Bereményi Géza 2001-ben írt színműve négy alkalommal volt látható a Városmajori Szabadtéri Színpadon. A Shakespeare királynője a Szabad Tér Színház és a kaposvári Csiky Gergely Színház közös előadása, melyet ősztől Kaposváron játszanak tovább.
Az előadás Erzsébet uralkodásának utolsó éveit dolgozza fel. Történelmileg hiteles elemek vegyülnek a kor pletykáival és szóbeszédeivel. Két fő szálon fut a cselekmény, az egyiknek Shakespeare, a másiknak pedig a I. Erzsébet áll a középpontjában. Egy szerelmes és szenvedélyei által irányított királynőt látunk, aki a tárgyalásokon telefonját nyomkodja, fél füllel figyel, majd dönt. Féltékeny a francia ruhába bújt Mary-re, az egészségi állapota is egyre rosszabb, heves kitöréseit kábítószerrel kezelik és olykor még a lélegeztető gépre is szüksége van. Egy meggyötört hisztérikus nő. Az előadás legkiemelkedőbb és legkidolgozottabban ábrázolt alakja, melyben nagy szerepe van Udvaros Dorottyának.
„Cecil: Felséged tényleg kiválóan viselkedett.
I. Erzsébet: Tényleg nyald ki a seggem, Cecil.”
Az előadás több helyen megbicsaklik, legnagyobb hibája a vászon, melyet a játéktér elé feszítettek ki. Nem új keletű dolog ez a megoldás, és sok esetben hozzáad az adott előadáshoz, egy plusz értelmezéssel gazdagítja, de esetünkben nem éppen pozitív hatást értek el ezzel a technikai húzással. Rengeteg vetítéssel dolgozik a rendező, melyeknek nagy része a színészek előtti vásznon valósul meg. Olykor kastélybelső látható, máskor pedig mintha valakit figyelnénk, ahogyan különböző gyilkolászós számítógépes játékokkal játszik. Gépfegyverrel és baltával irtják az embereket. Egy-egy ilyen bejátszás talán nem is lenne zavaró, túllendülnénk rajta, de sajnos az alkotók túlzásba estek. Ráadásul sokszor ez a vászon akadályozza meg, hogy a finom színészi játék érvényre jusson, tompít minden mozdulatot és mimikát. Áttörhetetlen fal, néző és színész egyaránt küzd, hogy valahogyan elérje a másikat. Kudarcba fulladt vállalkozás ez mindkét oldalról, az előadás előrehaladtával egyre több néző adja fel a harcot a vászonnal. És unatkozik, mert a fejetlen próbababák sem képesek két órán keresztül fent tartani a figyelmüket.
Az unalmunk csak akkor látszik halványodni, amikor Udvaros Dorottya lép a színre, ám ő is csak pillanatokkal tudja meghosszabbítani a kivégzéséhez közeledő előadást, ellenben fantasztikus és élvezhető pillanatokkal. Aki még valamennyire elér a nézőig, az a Váncsa Gábor által megformált Jakab, de sajnos ő nincs sokáig a színen.
„I. Erzsébet: Bingó megvan a málnásom.
Essex: Fejd meg a tehenet.
I. Erzsébet: Jah tényleg. Köszi.”
A színpadkép a fent említett mellényúláson túl izgalmas, érdekes, és túlmutat önmagán. A háttérben az utolsó vacsora elnagyolt mása látható, előtte egy hosszú asztal, melynél Erzsébet tárgyal a lefejezett miniszterekkel, miközben Farmozik a mobilján. Az előtérben bőrkanapé, kétoldalt egy- egy fülke, a térben minden szinten különböző pozíciókban fej nélküli próbababák. A baloldali fülke Erzsébeté a jobboldali pedig Shakespeare-é. Rajtuk kívül egy valaki van, aki beléphet ebbe a térbe, mégpedig a királynő szolgálója, aki Shakespeare szeretője és egyben Lord Cecil nevelt lánya, Mary Howard. Izgalmas és értelmezések sokaságára ad lehetőséget az állandóan jelenlévő bölcső, hiszen általános tény, hogy a királynő gyermektelen maradt élete végéig. Erzsébet sokszor foglal helyet benne, az előadás végén pedig a ravatal központi elemévé válik.
A látvány mellett a jelmez is említésre méltó. A királynő és Shakespeare ruhatára izgalmas egyvelege volt a modern és az Erzsébet-kori stílus keverékének.
A rendezés énekbetétekkel tűzdelte meg az előadás bizonyos pontjait, ám itt is érvényesült „a kevesebb néha több”-elv, ugyanis az egyébként is nagy ugrásokkal operáló darab így bizonyos részeken szaggatottá és töredezetté vált. Talán ez is volt az oka, hogy a tapsrend a kelleténél egy hangyányit lelketlenebb és rövidebb volt, és a közönség vegyes érzelmekkel hagyta el a nézőteret.
Írta: Szekeres Vanda
Fotók: Gálos Samu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése