Vágyak a maszk alatt

A XII. Shakespeare Fesztivál nyolcadik napjára egyenesen Olaszországból érkeztek a fellépők, hogy a Hamm-letben felvillantsák a Hamlet egy-egy jellegzetes motívumát, miközben egészen egyedi megvilágításba helyezik a drámát.

Már a címből sejteni lehetett, hogy nem egy egyszerű modernizált előadást láthat a közönség a Kamaraterem színpadán, hanem hűen a Tanulmány a falánkságról alcímhez, egészen rendkívüli értelmezést kapunk. Ez a darabot a legbelső rétegekig felfejtő előadásmód egyébként a társulat sajátja, így tudvalevő volt, hogy egy elég komoly kutatás/elemzés eredménye az egy órás performansz.

Igen erős képpel indítanak már az előadás kezdetén, hiszen a terembe belépők kapásból a színészekkel találják szembe magukat, akik sandán méregetik a pillanatok alatt elcsendesülő és megszeppenve minél gyorsabban ülőhelyet kereső nézőt. A három szereplő közöttünk mászkál, ez pedig egy pillanatra felvillantja az interaktivitás lehetőségét, ám amint lekapcsolják a nézőtéri fényeket egyértelművé válik, hogy erről szó sincs. Szerencsére.

Az is nagyon hamar kiderül, hogy a modernizálás ebben az előadásban nem azt jelenti, hogy a mai korba átültetve, mai nyelvezettel igyekeznek valami egyedit alkotni, sokkal inkább egy olyasféle feldolgozással állunk szemben, amiben a szimbólumok – és főként a falánkság motívuma – felerősödnek, ezáltal érezzük mainak, hozzánk közelállónak.


Látjuk megelevenedni Gertrud (Giorgia Cerruti), Ophelia (Federica Carra) és Hamlet (Davide Giglio) – pontosabban Hamm-let – alakját, azonban hamarosan eltűnnek a színészek a szerepek mögött, és a szerepek a vágyak mögött. Semmi más nem számít, csak a szenvedély és azok az érzelmek, amik a karaktereket motiválják. Mindenkinek megvan a maga nagyjelenete. Tollak röpködnek, PET-palackok gurulnak a színpadon, a vörös rúzs erősebb lesz a szájon. Ám ezek egyszer csak összeérnek és a monológok egyetlen pontban csúcsosodnak ki és érnek össze: mindenkinek halnia kell. Még Gertrudnak is, aki látszólag a szálak mozgatója, és aki utolsó erejével még megsiratja Hamm-letet.

Végzetüknek saját hiénaságuk ad támpontot. Az előadás bizonyos pontjain ugyanis hiénaként bújnak elő rejtekhelyükről, jelezve saját gyarlóságuk és hitványságuk. Talán ez az egyetlen konkretizált szimbólum, éppen ezért el is különül a többi motívumtól. Nem megakasztóan törik meg a darab ritmusát, sokkal inkább olyan megállás ez, ami lehetőséget ad a nézőnek arra, hogy elgondolkodjon azon, amit lát.


Ugyanakkor az utolsó jelenetben a süteményevés annyira direkt, ami már a szájbarágás határát súrolja. Ez az előadás egyetlen pontja, amikor nem érezzük indokoltnak Gertrud habzsolását, és aminek nyomán lezáratlan marad a darab.

Ennek ellenére egy rendkívül érdekes, különleges, néhol pedig meghökkentő színpadi megoldásokban gazdag előadás született Gyulán a Piccola Compagnia della Magnolia előadásában, ami kevésbé szól a szereplők kapcsolatáról, sokkal inkább azokról az érzelmi hullámvölgyekről, amit a dráma során megélnek.

Írta: Vass Antónia
Fotók: Kiss Zoltán

Antónia Vass

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kommentek

Recent Posts