Lenni vagy nem lenni – a kortalan tragédia

Shakespeare halhatatlan és soha meg nem unható drámáinak sora igen hosszú, közéjük tartozik a Hamlet, dán királyfi is. Az Urániában a National Theatre Live keretében nézhettük a Barbican színházban felvett előadást október 15-én (februárban is látható lesz), Benedict Cumberbatch főszereplésével. Vajon tud újat adni a több száz éves Hamlet? Hányféle lehetőség rejlik még benne, hányféleképpen lehet még értelmezni a művet?


Nem egy korunkat századokkal megelőző történet elevenedett meg a színpadon. Modern elemeket is tartalmazó, azonban a darab lényegét és mondanivalóját megragadó és megtartó előadást láthattunk.

Tekintve, hogy örökérvényű érzésekről és konfliktusokról szól, ezeknek a királyi családban való megjelenése egyfajta köntösként, borításként funkcionál, hiszen bárhol, bármikor előfordulhatna, ám itt, a következmények miatt meghatározó az uralkodói család.

Nem az eredeti mű szerint kezdődik a történet, ugyanis itt Hamletet (Benedict Cumberbatch) látjuk, amint egyedül ül egy padláshelységben és egy bakelitlejátszón zenét hallgat. A királyfi apja halála óta depresszív állapotban van. Gyásza nem apadt, sőt lehangolt lelkivilágát súlyosbítja, hogy anyja hozzáment apja testvéréhez (Gertrud, Hamlet anyja: Anastasia Hille; Claudius, az aktuális király: Ciarán Hinds) – ráadásul még a gyászidőszak letelte előtt. Már itt látni és érezni lehet Hamleten a belőle áradó mérhetetlen elkeseredettséget, ami ellen nem tud tenni semmit. Támasza, barátja, Horatio (Leo Bill) érkezik meg hozzá látogatóba, akinek fontos szerepe van, hiszen a darab során ő az egyetlen, aki végig kitart mellette.

A díszlet és a látvány nem keltett nagy feltűnést, habár nevezhetjük szépnek. Ezzel együtt azonban egy egyszerűen berendezett tér jelent meg, többek között a palota belső része. A változások gyorsan történtek, különböző bútorok be- és kivitelével, zenei aláfestéssel, de alapvetően nem kerültünk másik helyszínre. (A szabadban játszódó részeknél a színpad bizonyos részei sötétek maradtak, amik a természeti képbe nem illetek volna bele, például a lépcső.) 

Mindemellett úgy gondolom, hogy a látvány elsősorban Hamlet, valamint Ophelia érzéseivel állt összhangban. Éppen ezért, a második felvonás már sokkal borúsabb, sötétebb, a padlót föld és homok fedi, a tárgyak szétdobálva hevernek. 

Hamlet lehangoltsága, ami a darab eleje óta észlelhető, fokozódott, sőt düh és bosszúvágy is keveredett vele. Ezzel párhuzamosan pedig kezdi elveszíteni józan ítélőképességét. Viselkedése nem tűnik mindig logikusnak, egyre inkább kiszámíthatatlan. Vékony határon mozog az ép és a beteg ember között, ezt bizonyítja a „játék-jelenet”, ahol katonának öltözik és egy játékvárat véd meg játékfegyverrel a nem létező ellenségtől. Ekkor próbálja két régi barátjával elhitetni, hogy nincs semmi baja és az egész, amit csinál, csak egy színdarab. Mélyebbre látva azonban ebben már nem lehet biztos az ember: annyira bizonyítja, hogy nincs semmi baja, hogy már szinte biztos, hogy van.

Tragédiájának visszafordíthatatlan következménye Ophelia halála. Ezzel a teherrel nem tud megbirkózni (Polonius (Jim Norton) meggyilkolását nem is vette a szívére tulajdonképpen). Egyfajta fordulat következik be nála ekkor, és innentől pörögnek fel az események: bocsánatot kér Ophelia testvérétől, Laertes-től, úgy tűnik, Hamlet fejében helyre rázódtak a dolgok. Azonban bekövetkezik a vég: Shakespeare-műhöz híven szinte mindenkinek meg kell halnia. 


A másik főszereplő, aki tönkremegy a darab folyamán, Hamlet szerelme, Ophelia (Sian Brooke). Nála külsőségekben is jól szemlélhető, hogyan emészti őt fel a bánat és az őrület. Az első felvonásban még egy boldog, fiatal, ragyogó lány jelenik meg, aki élvezi az életet. Mikor Hamlet eltaszítja magától és azt hazudja neki, hogy nem szereti, Ophelia megtörik. Az utolsó, képletes tőrdöfés pedig apja halálával éri őt, hiszen a szeretett királyfi a gyilkos. Ezután nincs megállás, a második felvonásban fekete, szakadt ruhában van, a haja keszekusza, korántsem hasonlít a régebbi önmagára, az őrület elveszi az eszét teljesen – végül pedig öngyilkos lesz. 

Az egész előadás magában hordozza a tragikumot, a folyamatos feszültség csak a végén oldódik fel, ahol habár a bűnös megbűnhődik, ám ártatlanoknak is el kell veszniük. A féltékenység, irigység, családi viszály és bosszú két családot és egy egész országot tönkretett. Nem törődve az emberi értékekkel, az élethez való joggal, ármánykodtak egymás ellen a rokonok. Testvérgyilkossággal kezdődött a bonyodalom, azonban a végére már sokkal szélesebb körben volt tapasztalható a következmény, mint az várható lett volna.

Egyedül Horatio marad életben, a darab abszolút nyertese pedig Fortinbras, a norvég királyfi aki gond nélkül elfoglalja az üresen maradt Dánia trónját.

Írta: Kovács Alexandra
Fotók: ntlive.com/hamlet

Antónia Vass

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kommentek

Recent Posts