Akár a Művészetek találkozása címet is viselhetné az a kezdeményezés, amit a Budapesti Operettszínház és a Magyar Nemzeti Múzeum hívott életre. Együttműködésük célja a közös emlékezés az ’56-os forradalomra, valamint a kultúra egy olyan szegletének megismertetése a látogatókkal, amit érdeklődési körük vagy szórakozási szokásaik miatt kevésbé ismerhetnek.
Az október 21-én bemutatásra kerülő Lady Budapest és a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításához, a REJT/JEL/KÉPEK ’56 – A forradalom titkos művészete című tárlathoz kapcsolódva a két intézmény közös sajtótájékoztató keretében írta alá az együttműködési megállapodást.
Varga Benedek, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója elmondta, hogy a kezdeményezés, mely a Budapesti Operettszínház javaslatára jött létre, azt a célt szolgálja, hogy kiegészítse egy másik művészeti ág élményvilágát, ezáltal teljesebb képet formálhassanak az emberek 1956-ról.
Ahogy azt a főigazgató elmondta, a Magyar Nemzeti Múzeum olyan művészeti anyagot gyűjtött és rendezett össze, amik más tárlatokkal szemben nem csak a felszabadítás emlékéről szólnak, hanem a megtorlásról is. Teszi mindezt a művészet oldaláról megközelítve, de nem kizárólagosan, hiszen egy történeti interpretációt is fel kíván mutatni.
Lőrinczy György, a Budapesti Operettszínház főigazgatója hozzátette, hogy ez a találkozás a nézők és látogatók szempontjából is érdekes lehet. Az eredeti elképzelés szerint a színház diákprogramjának résztvevői 50%-os kedvezménnyel tekinthetik meg a tárlatot, azonban a nagy érdeklődésre való tekintettel lehetőséget a felek ezt kiterjesztik a magánszemélyekre és családokra is, akik így a Magyar Nemzeti Múzeumba szóló jegyükkel 15%-os kedvezménnyel válthatnak jegyet a Lady Budapestre.
Az együttműködés nem korlátozódik pusztán az 1956 kapcsán létrejövő produkciókra és kiállításokra, a két intézmény hosszabb távú közös munkát tervez. Éppen ezért, akik Történelmi bérlettel rendelkeznek a Budapesti Operettszínházban, a bérlet mellé ingyenes tárlatvezetést vehetnek igénybe a Magyar Nemzeti Múzeumban.
A kezdeményezés nem titkolt célja, hogy azok a látogatók, akik eddig nem jutottak el valamelyik intézménybe, betekintést nyerhessenek az ott folyó magas színvonalú munkába.
Írta: Vass Antónia
Fotók: Budapesti Operettszínház
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése