Egy rabbi, egy gólem, négy népmese és ezernyi mosoly – avagy a GóleMese

A Gólem Színház Magyarország legnagyobb zsidó társulata. Ahogy az a színház honlapján is olvasható „A Gólem elsősorban színház (…) másodsorban zsidó”, így igyekeznek a magyar színházi közönség igényeit kielégítő magas színvonalon, magyarul előadni minden darabot, akár jiddis, francia vagy angol nyelven íródott az eredetileg. A felnőtteknek szóló, mély előadások mellett (mint például a Szakácskönyv a túlélésért vagy a Lefitymálva), a Gólem Színház Schmied Zoltán rendezésében október 16-án a Jurányi Házban bemutatta a GóleMesét, egy óvodásoknak és kisiskolásoknak szóló történetet.

Az előadás azért is különleges, mert a társulat tavaly ünnepelte 10 éves jubileumát. A GóleMese játszva tanítja, ismerteti meg a gyerekekkel a zsidó kultúrát, kezdve a zsidó kenyerektől, egészen Salamon király bölcsességéig. 


A fények kihunytak, a kíváncsi szülők hátravonultak, az izgatott gyerekek előre kuporodtak, és gitárszóval aláfestve elkezdődött az előadás. A darab gyorsan interaktívvá vált, a szereplők a gyerekek segítségével válogatták ki, hogy vajon a rabbinak mire van szüksége ahhoz, hogy hohmecolhasson. Így történhetett meg, hogy modern rabbink végül az aktatáskája mellett mobillal és lézerkarddal indult útnak. A rabbinak az volt a célja, hogy kibékítse az embereket az egész világon. Ehhez azonban segítőtársra volt szüksége, így létrehozott magának egy gólemet. A gólem egy teljesen anyagi lény, szelleme nincs; hogy lelket varázsoljon neki, a rabbi minden este mesélt neki az életről, az emberekről.

A közönség négy zsidó népmesét hallhatott. Az elsőben egy gazdag kereskedő és fia konfliktusából tanulhattunk a tisztelet és a hála jelentőségéről, arról, hogy tekintettel kell lennünk idősebb szüleinkre és segíteni őket. A Gólem színház a rá jellemző humorral és öniróniával jelenítette meg a „tipikus” zsidó elemeket. Itt például Maces, a kutya visszahozott gazdájának egy hanukkiját, megfogott egy csirkét, és még a 10 parancsolatot tartalmazó kőtáblát is összetévesztette a bottal. Az ilyen és ehhez hasonló utalások miatt az előadás külön élvezetet jelentett a felnőtt kísérőknek is.


A darab kevés, ám többfunkciós díszlettel és eszközökkel dolgozott. A második mesénél például, ami a becsület erényét mutatta be a gyerekeknek, a gólemet felépítő kockák pár forgatás után pékséggé, majd palotává alakultak és a péksütemények könnyen császári turbánná váltak. A darab felváltva dolgozott élő szereplőkkel és bábokkal.

A harmadik mesében, amely Salamon király természetszeretetéről, a méhek hűségéről és Sába királynő szerelméről szólt, nem is használtak bábokat. A szereplők, akik addig nagyrészt a velük szinkronban dolgoztak, most egymagukban jelenítették meg a cselekményt. A gyerekek ebben az epizódban is szerves részei voltak az előadásnak, bekiabálással kommentálták a mesélőt, segítettek Salamonnak megoldani Sába rejtvényeit és kezükben virágot lóbálva ők maguk jelenítették meg a mesében a vadvirágos rétet. 


A negyedik mese az igazságról szólt. A zsidó főszereplő akárhol kereste, a tolvajok és a boszorkányok is kinevették, míg végül egy barlangban megtalálta az igazság mécsesét. Mindenkinek megvan a saját mécsese, amely addig világít, míg az ember el nem alszik örökre…

Az előadás tetőpontjaként, mikor már elveszni látszott minden remény, a gólem életre kelt és így már segíthetett a rabbinak békét teremteni ebben a békétlen világban.

Írta: Banka Csilla
Fotók: Toldy Miklós

Antónia Vass

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kommentek

Recent Posts