Valószínűleg mindannyiunk életében vannak olyan pillanatok, események, melyeket legszívesebben semmissé tennénk, vagy valamilyen módon megváltoztatnánk, mert azt gondoljuk, hogy attól minden egészen másképp alakult volna – sokkal jobban. De abba nem gondolunk bele, hogy egy apró kis változtatás a múltban, milyen mennyiségű és minőségű eltérést fog okozni a jövőnkben. Blake Crouch legújabb könyvében, a Sötét anyagban ezt a gondolatkísérletet pörgeti ki a maximumig.
Egy idillinek, meghittnek induló családi este után Jason Dessen egyetemi professzort elrabolják, belé fecskendeznek valamit, aztán nemes egyszerűséggel leütik. Ezután egy számára ismeretlen helyen ébred, egy hordágyhoz szíjazva. A körülötte sürgő-forgó emberek próbálják megnyugtatni, de ami a legfurcsább, hogy régi ismerősként bánnak Jasonnel, aki viszont még soha életében nem találkozott egyikükkel sem. Aztán egyik traumatikus felismerés követi a másikat: hőn szeretett felesége nem is a felesége, a fia pedig, akit a világon mindennél jobban imád, nem is létezik. Ő pedig nem egy tanár, hanem egy ünnepelt tudós. Mi történhetett? Az egész világ összeesküdött Jason ellen? Vagy az eddigi élete csak valami hagymázas képzelgés volt, meg sem történt? Jason nem nyugszik bele, hogy ilyen körülmények között élje tovább az életét, elkeseredetten, minden erejével azért küzd, hogy visszaszerezze azt a valóságot, mely olyan kedves számára.
A párhuzamos univerzumok kérdése legalább annyira érdekes téma, mint az időutazásé. Ezzel együtt legalább olyan nehezen kezelhető is, már ami a kézben tartását illeti. Az ilyen típusú könyvekben a következetességet gyakran könnyű szívvel áldozzák fel az írók az izgalmas dramaturgia oltárán. Blake Crouch viszont szerencsére végig biztos kézzel tartja az események szálait, tudja, hogy mit és miért csinál. A cselekmény logikusan épül fel, nincsenek zavaró döccenők, és ennek ellenére az izgalom-faktor sem veszít semmit, a történet lebilincselő, gyorsvonatként száguld, és éppen a kellő mennyiségben, a kellő helyeken tart csak egy rövid kis pihenőt, hogy mi, az utasok egy röpke pillanatra megpihenjünk, és alaposan körbenézzünk.
Mert annak ellenére, hogy a Sötét anyag tipikusan egy olyan thriller, amit az ember akár egy szuszra is minden probléma nélkül, szívesen végigolvas, a könyv által felvetett problémákon és kérdéseken, azért érdemes néha egy kicsit elgondolkodni. És az író elég sok ilyen elgondolkodtató dilemmával megkínálja kedves olvasóját. Döntéseink súlya, a család és a karrier párharca az ember életében, a szeretet ereje, és persze a párhuzamos valóságok létezésének felvetésével előkerülő rengeteg egyéb kérdés.
Crouch tökéletes arányérzékkel adagolja a feszültséget, mutatja be az alternatív világokat, és mélyíti el a főszereplő már-már a megszállottság határait súroló motivációját, hogy visszakapja családját. Számomra mégis a legérdekesebb, legizgalmasabb és legjobban megírt része az volt a Sötét anyagnak, amikor megjelennek a főszereplő alteregói. Ebben a témában hatalmas potenciál rejlik. Mennyi szerepe jut a személyiségfejlődésben pusztán a géneknek, és mennyi befolyással bírnak a külső hatások? Egyes múltbéli döntésink milyen hatással vannak a későbbiekre? Hogyan alakul ki egyáltalán az ember személyisége? És ezek csak teoretikus kérdések. De mi van akkor, ha konkrétan saját magaddal kell szembeszállnod? Hogyan tudsz túljárni a saját eszeden? Rendkívül izgalmas, de egyben iszonyatosan hátborzongató is belegondolni ezekbe a dolgokba.
A Sötét anyagot jó szívvel tudom ajánlani mindenkinek, akit kicsit is foglalkoztat a multiverzum témája, és aki szereti, ha egy könyv nem csak egyszerűen magába beszippantja, hanem kicsit önmagán túl is képes hatni rá.
Blake Crouch: Sötét anyag
Agave Könyvek, 2016, 355 oldal
Írta: Böszörményi Márton
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése