A Grimm-testvérek Egyszemke, kétszemke és háromszemke című meséjéből Gimesi Dóra készített átiratot, amit 2015 tavaszán mutatott be a Színház- és Filmművészeti Egyetem. A Markó Róbert rendezésében létrejött darabot azóta is játsszák, 2016. szeptember 15-én két alkalommal adták elő a MU Színházban.
Gyerekeknek és felnőtteknek is ajánlották a műsort, ami nem a hagyományos bábjátszást mutatta be. Helyette tárgyjáték néven fut, ami azt jelenti, hogy a darabban a színészek a tárgyak segítségével játsszák el magát a történetet.
A mese Erzsiről szól, akinek két szeme van, éppen ezért csúfolja és megkeseríti az életét két testvére Agónia és Begónia, hiszen nekik egy-, illetve három szemük van. Sőt, az egész faluban, ahol élnek, mindenkinek páratlan számú szeme van, így Erzsikétől félnek, megvetik őt, boszorkánynak tartják. Csak egyetlen barátja van: Pista, a kecske.
Egy napon a nővérei megbeszélik, hogy többet nem adnak kétszemű testvérüknek ennivalót; ezt meghallja Erzsi és félni kezd, hiszen se magának, se a kecskének nem fog tudni ételt adni. Fél kiflijük van már csak, de annak is egy részét odaadja egy szegény öregasszonynak. A hála nem marad el: az anyóka megtanítja Erzsit egy varázsigére, amit ha elmond, Pista kecskéből terülj-terülj asztalkám lesz, tele mindenféle étellel. A nővérek kilesik a titkot, de hiába mondják ki a bűvös szavakat, nem terem nekik étel, ezért Pistát megölik. Azonban Erzsinek továbbra is lesz étele és elkezdi osztogatni a rászorulók között; egyik alkalommal egy koldusnak ad, aki megígéri, hogy visszamegy még hozzá. Másnap bejelentik, hogy a királyfi érkezik a faluba, aki feleséget keres. Agónia és Begónia hiába teszik-veszik magukat, a királyfi már tudja, hogy kiért jött, hiszen álruhában látogatta meg előző nap a kétszeműt. A királyfi elviszi magával, Erzsi pedig annyit kér a faluban maradottaktól, hogy gondozzák a Pista sírját. Ez elmarad, így a mese vége az, hogy az egész falu, köztük Erzsi két nővére is éhen hal.
Az eredeti mese és a tárgyjáték bizonyos pontokon eltér egymástól, ezért inkább átiratnak nevezném, mintsem feldolgozásnak, hiszen a Grimm-mese csak egy erős alap volt, a többit pedig már az alkotók hozták létre.
Erzsi, Agónia, Begónia és a falu többi lakójának megtestesítői különböző bögrék. A bögrén látható pötty jelzi azt, hogy kinek hány szeme van, hiszen a pötty tulajdonképpen szemként funkcionál. Pista, a kecske egy Sparos zacskós tej – praktikus, hiszen Pista meggyilkolásánál nem piros festéket használtak, hogy a vért szimbolizálják, hanem szimplán bögrével kipukkasztották a tejet és hagyták szétfolyni, így kevésbé volt drasztikus a jelenet a gyerekek számára, de mégis érthető volt, hogy mi történt. Az egyértelműség az egész darabra igaz, de nem toltak mindent a néző arcába konkrétan, hanem hagyták, hogy gondolkodjon – a darab közben megevett ételek között volt túró rudi és csoki is, azonban ezeket mindig valami más ételnévvel illették, mint például pörkölt vagy húsleves –, tehát amikor a bögre szereplők ettek, akkor a valódi emberek tényleg falatoztak az előadás közben.
Különösen ötletes megoldás volt a történet végén felbukkanó királyfi kivitelezése. Ahogy írtam, a faluban élők mind bögrék voltak. Így, amikor vándorkoldus képében a királyfi megérkezett, rögtön látták, hogy kívülálló, hiszen ő egy csésze alátét volt, elütött az ott élőktől még a kinézete is. Csupa csoki volt a kistányér-királyfi, ám amikor már hivatalosan tért vissza Erzsihez, fehér tányérként ráismert mindenki. Erzsi és ő összeillettek, hiszen „a lány” mint bögre ráillett az alátétre, így hagyták magukra a falubelieket.
A mesét rövidre és kissé drasztikusra zárva, a Grimm-testvérek történetétől eltérően itt a lakosok mind éhen halnak, hiszen Pista sírját nem gondozzák; eredetileg pedig Erzsi, mint az uralkodó felesége, befogadja két testvérét az udvarba, hogy ne koldussorban éljenek.
Összességében egy nagyon színvonalas előadás jött létre, a tárgyakat mozgató és azok hangját kölcsönző szereplők, név szerint Pájer Alma, Valentyik Anna és Csiby Gergely színészileg is helytálltak, hiszen a különböző érzelmeket nemcsak a hangjukon érzékeltük, hanem a testükkel is beszéltek.
Látván a rengeteg gyereket, akik az előadásra vártak, azt hittem számomra nem lesz tanulságos a mese, de tévedtem; korosztálytól függetlenül, érdemes megnézni!
Írta: Kovács Alexandra
Fotók: Sándor Zsuzsi, vaskakas.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése