ESZME Fesztivál 2016 – Karácsonyi punch

Ütés. Jajgatás és sírás. Agresszió. Erőszak. Elrejtve egy paraván és élettelen(nek látszó) bábfigurák mögé. Mindez megfűszerezve a karácsony illatával és hangulatával. Rendhagyó, érdekfeszítő, szellemes, ám olykor elborzasztó, kifejezetten felnőtteknek szóló előadással készült a Purgateátrium az idei, újfent a Stúdió K Színházban az Európai Szabadúszó Művészek Szövetsége által megrendezett ESZME Fesztiválra. A Kovács Géza rendezte, minimális szöveget magába foglaló Punchék karácsonya című bábjátékot a három napos fesztivál utolsó napján, 2016. szeptember 25-én mutatta be a társulat két tagja, Csató Kata és Szívós Károly.

 Míg az általunk jól ismert Vitéz László bábfigura hagyományának őrzője három generáció óta a Kemény-család (a legutóbbi évtizedekben Kemény Henrik), addig a Pulcinello-Punchinellóból Punch-csá rövidült néven elnevezett báb a XVII. század közepén jelent meg Londonban, olasz vándorbábjátékosoknak köszönhetően. A két báb nemcsak külsejében hasonlít egymásra, hanem „személyiségük” egy pontján is megegyeznek: mindkettő számára a kommunikáció és a „nemtetszés” legfőbb kifejezőeszköze az ütés, a durvaság. Ám amíg a mi piros sapkásunk ördögfiókákat kólint fejbe, Punch a családtagjait sem kíméli. Mezei hétköznap ünnep? A kis púposnak mindegy, csak verhessen, paráználkodhasson, kiélhesse legbensőbb ösztöneit.

A Boráros Szilárd által tervezett paravánon meghitt, családi kép: Punch és felesége, Judy ülnek egy asztal körül, előttük ajándékok, hiszen karácsony van. Az asztal mellett bölcső, benne kis, pólyába takart gyermekkel. A kutya a TV előtt ül. Az asztalon ajándékok, az arcokon mosoly. Béke és nyugalom. Hiszen karácsony van. 


És akkor kinyílik Judy ajándéka, majd az asszony arcát „lehajtva” megjelenik az első színtér: Punch, megmagyarázhatatlan okból kifolyólag, megfőzi gyermekét egy lábosban. Később kibontódik Punch ajándékdoboza is, lehajlik az ő arca is. A következő epizódban a piros sapkás figura – miután Judy nem kapható egy kis etyepetyére – elteszi láb alól feleségét, és a paraván mögött eltöltött időt egy mutatós, vékony lábú, szőke Barbie-val üti el. Aztán Judy-ra jön rá a pajzánság: tíz másodperc leforgása alatt nagyon közeli ismertségbe kerül a postással és a kaszással (ezt az „ismerkedést” Punch kikötve, a színpad sarkából figyeli). Aztán nincs megállás: Punch előbb feleségét akasztja fel, aztán levágja a kutyája fejét, végül, brutális eszközökkel megöli saját gyerekét. Megint. 

Horror, elszörnyedés, kínzás, kegyetlenség, és egy csipetnyi groteszk a fejetlen, ámbár a Barbie babával párosodó kutyával és a hullák koporsóba tétele közben a White Christmast dúdoló kaszással. Ezek és még sok más összetevője akadt a körülbelül 35 perces, éles társadalomkritikával is megfűszerezett bábjátéknak. Sajnos, ugyanezek jellemzik az emberek mindennapjait is. Az emberiség hemzseg a Punchoktól és Judy-któl, akik szinte élvezik a nyers erőszakot, amely létrejöhet a karácsony hangulatát idéző, családi születésnapot vagy nemzeti megemlékezést ábrázoló paraván mögött. A helyzet kilátástalannak tűnik.

De mégis! Hátha. Hátha sikerül Punchék gyermekének a két, egymást ütlegelő játékfigura kibékítésének szimbólumával a rejtőző és/ vagy nyilvános erőszak egyre terjedő folyamát lassítani, netán megállítani. Akkor talán nem kell az embereknek paravánok mögé bújni, és lesz bátorságuk tiszta és őszinte érzelmektől vezérelve élni hétköznapjaikat. Így a karácsony valóban a szeretet ünnepe lesz. És képesek leszünk megajándékozni egymást, verés és érdek nélkül. Mint ahogyan ezt megtette az előadás végén a két bábjátékos is. Puszi és két kis doboz átadása kíséretében.

Írta: Németh Fruzsina Lilla
Fotó: Port.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése