Immár 28. alkalommal rendezik meg a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválját június 17-25. között. A határon túli társulatok mellett magyarok előadásait is láthatjuk sokféle helyszínen; mi pedig most összeszedtük a fesztivál programját nektek.
A megnyitó napján két kiállítás is megtekinthető lesz, egyrészt a Magyar Képzőművészeti Egyetem látványtervező szakának munkáit, másrészt egy dokumentum- és fotókiállítást láthatunk Tompa Gábor életművéből. A megnyitó ünnepséget a Csíkszeredai Csíki Játékszín előadása előtt tekinthetjük meg. Az elkövetkezendő öt nap műsorát Balogh Tibor színházi szakíró állította össze, aki egyébként korábban a fesztivál zsűritagja is volt. Idén a versenyprogram különlegessége, hogy – az eddigiekhez képest – sokkal több díszbemutató lesz.
A lélek röpte (Fotó: mkuk.hu) |
A fesztivál harmadik napján már többféle nemzetiség színháza képviselteti magát. A szerb Magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház A lélek röpte című darabot adja elő, a Spiró György által jegyzett Az imposztort ismét a Csíkszeredai Csíki Játékszín tolmácsolásában láthatjuk. A Budapesti Turay Ida Színháztól a híres Mágnás Miska című operettet tekinthetjük meg, Az eset című darabot pedig a Nagyváradi Szigligeti Színház prezentálja.
Hétfőn egy koprodukcióval indul a nap, Ingmar Bergman Őszi szonátáját adja elő közösen a Zentai Magyar Kamaraszínház, a Komáromi Jókai Színház, a Soproni Petőfi Színház, a Mikházi Csűrszínház, a Forrás Színház és a Pesti Magyar Színház. Ezután Moliére Úrhatnám polgárját nézhetjük meg a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színháztól, s végül egy újabb közös produkció következik: Frank Sinatra: A hang – egy életmű hangban és táncban az ExperiDance Production tánckara és a Békéscsabai Jókai Színház művészeinek együttműködésében.
Kedden több zenés darabot láthatunk, így például a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színháztól a Hairt, illetve A Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház és az Újvidéki Színház közös produkciójában a Piaf-menetet. Ismét színpadra visznek egy Moliére darabot, ezúttal a Marosvásárhelyi Spectrum Színház A nők iskoláját, a Bukaresti Nottara Színháztól pedig Az új bérlőt tekinthetjük meg.
Az ötödik napon sem maradhatunk Moliére nélkül, ez alkalommal a Kassai Thália Színház adja elő a Mizantróp című tragikomédiát. Ezen a napon a szerbektől Lev Birinszkij Bolondok táncát, az ukránoktól pedig Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című előadásait láthatjuk.
Csütörtökre csak két műsor jut: Marosvásárhelyi Nemzeti Színháztól A nyugalmat láthatjuk, Kaposvári Egyetem Színházi Intézet III. éves színészosztályától pedig egy örök klasszikust, a Rómeó és Júliát.
Pénteken ismét a román társulatoké a terep, hiszen a Brahms és a macskákat a Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, A Homokszörnyet a Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház és a Hullámtörést a Kolozsvári Állami Magyar Színház adja elő. Az utolsó napon a záróünnepség előtt a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színházától a Halál című darabot, míg a Budaörsi Latinovits Színháztól a Liliomfit láthatják a fesztivál látogatói. A Gálaműsort pedig a Fővárosi Nagycirkusz közreműködésével készítették el.
Ha még ennél is többet szeretnétek megtudni, látogassatok el a fesztivál honlapjára.
Írta: Rakita Vivien
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése