A szenvedés gyönyör

Az RS9 Színház nem túl nagy, ám a Történet az egérlyukból pont oda illik, hiszen a néző szinte bele tud helyezkedni a főhős helyzetébe, a közelében van, tisztán látja az odúját, a tárgyait és őt magát is. Dosztojevszkij művében az elbeszélő egy elképzelt közönséghez beszél. Itt Makray Gábor beszél hozzánk, nézőkhöz, úgy, hogy közben valamilyen szinten ki is zárt minket belőle.

Ám a mintegy hetven perces monodráma végig izgalmas maradt. Alaposan oda kellett figyelni minden részletére, hogy megértsük az elmondott történetet.

A 19. századi Oroszország szegény hivatalnoki rétegéből jött a főszereplő, aki, minthogy örököl egy kis pénzt, otthagyja munkáját és az „egérlyukban”, az otthonában, egyedül tölti mindennapjait. Eközben kezd el elmélkedni és mesélni a múltról, az érzéseiről.

Az „Odúlakó” utálja az embereket, főleg azokat, akiket magánál többre tart. Azonban magát is megveti, az életét is, nem talál semmi pozitívumot. A történet elmesélése idején még fiatalember, azonban már ekkor érezhetővé válik személyiségzavara, a zárkózottság jelei egyértelműen elénk tárják, hogy ez a folyamat visszafordíthatatlan. Habár van oka arra, hogy ilyenné vált, mert rengeteg csalódás és fájdalom érte őt, azonban nem tud mindebből kitörni. Egy beteg ember, aki nem akarja, hogy bárki segítsen neki, sőt, ő sem akar magát segíteni. Ebben a szenvedésben leli örömét és életét.

Az elmesélt történetben a „barátaival” megy egy búcsúestre, ahova egyébként nem hívták őt meg, hiszen nem is a barátai. De úgy érzi, hogy ez elég kellemetlen lesz, úgyhogy mégiscsak megjelenik velük. Erősen érzékeltetik vele, hogy ő nem abba a rétegbe tartozik, ahova ők, hogy ő „csak” egy szegény ember. Sikerül az este folyamán összevesznie mindenkivel; otthagyják őt a vendéglőben, de ő a többiek után ered, hogy felpofozza őket – már maga ez a gondolat felelőtlen, ahogy a főhős egész természete. Kitalál valamit, aminek egyrészt semmi értelme, másrészt vagy meg sem teszi vagy megteszi, de valójában haszna nem származik belőle, csak további bonyodalom, kellemetlenség. Néha úgy tűnt, mintha saját maga elé gördítene akadályokat és ebben lelné örömét.

Azonban a férfiakat nem találja meg, ők már páronként szétszéledtek, ám magával szemben talál ő is egy lányt, Lizát. Kényelmetlenül érzi magát, hogy szótlanul fekszenek és még egymás nevét se tudják. A főszereplő nagy felindulásában és hevességében odaadja Lizának a címét, hogy látogassa meg és majd ő kisegíti őt ebből a kuplerájból, hogy rendes élete legyen. Azonban ezt már akkor megbánja, ahogy elmegy tőle, utána napokig azért imádkozik, hogy a lány ne keresse fel. De megtörténik, és ekkor előbújik az „Odúlakó” valódi énje, a lányt megalázza, amennyire csak tudja. Magát is szégyenbe hozza, hiszen azelőtt ő papolt Lizának a rendes életről; de ő is csak egy szegény hivatalnok, neki sincs semmije a világon. Feltárja az érzelmeit, megnyílik a prostituált lány előtt és tudja, hogy „többet ér” nála, mégis kevesebbnek érzi akkor magát.

A Molnár Kristóf rendezte előadásban Liza mint szereplő nem jelenik meg a színen, a főhős tulajdonképpen az el nem hangzó dolgokra reagált – azonban így is tökéletesen lehetett érteni a cselekményt, nem volt hiány a szinte monológokká redukálódott párbeszédekben.

Írta: Kovács Alexandra

Antónia Vass

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kommentek

Recent Posts