„Az a dolgunk, hogy egymást segítsük”

A Budapesti Operettszínház a POSZT történetében először képviselteti magát a fesztiválon, a Mágikus Operett mellett egy raktárszínházi előadást is láthat a közönség. A Virágot Algernonnak rendezőjével, Somogyi Szilárddal beszélgettünk.


A darab komoly erkölcsi kérdéseket vet fel, többek között azt, hogy az ember milyen mértékben avatkozhat bele a természet rendjébe. Szerinted hol van ez a határ?

Az ember mindig is kíváncsi volt és kutatott. Hogy ennek hol van az erkölcsi határa, és mikor érnek az emberkísérletek olyan fázisba, amikortól valaki már istent játszva jogot formál arra, hogy beleszóljon egy másik ember életébe, azt nagyon nehéz megmondani. De a mérlegnek két oldala van, hiszen pont ezek a kutatások viszik előre a világot, elég, ha csak a gyógyszerkísérletekre gondolunk. A társadalmilag elfogadott etikai normáknak kell megfelelni, és azon belül végeznie a feladatát annak, aki erre hivatott.

Az emberek sorsok fölött döntenek, ráadásul ebben az esetben egy olyan fiú életével kezdenek el „játszani”, aki nincs tudatában annak, hogy valójában mi történik vele. Nemurban vetődik fel először, hogy nem feltétlenül jó az, amit tesznek. Kell vagy lehet keresni, hogy mi a jó és mi a rossz?

Mindig kell keresni. Egészséges önkontrollra van szükség, és ez az, ami talán Straussban, az agysebészben elvész. Valószínűleg emiatt megy félre a kísérlet is. Az, hogy valakinek az agyi kapacitását megnöveljük, az önmagában nem rossz, de ekkora mértékben már igen. Ebben az esetben is meg kellett volna találni az egyensúlyt, hogy egy élhetőbb életet biztosítsanak Charlie-nak. Közben pedig Strauss mellett szól az, hogyha a kísérlet sikerül, akkor az óriási dicsőség.


Charlie a musicalváltozatban mozgásszervileg is sérült. Miért tartottad fontosnak, hogy ilyenformán is megmutasd a fiú fogyatékosságát?

A környezetemben találkoztam olyan dolgokkal, amik meggyőztek arról, hogy minden mindennel összefügg, egy betegség tünetei is. Ugyan mindegyik másképp zajlik le, de mégis ebben az ok-okozati viszonyban hasonlítanak. Úgy gondolom, hogy színházi szempontból jobban játszható, ha adott esetben a mozgásközpontja is sérült Charlie-nak, nem csak a tanulásért felelős központ.

A darab egyik fontos szereplője a kisegér. Nagyobb kihívás volt vele dolgozni, mint egy másik állattal?

Ezeket a kisegereket, amikből most hat vagy nyolc darab van, trénerek edzik, és az asszisztenseink gyakorlatoznak velük előadás előtt. Az egereknek kicsi a memóriájuk és erre kell hagyatkoznunk, ebből kifolyólag azokat a feladatokat, amiket megcsinálnak – például, hogy végigfutnak az ember kezén – háromszor-négyszer elpróbáljuk az előadás előtt, utána már fogják tudni teljesíteni. Persze mindig történhetnek váratlan esetek, de az állatok nem szaladnak el, ettől nem kell tartani. Azért vannak ennyien, mert különböző feladatokat különböző egerek csinálnak. Valamelyik arra van csak tréningezve, hogy álljon egyhelyben és ne mozduljon, mert ő a beteg egér, egy másik a labirintuson tud végigmenni, vagy a színésszel dolgozik. Olyan eset előfordult, hogy Máté (Kerényi Miklós Máté – szerk.) véletlenül nyitva hagyta az állat kuckójának tetejét, az pedig idő előtt kimászott, de ott maradt. Kutyával vagy bármilyen más állattal nyilvánvalóan sokkal egyszerűbb dolgozni, de pont ez volt a kihívás, és ez az előadás egyik különlegessége.


A mű megírása óta lassan 60 év telt el. Mitől tud ez a történet érvényes és aktuális maradni?

A világban nagyon sokan vannak szellemi fogyatékkal élők, és igénylik azt, hogy a környezet toleránsabb legyen velük szemben, és úgy fogadja el őket, amilyenek. Amikor elmentünk egy kisegítő, illetve szellemileg visszamaradottakkal foglalkozó iskolába, azt vettem észre, hogy nekik az a normális, ahogy ők léteznek. Lehet, hogy számukra mi vagyunk abnormálisak, minden csak nézőpont kérdése. Nagyon szeretetteljes emberek és így kerek az életük.

Miért érezted úgy, hogy most kell az előadást megcsinálnod? Hiszen néhány utcányira az Operettszínháztól játsszák a darab prózai változatát.

A két dolog teljesen független egymástól. Németh Kristóffal beszélgettünk a következő évadról, amikor kiderült, hogy a Játékszín is színpadra tűzi a darabot. Érdekes volt a felismerés, hiszen akkor már a mi változatunk fordítás alatt állt. Ez egyáltalán nem baj, mert nagyon fontosnak gondolom, hogy minél szélesebb nézőréteg ismerkedjen újra vagy találkozzon ezzel a darabbal, mindegy, hogy ez prózában vagy zenés változatban történik-e, mert a kettő nem üti egymást. Láttam a Játékszínben az előadást, és teljesen más aspektusból közelít a történet felé: az is érvényes elgondolás, és úgy gondolom, az operettszínházi is.

A musicalt könnyedebb műfajként szokták definiálni, ez a darab azonban minden, csak nem könnyű. Azon túl, hogy az eredeti Broadway musicallel ellentétben ti kisszínpadon játsszátok, mi az, amin mindenképpen változtattatok az eredeti előadáshoz képest?

Szerkezetileg, dramaturgiailag nem tértünk el nagymértékben. Az viszont fontos változás, hogy hangsúlyosabbnak gondoltam az anya-gyermek kapcsolat megmutatását a darabban. Ez a jelenet a Broadway-változatból hiányzott, a filmben viszont benne van, ezért átemeltük ezt a részt. Illetve az, hogy kisebb térbe tettük, csak jót tett az Algernonnak. A POSZT-on persze nagyobb tér áll rendelkezésünkre, 400 embert várunk az előadásra. Körülbelül egy hónappal ezelőtt már volt egy hasonló előadásunk Hódmezővásárhelyen 450 néző előtt. Úgy gondolom, hogy abban a térben is érvényes előadás született. Viszont amikor a Broadway-n 1200-1400 ember előtt akarták játszani, az lehet, hogy sok volt, mert nem tudott úgy átütni.

Annak ellenére, hogy a POSZT-os előadásnak volt már egy „előtanulmánya”, változtattok valamit a darabon a fesztiválra?

Megpróbáljuk azt a közeget, azt az atmoszférát megteremteni, ami jelen van a budapesti előadásban, a Raktárszínházban is, csak nagyobb formában. Természetesen kicsit át kell rendeznem a pécsi viszonyokra, de nem nyúlunk olyan mértékben bele, hogy az ne a budapesti előadás lenyomata legyen.

Idén történt egyfajta nyitás a POSZT részéről a zenés műfajok felé. Szerinted miért fontos ma egy ilyen jellegű fesztivál?

Úgy gondolom, hogy egy ilyen jellegű fesztiválon a teljes színházi közegnek meg kell ahhoz jelennie, hogy átfogó képet kapjunk arról, hogy hol tartunk most. Azért fontos, hogy a zenés színház, ha csak vendégjátékként is, de részt vehet a POSZT-on, mert ez azt eredményezi, hogy a különböző műfajok közelednek egymáshoz, megismerjük egymást – akár a szakmai berkeken belül is. Remélhetőleg ez a találkozás jó alkalom lesz arra, hogy az emberek rájöjjenek, hogy több közös vonás köt minket össze, mint amennyi széthúz. 


Mi lehet az oka annak, hogy eddig kevés zenés darab képviseltethette magát a POSZT-on?

A zenés színházi produkciók általában nagy volumenű előadások. Nagyon nehéz adott esetben megoldani azt, hogy egy fesztiválon gyorsan felépüljön az a típusú díszlet, és fél-egy nap próbával színpadra álljunk. Viszont hiszem, hogy hosszú távon ennek a feltételeit is meg tudjuk teremteni, hiszen nagyon sok olyan fiatal van, aki először a zenés színházzal találkozik, és utána kezdi felfedezni a prózát. Nekünk pedig az a dolgunk, hogy egymást segítsük ebben.

Készítette: Vass Antónia
Eredeti megjelenés: poszt.hu
Fotók: Budapesti Operettszínház

Antónia Vass

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kommentek

Recent Posts