SÚGÓ+ – Taligával a tudat titkos ösvényein

Darvasi László Taligás című legújabb regényében a címszereplővel egyszerre zötykölődhetünk keresztül az 1728-as esztendő Európáján, Bécstől egészen Szegedig, valamint az emberi, művészi tudat hepehupás, gyakran veszélyes és kiábrándító útjain. A határok elmosódnak, vagy még inkább felperzselődnek valóság és képzelet között. 

Biztosra veszem, hogy sokaknak nem fekszik Darvasi stílusa. És a regény olvasása közben úgy éreztem, hogy ezzel az író is tisztában van, néhol kiszól a fanyalgókhoz. Direkt nem azt írtam, hogy beszól nekik, mivel kikacsintásaiban nincs támadó gesztus. Inkább kifigurázza önmagát, azt mondja: én tudom, hogy neked mi nem tetszik, de hát ez van, én ilyen vagyok, én így írok, én így élek, te meg amúgy, nincs ezzel semmi baj. Darvasi regénye inkább szól az íróról, az író művészetéről, működéséről, mint a hírhedt szegedi boszorkányperekről.

A mű cselekménye, felszíne néhány mondatban leírható, és hiába ígér a fülszöveg „krimibe illő nyomozást”, azoknak, akik hagyják magukat és képesek belehelyezkedni Darvasi szép szavakkal szőtt mágikus világába egy percig nem lehet kétségük, hogy ez ennél többről szól. A történet szerint Taligást - aki taligájában könyveket cipel keresztül-kasul a világban, és szavakkal kufárkodik - egy bécsi titkos tanácsos azzal a feladattal bízza meg, hogy egy süketnéma, de tündérszép fiút kísérjen el Szegedre. Taligás nem ismeri küldetésének valódi okát, de kénytelen elvállalni a feladatot, ugyanis a tanácsos foglyul ejti szerelmét, a fogadós Paulinát, s csak a misszió végeztével engedi szabadon. Hősünk így útra kel, és viszi magával a gyönyörű hangon daloló Barbara Strozzit, az üvegcsébe zárt gnómot. De a szerencsétlen Taligás akkor sem szabadulhat, miután leszállította a fiút, passzív résztvevője lesz a várost irányító hatalmasságok piszkos játékainak. Végül egy apokaliptikus jelenetben sor kerül a szörnyűséges boszorkányégetésre, a pokoli tűzben Taligás is megtisztul, és feláldozza addigi önmagát, hogy megmentsen valamit, amiről azt gondolja, fontos lehet, egy értéket, amit az emberek látszólag már jó ideje sáros bakanccsal tipornak a mocsokba.

Darvasit olvasni olyan, mint felhőbe harapni. Legalább is az előző két regényénél ezt éreztem. Minden egyes mondata olyan aprólékossággal van megírva, úgy fel van díszítve, annyira tele van valami éteri finomsággal, hogy az ember egyszerre érzi azt, hogy ez biztosan egy precízen, mérnöki pontossággal megalkotott folyamat eredménye, ugyanakkor annyira fenséges, hogy az csak ösztönös, csak zsigeri zsenialitás szüleménye lehet. Bár ez igaz erre a regényre is, most mégis földközelibbnek érződik az egész. Mintha a délibábos vibrálást, a tündérlebegést felváltotta volna az emberi elmét belülről mardosó lázálom. A lepkék férgekké változtak. 

A Taligás története a két korábbi regény, az A könnymutatványosok legendája és a Virágzabálók között játszódik, és nem lennék meglepve, ha Darvasi tervezne még egy időben korábban és egy később elhelyezkedő művet, hogy a így váljon teljessé a könyvekben rendre megjelenő ötös szám mágiája. A korábbiaktól eltérően az író ezúttal egyes szám első személyben meséli el a történetet, ezzel is erősítve a gyanút, miszerint az olvasó itt most nem azt fogja kapni, amit az eddigi regényeitől megszokott, hanem egy sokkal személyesebb művet, ha úgy tetszik vallomást, írói ars poeticát. Taligás az egész regény alatt fél. Ahogy az író is fél, főleg a regény írása közben, de nála ez a rettegés állandó, a munka végeztével sem fejeződik be. A regényt egy f betű zárja (az utolsó fejezet címe: Még nincsen vége), ami arra utal, hogy a félelemnek itt még nincs vége. Egyik szorongásból úszunk át a másikba. Az író az elkészült művet is féltheti, ami olyan, mint a regénybeli gnómok - a gondolat megfogant, majd könyv formájában testet öltött, de ezzel együtt egyből el is pusztult, a szavak, amint papírra kerülnek már halottak, nem élnek saját életet, csak az író fejében zengik továbbra is gyönyörű szép éneküket. 

A regény rejtélyeinek megfejtéséhez, szálainak felgöngyölítéséhez, rétegeinek vizsgálatához még jó néhány oldalra és tudatos elmélyedésre lenne szükség, de annyi így is kitűnik, hogy a Taligás nem úgy krimi, ahogy azt az ember elsőre gondolná, olvasása közben nem arra derül fény, hogy ki és miért követett el egy bizonyos bűncselekményt, hanem azokat a belső, tudatos, vagy tudattalan folyamatokat, amik az írót, mint művészt mozgatják. Hátborzongató betekintés Darvasi taligájának mélyére.            

Darvasi László: Taligás
Magvető, 2016, 327 oldal

Írta: Böszörményi Márton

Antónia Vass

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kommentek

Recent Posts