FEZEN 2016: Beksztédzs – „Azt csináljuk, amit fontosnak és helyesnek érzünk”

A Kowalsky meg a Vega csaknem két évtizede töretlen lelkesedéssel és hittel képviselteti magát a magyar zenei életben, legújabb lemezük, a Varázsszavak pedig 4 nap alatt platinalemez lett. A 2016-os FEZEN Fesztiválon a Harman nagyszínpadon csaptak fergeteges bulit, a zenekarra a korai kezdés ellenére is több százan voltak kíváncsiak. A koncert után az együttes frontemberével, Kowalskyval beszélgettünk.


Önmagunk elfogadása és az emberi értékek mindig is fontos szerepet kaptak a dalaitokban, azonban mintha a legújabb lemezeteknél ez még hangsúlyosabb lenne. Mi ihlette az új korongot?

Kowalsky: Már az első lemeztől kezdve ugyanarról beszél a zenekar. Az, hogy stilisztikailag egyre jobban meg tudjuk fogalmazni ezt, az szerintem mindenképpen a fejlődésnek tudható be. A téma és az üzenet azonban ugyanaz maradt.

Hogy születik egy igazi Kowalsky-dal?

Kowalsky: A megfejtés nagyon egyszerű. A dal elkészültének az elején Robival (Vidák "More" Róbert – szerk.) ülünk össze és dolgozzuk ki a demot, ami egy akusztikus gitár-alap halandzsaszöveggel. A demo hangulatától függően alakul ki aztán a mondanivaló. Ezután a többiek elkészítik a hangszerelést a próbateremben. Nem érzem úgy, hogy ebben lenne bármilyen különlegesség, azt csináljuk, amit fontosnak és helyesnek érzünk.

Mi az abszolút közönségkedvenc számotok?

Kowalsky: Az eddigiekből lemérve az Amilyen hülye vagy, úgy szeretlek című dal. Valószínűleg csak a stílusából fakadóan van ez így, és mert sok emberhez eljutott. De valójában ez is arról szól, amit a többi dalunkban is megfogalmazunk, viszont sok minden függ attól, hogy a szám alatt milyen zenei alap van, hogyan van megfogalmazva.

Ha választanod kéne az albumaitok közül, melyik áll hozzád a legközelebb?

Kowalsky: Mindegyik. Ez olyan, mintha azt kéne eldöntenem, hogy a gyermekeim közül melyik a kedvencem. Minden egyes dal szívvel és lélekkel készült, ebből fakadóan minden egyes lemez is. Az, hogy hogyan jut el a közönséghez, az nemcsak rajtunk múlik, hanem úgy gondolom, hogy Isten kegyén is.

Készítette: Vass Antónia

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése