ESZME Fesztivál 2016 – „A macska már csak ilyen…”

Az ESZME a Manna Produkcióval karöltve október 8-án a Stúdió K Színházban mutatta be A Macskaherceg kilencedik élete című előadását. A darab egy a Gimesi Dóra által azonos címmel íródott mese interpretációja, melyet hatalmas sikerrel alakított át a társulat egy bábszínpadra alkalmazható maszkosjátékká.


„Van egy város a Duna partján, melyet úgy hívnak, Budapest”A Macskaherceg kilencedik élete egy olyan varázsvilágot tár elénk, amely itt él és mozog körülöttünk, mi mégsem láthatjuk. Ebben a világban él Leopold, a vén zongora; Jolánka és Rozália, a két pletykás gesztenyefa, valamint a gyönyörű – és nem mellesleg éppen eladósorba kerülő – Alinka, a tavasztündér. Alinka találkozik a Macskaherceggel, akiről habár mindenki tudja, hogy szélhámos, este háztetőről háztetőre jár és pihepuha álmot dorombol a fiatal lányok szívébe, mégis beleszeret, és a Macskaherceg viszontszereti. Házasságukkal azonban a Macskahercegnek le kell mondania kandúr gúnyájáról, hogy egészen Alinkáé lehessen…

„Sóvárgás, forró vágy tölti el a szívet, de ha végre elnyertük azt, amiért ezernyi gonddal-bajjal küzdöttünk meg, ez a vágy hamarosan halálos-hideg közönnyé dermed, s mint ócska játékszert, hajítjuk el megszerzett javainkat. És alighogy ezt tettük, keserűen megbánjuk hebehurgya cselekedetünket, újra küszködünk, s életünk vágy és undor közt, így telik el. A macska már csak ilyen… Igen, ismétlem, ilyen a macska, és nem más, és a macskaszív nagyon ingatag.” (E.T.A. Hoffmann: Murr Kandúr életszemlélete)


A darab nem dolgozott sok színpadi eszközzel. Kellékeik csupán pár drótfejdísz és egy fém téglatest-háló volt. A minimális díszlet- és kellékkészlet ellenére a színészek bravúros teljesítményének köszönhetően a társulat mégis elhitette a közönséggel, hogy igazi macskák, tündérek és beszélő gesztenyefák állnak előttünk. Amikor megszólalt a Halál, hideg remegés futott végig a sorokon; mikor Alinka a téglatestben forgott, szinte tapintható volt a kétségbeesése, és a nászéjszakán a szerelmesek feszült, akrobatikus egymásba olvadásakor lélegzetvisszafojtva hallgatott a tömeg, és várta a kiteljesedést.

Habár a cím gyerekmesét sugall, az előadásmód és a közvetített üzenet is egyértelműen felnőtt közönséget feltételez. Az előadás egy fantáziavilágba burkolva mutatja be nekünk a szerelem hirtelen lángolását, a bosszúvágy örvénylését és az emberi lét esendőségét, görbetükröt mutatva ezzel társadalmunknak. A Macskaherceg emlékeztet minket arra, hogy az élet egyszerre lehet végtelenül rövid, ha boldogok vagyunk és keservesen hosszú, ha elhagyatottak.

Írta: Banka Csilla
Fotók: mannaprodukcio.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése