Nagy buborék, kicsi pukk

A Határon Túli Magyar Színházak Szemléjének keretein belül mutatták be a Tháliában a nagyváradi Szigligeti Színház Buborékok című produkcióját. A vígjátékot Csiky Gergely írta 1884-ben, de a műsorfüzet szerint ma is épp annyira szórakoztató, mint 130 évvel ezelőtt. Hogy a buborékok ma is ugyanakkorát pukkannak. De nem.

Már rögtön a darab elején érzem, hogy ez most nem nekem szól. Egyszerűen képtelen vagyok együtt kacagni a körülöttem ülő közönséggel. Idősebb asszonyok és urak. Ez az ő előadásuk, ez a darab nekik szól, és náluk be is talál rendesen. Én viszont egyre kényelmetlenebbül érzem magam, ahogy a színészek a színpadon egyre jobban belelovalják magukat parodisztikus karaktereikbe, a mellettem ülők pedig már a hasukat fogják a nevetéstől. Aztán hirtelen történik valami, ami végre jó irányba billenti ki az előadást. A színészek kiszólnak a közönséghez, egy pillanatra bevonják őket. Elárulják, hogy az egyik színésznő hasa nem a szerepe miatt ilyen gömbölyű, hanem ő valóban terhes. Aranyos, megható és remekül eltalált gesztus. Beleépül a játékba, a színészek nem esnek ki szerepükből, innen még jól is kijöhet a darab. Ezért a pillanatért cserébe negyedóráig mosolygok, próbálom engedni a darabnak, hogy bevonjon, hogy hasson rám, hogy vigyen magával. De sajnos nem megy. Ezt az előző bravúrt nem sikerül megismételniük, minden visszaáll a normális kerékvágásba. 


A történettel, a szituációkkal alapvetően nincs probléma. Az érzelmileg és anyagilag is végsőkig kiszipolyozott családapa kétségbeesetten próbálja kielégíteni zsarnoki felesége önző vágyait, biztosítani lányai és fia boldogságát, akik fényűzésre és pompára áhítozó igényeikkel nem sokkal maradnak le anyjuktól. A férfiak rezignáltan tűrik az asszonyok, lányok rabigáját, időnként megpróbálkozva a kitöréssel - több-kevesebb sikerrel. Vannak félreértések, elkerülhetetlenül kínossá váló helyzetek, amikre a vígjátékok törvényei szerint mindig valami abszurd megoldást találnak szereplőink, hogy ezzel csak még nagyobb slamasztikába keverjék magukat és a környezetüket. Attól függetlenül, hogy engem ez a fajta humor nem tud szórakoztatni, nincs ezzel semmi baj – a Buborékok egy másik korosztály számára készült, az idősebbeket hivatott megnevettetni. A készítők el is érik céljukat, mert a közönség nagy része remekül szórakozik a komikum egy direktebb fajtáján, azokon a bohóctréfákon és elnagyolt csetlés-botlásokon, amik nélkül úgy gondolom, hogy ütősebb, pörgősebb, a fiatalok számára is befogadhatóbb lett volna a darab.


Ettől eltekintve, objektívan vizsgálva a Buborékokat nem lehetett panaszunk semmire. A színészek hatalmas odaadással játszottak, látszott rajtuk, hogy jól érzik magukat szerepükben. Nem voltak elmaszatolt karakterek, mindenkinek megvolt a maga egyéni rezgése, ami élettel töltötte meg a színpadot. A Morosán Demetert játszó Kardos M. Róbertet tudnám kiemelni, akinek tényleg jól állt a clown szerep, úgy adta elő az esendő, szerencsétlen figurát, hogy az teljes mértékben hihető volt, nem érezte az ember erőltetettnek.

Ha elvonatkoztatok attól, hogy a célcsoporton kívül esek, és az idősebbek szemével nézem az előadást, kifogástalan rendezést láthattunk, ugyanis a műfaji sajátosságoknak messzemenőkig megfelelt, a ritmus jól eltalált volt, se a történetben, se a színpadon nem voltak üresjáratok, minden élt, minden a helyén volt. Csak véleményem szerint ebben az esetben lehetett volna a kevesebb több. Visszavenni a harsányságból, és árnyaltabban, apróbb mozzanatokból építkezni. Hogy még egy közhellyel éljek, a többet ésszel, mint erővel taktika jó tett volna a Buborékoknak.         

Írta: Böszörményi Márton
Fotók: szigligeti.ro

Antónia Vass

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kommentek

Recent Posts