Valóság és álmodozás 3D-ben

Lenyűgöző látványvilág, merész koreográfia, könnyed párbeszédek, fülbemászó dallamok és háttérben a II. világháború borzalmai – ha csak pár szóban kellene összefoglalnom, ezt mondanám a Thália Színház november 5-én bemutatott Gellérthegyi álmok című előadásáról. A táncot és a prózát egymásba olvasztó produkciót Schell Judit színművész és Finta Gábor kortárs táncművész vitte színre.


Várakozással telve ültem be a Thália nézőterére, izgatott voltam, hogy végre láthatom a teljes előadást. A darab elkezdődött, és a színen feltárult a gellérthegyi villa belseje. Szembetűnő volt, hogy a vetített háttér mennyire más, egyedi atmoszférát, hangulatot teremt, mint egy hagyományos díszlet. Egy rövid szereplői dialógus után következett az első táncjelenet:  a Gellérthegyen menedékre lelt fiatal lány (Schell Judit) és fiú (Finta Gábor) látványos mozdulatokkal vette birtokba a villát, ami a fiú állítása szerint korábban az ő nagybátyjáé volt.

A cselekmény jelenidejűsége hamar megszakadt (amit az in medias res kezdés indokolt), mivel a lány elkezdett mesélni a múltjáról, utána pedig eljátszották azt a jelenetet, ahogy bejutott a villába. Rövidesen a fiú történetére is fény derült: el kellett szöknie a katonaságtól, mert nem teljesített egy parancsot. Ezután visszatértünk a jelenbe, és a szereplők unaloműzésből ismét táncra perdültek, először egy könnyed lindy hopot, majd egy szenvedélyes tangót bemutatva.


A jelenetek az egész előadás során gyors tempóban követték egymást, ami az idősíkváltásokból, illetve a valóság és a fikció egymásba csúsztatásából eredt. A szereplők többféle jövőképet álmodtak meg maguknak, például egyik pillanatban a lány még híres balerinaként táncolt a színpadon (ez egyfajta „színház a színházban”-jelenet volt) és beszélgetett régi rajongójával, aztán egy hirtelen váltással a karácsonyi készülődés kellős közepén találtuk őket. A lány a jövőben feleségként és anyaként, sőt utcalányként is megjelent, a fiú pedig többek között elképzelte, hogy feltaláló vagy egyetemi professzor lesz belőle. 

Nagyfokú szervezettségre volt szükség, hogy az előadás minden eleme összehangolt és pontos legyen, vagyis hogy a vetítés, a zene és a különböző hangeffektek, illetve a művészek játéka-tánca egymással szinkronban működjön. Ez teljes mértékben megvalósult, így az összhatás valóban magával ragadó, ugyanakkor komplex volt. Schell Judit nemcsak színészként, de táncosként is remekelt, és ugyanezt lehet elmondani Finta Gáborról is, aki lenyűgöző tánctudása mellett helytállt a prózai szerepben is. Bár ha az előadás egészét nézzük, a színészi megszólalások talán kissé háttérbe szorultak a többi színpadi elem mellett, de ez egyáltalán nem tűnt zavarónak.


Ahogy már korábban említettem, a Freelusion által tervezett látványvilág páratlan volt. Az egyszerű fehér háttérre vetített 3D animáció segítségével villámgyorsan lehetett helyszínt és idősíkot váltani. Rendkívül látványos volt például az a momentum, amikor a fiú egy falra vetített árnnyal verekedett, vagy amikor éppen a Hold felé tartva az űrben lebegett a két szereplő.  Örömmel venném, ha ehhez hasonlót más alkalommal is látnék színházban.

A Gellérthegyi álmok tehát számomra beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Egyedül a történet vége keltett bennem visszatetszést, bár a háborús téma ismeretében nem volt meglepő. A tragikus zárást az is előidézhette, hogy a valóság és a fikció a szereplők fejében olyannyira összekeveredett, hogy nem tudták kontrollálni a cselekedeteiket. Viszont ez semmit nem vont le abból a lebilincselő színpadi élményből, amit az előadás összességében nyújtott.

Írta: Tuska Borbála
Fotók: Csatáry-Nagy Krisztina

Antónia Vass

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kommentek

Recent Posts