Kortárs stage music

Két, különleges műfajú darab ősbemutatóját láthatta a közönség október 21-én a Művészetek Palotája kisebbik termében, a Fesztivál Színházban. A CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál részeként megszólaltatott Fehér rózsa és Vörös izzás Tihanyi László zeneszerző legújabb szerzeményei, melyek a hangszeres zenét, az éneket, a színházat és a táncot ötvöző műfajba, a hangszeres színházba, másképp a stage music-ba sorolhatóak.


A két műnek nemcsak a zenéjét, de a szövegét is Tihanyi László írta, és az egész előadás is az ő irányítása alatt állt. A Fehér rózsában egy nagybőgőből, két csellóból és két basszusklarinétből álló kamaraegyüttest, Meláth Andrea és Cser Krisztián énekeseket, illetve Fullajtár Andrea és Máté Gábor színművészeket hallhattuk. A Vörös izzás egy más összetételű (fuvola, klarinét, brácsa, cselló, elektromos zongora) zenei alakulatot vonultatott fel, a prózai szerep ismét Fullajtár Andreáé volt, és ezenkívül a Budapest Táncszínház nyolc tagja, valamint az À la cARTe Kamarakórus is színre lépett. Mindkét darabot Máté Gábor rendezte.

A Fehér rózsa cselekménye egy családi drámát jelenít meg. Egy férfi szerelmes lesz egy nőbe és feleségül is veszi, de az asszony nem viszonozza az érzéseit, csak tisztelni tudja őt. Az évek múlásával a nő ki akar lépni a kapcsolatból, és egy hazugságot talál ki, hogy otthagyhassa a férjét. A férfi azonban csak látszólag engedi el a nejét, és a történet végül tragédiába torkollik. 

A szöveg napló- és levélrészletekből épül fel, melyek két különböző idősíkon mozognak: az egyik a férj jelen időbeli visszaemlékezései a házasságra, a másik pedig a feleség múltban írt levelei egy elképzelt barátnőhöz. Az ő megszólalásaikat egészíti ki a két énekes előadása, akik a narrációból kivett szavakat, félmondatokat ismételnek el. A csupán hangszeres részek pedig a házastársakban munkálkodó érzelmeket fejezik ki, ezért a prózán és az éneken kívül a zene is egyenrangúan vesz részt a cselekmény alakulásában. Mégis úgy gondolom, a műsorfüzet nélkül nem könnyű nyomon követni a történetet, és ez a Vörös izzás esetében fokozottan igaz.


A szünet után elhangzó, második mű Japánba kalauzol minket, ugyanis Tihanyi László tizennégy ősi japán haiku egybefűzésével írta meg a szövegkönyvet. A főszereplő egy fiatal, egyedülálló nő, aki egy nap befogad éjszakára egy szerzetesjelöltet és azonnal beleszeret. A szerzetes azonban másnap továbbindul, a nő pedig vágyakozásában ültet egy piros virágú szilvafát, és a férfival azonosítja. Egy idő után azonban elemészti a bánat, megbetegszik és meghal. De nem hagyja el a földet: kígyó alakban a fa körül marad, amíg a szerzetes újra vissza nem tér.

A fiatal nőt egyszerre testesíti meg a narrátorként jelenlevő Fullajtár Andrea, illetve a Budapest Táncszínház egyik tagja. A haikuk a színésznő tolmácsolásában hangzanak el, de emellett egy más típusú szöveg is helyet kap a darabban: egy részlet a Lótusz szútrából, amely egy Japánban nagyon kedvelt buddhista irat. A történetben ezt a részt – a műsorfüzet tájékoztatása szerint – a szerzetes olvassa fel a kígyóként továbbélő nőnek, de valójában az À la cARTe Kamarakórus hat tagja szólaltatja meg.


A Vörös izzás férfialakja nem kap prózai szerepet, őt csupán egy táncos formálja meg. Viszont látunk még egy, szintén hattagú táncos alakulatot a színen, akik a fiatal nőt kísérik el az útján. Különösnek tartom a rendezéssel kapcsolatban, hogy a színpadot majdnem végig zöld fénnyel világítják meg, és csak egy kis ideig vetül vöröses fény a szereplőkre és a szilvafára. A címben foglalt „izzás” emiatt talán kevésbé érződik a produkción. Annál hatásosabb viszont a darab narrátor által elmondott zárása: „Miért csalfa az az őrültség, amit életnek nevezünk?”

Írta: Tuska Borbála
Fotók: Posztós János / www.cafebudapestfest.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése