Önfeledten komédiázni

Farkas Bálint a hejőbábai pszichiátriai otthon mentálhigiénés csoportjának egyik tagja, aki mindent megtesz azért, hogy a kezeltek minél komfortosabban érezzék magukat, túlnőjenek saját magukon. Elért sikerei közül kiemelkedik a kollégáival közösen működtetett KITÖRÉS Színpad vezetése. A társulat legutóbb a FESZT FEST-en remekelt, a Schwajda György Himnusz című drámája alapján színpadra állított Azok a mások című darabbal. Az előadás részleteiről és a társulat működéséről beszélgettünk Farkas Bálint rendezővel.

Hogyan alakult meg a KITÖRÉS Színpad?

A hejőbábai pszichiátriai intézet 375 ellátottal foglalkozik. Különböző foglalkozások állnak az ellátottak rendelkezésére, mint például a Kabala zenekar – ahol többek között rock-zenét is játszanak – és a KITÖRÉS Színpad. A 2000-es évek elején még csak egy-egy alkalomra állt össze a társulat: karácsonyra, húsvétra és a nemzeti ünnepekre készültek előadások. Aztán a későbbiekben, miután a zalaegerszegi Völgy Alapítvány szervezésében részt vettünk egy kifejezetten pszichiátriai betegek részére szervezett színházi fesztiválon – ahol egy zenés darabot adtunk elő a Kabala zenekarral karöltve –, a drámafoglalkozás rendszeres szakkörré nőtte ki magát. Az ottani élmény és siker hozta létre a KITÖRÉS Színpadot.

Cél volt, hogy a társulat fesztiválokon szerepeljen?

A 2008-as zalaegerszegi fesztiválon a Magyar Szín-Játékos Szövetség akkori elnökétől, Nagy András Lászlótól kaptunk akkora impulzust és biztatást, ami előre lendített minket a további fesztiválok felé. Ezek után 2013-ban a Kabala zenekarral együtt társulatként a Magyar Szín-Játékos Szövetség tagjai lettünk, 2014-től pedig több rangos fesztiválon is részt veszünk.


A KITÖRÉS Színpad egy színházterápiás csoport. Mennyiben más a működése, mint egy hagyományos színjátszó köré?

Gyakorlatilag semennyiben. A próbákon általában drámajátékokat játszunk. Ezek lebonyolításában Varga Gábor drámapedagógus van segítségünkre, aki nem az intézmény alkalmazottja, önkéntes alapon vesz részt a heti egyszeri tréningeken. A rendezés több ember feladata, az intézményen belül Varga Rolandné, Kovács Varga Éva és én látjuk el ezt a feladatot, illetve Gábor is segít nekünk ebben.

Mi alapján választják ki a darabokat?

A 18 fős társulat minden tagja hozhat egy darabot, és a tréningek alatt, illetve után felolvassuk az összeset. Az a dráma lesz a kiválasztott, amelyiket a csapat a legrokonszenvesebbnek találja. A szerepek kiosztása önkéntes alapon működik; legtöbbször a szereplők beszélik meg maguk között, hogy ki kit fog játszani.

A Himnuszt ki választotta?

Az én ötletem volt. Schwajda György Segítség című novelláját vittem be, ami egyből megragadta a társaságot. Érdekes volt, mert amikor az előző darabunkat, Hamvas Béla Olbrim Joachim című alkotását hallották, az első olvasatra nem keltette fel az érdeklődésüket, csak később kérték, hogy olvassuk fel megint, és csak akkor bólintottak rá. A Schwajda-.mű azonnal elnyerte a társulat tetszését. 

A Himnusz egy mélyebb tartalommal bíró, komoly darab, ami egy „átlagos” ember számára is megterhelő lehet. Nem félt, hogy a pszichiátriai betegek lelkére is rossz hatással lesz, és nehezen tudják majd feldolgozni ezt az élményt?

A szereplők sajnos régebben, gyermekkorukban éltek át hasonló eseteket, mint amivel a darab foglalkozik, mint például az erőszak vagy az alkoholizmus, de képesek voltak ezeket a dolgokat távolról nézni és önfeledten játszani ebben az abszurd komédiában.

Az Azok a mások sikere, a tavaly odaítélt rendezői díj és az idei fődíj azt bizonyítja, hogy a KITÖRÉS Színpad jó úton halad. Merre tart most a társulat?

Jelenleg egy vérbő vásári komédiára készülünk s repertoáron lévő darabjainkat is játsszuk havonta egyszer, a most látott produkció újrafogalmazása, újrarendezése is folyamatban van.

Készítette: Banka Csilla
Fotó: Magyar Szín-Játékos Szövetség

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése