A hétköznapok mártírjai

Ma már nincsenek mártírok, mert a mártírok azok, akik nem csak élni, de meghalni is képesek lennének azért, amiben hisznek – állítja Benjamin a Katona József Színház Mártírok című előadásában, és komolyan gondolja. Dömötör András a Kamrában rendezte meg Marius von Mayenburg 2002-ben bemutatott darabját.

Nem egyszerű vallási fanatizmusról van szó, Dömötör egy másodpercig nem gondolkodik felszínes megoldásokban. Sőt, mint az a darab végére tökéletesen kirajzolódik, ez a fajta megszállottság – ha úgy tetszik mártírság – független a vallástól. A valamihez kapcsolódó beteges ragaszkodást a szerző egy kamasz, Benjamin (Tasnádi Bence) figurájához társítja, és nem is dönthetett volna jobban, hiszen a gyerekkor és felnőttkor között bolyongó fiú ebben az életkorban fokozottan fogékony bármire.


Ráadásul Benjamin mögött nem áll biztos, támogató családi háttér. Az őt egyedül nevelő anya (Kiss Eszter) minden, csak nem mintaszülő. A felnőttkor küszöbén álló fiú önállósodását elfogadni képtelen, az állandóságba beleragadt nő mindent megad, ami nem kapcsolható a szeretet érzéséhez. Védi a gyereket, ahogy egy anyatigrisnek kell, miközben már-már a gyűlölet érzése sugárzik belőle. Ezt a Benjamint számtalanszor megalázó, és lehülyéző karaktert Kiss Eszter néhol némi erőltetettséggel, de hitelesen formálja meg. Olyannyira, hogy bizonyos pillanatokban azt kívánjuk, hogy menjen már el, mert neki kéne a fia mellé állni és nem teszi.

Benjamin vallási okokra hivatkozva nem úszik. Egyszerűen nem bírja elviselni a látványt, hogy az osztálytársai mellette bikiniben úsznak. A kamaszos dacnak tűnő mondatokat az anya előbb elfogadni próbálja (bár kérdés, hogy mennyire számíthat elfogadásnak az, hogy hazugságnak titulálja az indokot, de megírja az igazolást), majd amikor a fiú – szintén úgy tűnik, hogy lázadás miatt – ruhástul ugrik a medencébe, az igazgató (Takátsy Péter) is megértéssel fogadja. Olyannyira, hogy az egész úszóoktatásra kiható szabályt hoz. Ám a dolog nem áll meg itt, Benjamin éjjel-nappal a Bibliát olvassa, ellenszegül a biológia tanárnak és egyben iskolabizalminak (Ónodi Eszter), sőt, odáig megy, hogy közli az anyjával, hogy a pokolra fog jutni, amiért szeretője van, és amiért elvált az apjától.


A sorozatos vallási indíttatású megmozdulás a tanári kar irányából kétféle reakciót vált ki. a tiszteletes (Elek Ferenc), aki talán a leginkább szót érthetne a tékozló fiúval bizonyul a leggyarlóbb embernek. Benjamin olyan természetességgel kérdőjelezi meg az öreg hittantanár hitét, hogy nem kellenek nagy szavak ahhoz, hogy egy perc alatt hiteltelenné váljon az áldást osztó pap karaktere. Ezt az alkotók azzal toldják meg, hogy Menrath tiszteletes minden áron be akarja szervezni a fiút egy szektába, amit ő buzgó vallásosságával nem fogad el. másrészről felcsillan az igazgató vallási fanatizmusa is. Takátsy Bencének nincs lehetősége megmutatni, hogy tetteit egy bizonyos fokig (vagy teljesen?) a hitbéli áhítat mozgatja, így csak apró gesztusok, elejtett félmondatok jelzik, hogy mélyen legbelül szimpatizál azokkal az alapelvekkel, amiket Benjamin vall.

A mérleg másik oldalán az iskolabizalmi áll. Hogy miért ő mindenki között a legnagyobb mártír, és hogy mit ért azon Dörflinger (Nagy Ervin), hogy Erika a vallás megszállottja lett? A nő tudni akar. Az a mérhetetlen tudásvágy, amivel vizsgálja a fiút, mint valami új dísztárgyat a múzeumban, őt magát is fanatikussá teszi. Le akarja győzni Benjamint, méghozzá a saját eszközeivel, ezért egyfajta burkot teremt maga köré, amiből kizár mindenkit a fiún kívül.

Benjamin rombol. Maga körül az iskolai rendszert, Erika kapcsolatát, míg végül mindenkit a másik ellen hergel. A neve miatt zsidónak titulált nőnek végül nem marad más választása, minthogy az iskoláért, az életéért képletesen „mártírhalált haljon”.

A megszállottság nem csupán a felnőttek világát bolygatja fel fenekestül, hanem a fiú közvetlen környezetében tanuló diákokat. Leginkább Georgra (Dankó István) van nagy hatással, aki bénasága miatt az osztályhierarchia szélén tengeti mindennapjait. Ezzel az alkotók egy nagyon jellemző aspektust emelnek a történetbe, miszerint az irányító személyiségek ösztönösen megtalálják a leggyengébb láncszemet, akin uralkodhatnak. Georgnak az egyik lába rövidebb, ez vicc tárgya, így az egyre megszállottabb Benjamin – aki olykor már-már messiásnak hiszi magát – aki a lábgyógyítás ígéretével érkezik, tanítványává teszi a naiv fiút. Ám pont, amikor rögtönzött „keresztes hadjárata” legfontosabb állomásához érkezik, a kártyavár összedől. Dankó Georgja nem azért lesz tanítvány, hogy a másik lába is ugyanolyan hosszú legyen. Sokkal inkább a valakihez tartozás érzése irányítja, és a kapaszkodó, amit Benjamin személyében talált egy ideig tökéletesen jónak bizonyul számára. Nem tudunk sokat róla, talán nem is fontos, ettől lesz olyan mellbevágó az iskolabizalmi megölését taglaló megbeszélés végkifejlete.

Nem csupán egy terv hiúsul meg, megkérdőjeleződik Benjamin szexuális identitása is. Ez az ő korában már-már természetes folyamat, hiszen olyan hormonális változások mennek végbe a testében, amivel egy magára hagyott kamasz nem tud mit kezdeni. Ám itt nem önmegkérdőjeleződésről van szó, hanem arról, hogy mások mit gondolnak róla, hogyan értelmeznek egy mozdulatot, egy pillantást. Végül pedig ugyanolyan bizonytalanná válik Benjamin saját magához való viszonya, mint az a légkör, amit teremtett, és amiben mindenki mártír, hiszen lényegében meghalni is képes lenne azért, amiben hisz.

Írta: Vass Antónia
Fotók: Dömölky Dániel

Antónia Vass

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kommentek

Recent Posts