Sirály járókerettel

Rendhagyó Sirály-feldolgozást láthatott a közönség a Határon Túli Magyar Színházak Szemléjén. A marosvásárhelyi Spectrum Színház egy olyan előadással érkezett a Thália Színházba, ami egyszerre akart Csehovra reflektálni, követni a manapság kialakulóban lévő színházi trendeket, de nem akart elrugaszkodni az erdélyi színjátszás hagyományaitól sem.

Akár azt is mondhatnánk, hogy a történet ott kezdődik, ahol a Sirály véget ért, ez azonban nem teljesen igaz, hiszen a Nyina, avagy a kitömött sirályok törékenységéről tizenöt évet ugrik az időben, hogy aztán az elkövetkezendő két órában apránként fejtse fel az utolsó találkozás óta történt eseményeket.

Kosztya (Kinda Szilárd) szerény házába kalauzolnak minket, ahol még mindig áll Nyina színpada, és ahol Irina Nyikolajevna szellemként járja a szobákat. Itt él a férfi teljes magányában, és bár írásait olykor le-leközlik a lapok, ő mégsem boldog. Egy hideg téli estén aztán megjelenik Nyina (Márton Katinka), a még ennyi év után sem feledett nő, hogy Trigorin (Sebestyén Hunor) elől menekülve menedéket és megnyugvást találjon. Kosztya, aki soha nem viszonzott szerelmét látja beteljesülni, befogadja a Nyinát, és bár a nőn az őrültség jelei mutatkoznak, mégis a legnagyobb természetességgel ad meg neki mindent, amire szüksége van.

Talán a mikroszínpad hatása, talán a jól megválasztott zenéé, de a darab már az első pillanatokban érdekessé válik. Sejtelmes fényeivel egy téli orosz tájat festenek elénk, amiben megjelenik a megtört, tébolyodott Nyina. A kép vált. Kosztya lakásába csöppenünk, aki bár meglepődik a furcsa látogatáson, láthatóan nem jön zavarba attól, hogy a tizenöt évvel idősebb régi kedves a nappali közepén áll. Ezzel azonban elindít egy folyamatot, ami visszavonhatatlanul az érdektelenség felé kezdi sodorni az előadást.

Kinda Szilárd ugyanis ugyanazon a hangszínen, ugyanazzal az arckifejezéssel játssza végig a következő másfél órát, míg végül már a legkitartóbb néző is diszkréten megenged magának egy ásítást. Nincs szünet, ezzel az alkotók „elzárják” a menekülési útvonalat, nincs mese, végig kell ülni azt a közel két órát. Mintha Márton Fruzsina megérezné, hogy a budapesti közönség egy egészen másfajta játékstílushoz szokott, igyekszik a tőle telhető legnagyobb intenzitással játszani. Jelenléte üdítő színfolt ebben a drámában. Nem elégszik meg azzal, hogy a felszínesen csupán a jól begyakorolt gesztusokkal mutassa meg a tébolyt. Az őrültség különböző fokozatait, mélységeit, hullámvölgyeit látjuk kibontakozni. Minden mozdulatának, gesztusának, pillantásának célja van, egyetlen pillanatra sem válik mesterkélté vagy hiteltelenné.


A másik ellenpólus Sebestyén Hunor lehetne, ám ő más utat választ. Úgy dönt, hogy Kindához igazodva ő is a monoton egyhangúság mocsarába süllyed. Bár a darab második felében felsejlik, hogy mind a karakter, mind a színész többre hivatott, úgy tűnik, ez a koncepció nem enged neki kitörési lehetőséget.

Az asztalon áll egy sirály. A kitömött madár úgy emelkedik ki az egyszerűen berendezett szoba elemei közül, hogy már a darab elején biztosra vehetjük, hogy központi funkciója lesz. Ám azon túl, hogy egy félmondatban szó esik róla, hogy a színpadhoz hasonlóan ez is a múlt része, az alkotók nem használják ki a benne rejlő lehetőségeket. Mint amikor a pisztoly a színpadon marad és végül mégse sül el.

Ugyanakkor pont ez a lelassítás, magunkba mélyedés juttat oda, hogy átérezzük a csehovi világ igazi gondolatiságát, hogy visszatérjünk abba a 19. századi Oroszországba, ahol annyi vágyálmot őriznek a meggyfák.


A Spectrum Színház a Sirály első három felvonását kiválóan felfejti olyan módon, hogy vissza-visszacsatol az eseményekre. A negyedikről azonban mintha tudomást sem venne. Teljesen kimarad az a részlet, hogy Trigorin elhagyta Nyinát, mint ahogy ebben a változatban Kosztya leveleire soha nem érkezik felelet. Azt is mondhatnánk, hogy ez a Nyina az újraírt negyedik felvonás, melyben a nő megírja az első és egyetlen válaszát a férfinek, Trigorin pedig szerelmes hősként fut a tébolyult Sirály után, aki a démonjai elől menekül. A végkifejlet ezúttal nem egyértelmű, csak azt tudjuk, hogy a levélpapír, melyet újraolvadt tintával írt Nyina, a választ, az ítéletet rejti. Valakivel ő még aznap este hazatér.

A megfagyott, majd felolvadt tinta a papíron átlátszóvá válik.

Írta: Vass Antónia
Fotók. Spectrum Színház

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése