után, majdnem 15 évvel ezelőtt még Manfred rejtett el anyjuk házánál. 

De hogy pontosan hol van elásva, azt egyedül csak Manfred tudja – ő pedig az elmúlt években egy új személyiséget formált magának. Azt gondolja, ő valójában a legenda, az énekes, dalszerző, zenész John Lennon, és a Manfred név említésétől szó szerint kiugrik az ablakon. Ankernek tehát játszania kell az öccse őrült játékát, ha meg akarja találni a szajrét. 

A néző egy olyan világba csöppen, ahol a valóság kifordul, és mindenki a maga módján bolondul meg. Skizofrén pszichiátriai páciensekből újraalakul a Beatles, a pszichopata szomszéd tiszteletét teszi az anyai háznál, megismerhetjük a dán IKEA-hálózat működésének sötét titkait és a (szó szerint) mélyre elásott gyerekkori traumákat. Kapunk románcot, kézmodelleket, ihlettelen divattervezőket és abszurd mesekönyveket. Hiába tűnik fel egy átlagosnak, épelméjűnek látszó karakter a mozivásznon, percekkel később kiderült róla, hogy ugyanolyan elmeháborodott, mint mindenki más, aki körülveszi – különcsége normálissá is válik a tömegben.

Az utolsó viking spontánnak tűnő, mégis logikusan felépített, strukturált alkotás. Minden szimbólumnak, jelenetnek, tárgynak, mondatnak valamilyen fontos szerepe van a történet alakulásában. Különleges, érzelmes, emlékezetes és gondolatindító pillanatokkal teli: érdemes megnézni azoknak, akik valami újszerű, klisémentes filmre vágynak.