Az ember a drámaíró mögött

Különleges előadást láthatnak a nézők a Rózsavölgyi Szalon színpadán. A „Szülőfalum, Pest” Fesztbaum Béla színházi estje, melyet Molnár Ferenc írásai alapján saját maga rendezett. A darabot végig kíséri egy háromtagú zenekar, az általuk felcsendülő zenék szintén Fesztbaum Béla szerzeményei.


A Pál utcai fiúk és az Egy, kettő, három szerzőjeként ismert Molnár Ferencet egy egészen más oldaláról ismerhetjük meg Fesztbaum estje által. Bemutatja a színházi embert és drámaírót, aki két előadás között magányosan üldögél egy kávéházban és olyan tőle látszólag távolálló dolgok foglalkoztatják, mint a társadalmi egyenlőtlenségek és a politika. Az elhangzó szövegek Molnár Ferenc kevésbé ismert írásai és újságírói tevékenysége alatt született cikkei. Ha a témákat távolinak is érezzük, mégis minden egyes szöveg a tőle megszokott ízes, könnyed, játékossággal teli nyelven íródott. Fesztbaum tolmácsolásában pedig egy sokszínű, egyszerre humoros és komoly, ironikus és kegyetlenül őszinte előadássá állnak össze. 

Azon a gondolaton alapul a koncepció, hogy „a színház gyakran bekerül az újságba, viszont az újság sosem kerül be a színházba”, miért ne lehetne tenni egy próbát? A Játék a kastélyban gondolataival nyitja az estet. „Milyen nehéz is elkezdeni egy előadást.” Az általa alakított Molnár szerint ahelyett, hogy az első negyedórán keresztül azt próbálnánk kibogozni, hogy ki kicsoda és kitől mit akar, sokkal egyszerűbb lenne kiállni már az elején és bemutatkozni. Mialatt a szöveg elhangzik, már túl is estünk az első kritikus ponton, és már fut is az előadás. 

Egy nagyon érdekes dimenzióba csöppenünk, mivel azt hinnénk, a 20. században vagyunk, mégis olyan jelenre utaló mondatok hangzanak el Molnár Ferenc szájából, mintha tett volna egy időutazást, tehát nem mi mentünk volna oda, hanem ő jött volna ide közénk. Emellett pedig az írások olyan korrajzokat mutatnak, melyek pontról pontra 2016 Magyarországát is tükrözhetnék. Ezek a méltatlanul feledésbe merült szövegek gyönyörű allegóriákon keresztül és végtelenül pontosan tárják fel korunk társadalmi jelenségeit. Mi pedig a közönség sorai között, akik nevetünk, mert nem is tehetünk mást, pontosan tudjuk, hogy igen, ezek vagyunk mi, valóban így élünk. Mégsem nehezül ránk ennek az igazságnak a súlya, mert harmonikusan vegyül a komika a komoly mondandóval. 

Ilyen meghatározó történet a Disznótor, melyben egyszerre játssza Fesztbaum az arisztokrata férjet és feleségét, akik azon gondolkoznak, milyen nagyszabású eseményt rendezhetnének Lipótvárosban. Ez folytatásosan ível keresztül az előadáson. Elvetve a hagyományos műfajokat egy igazi magyar disznótorosban állapodnak meg. Az ünnepség főszereplője, akit már nem illendő disznónak, csakis sertésnek szólítani, mahagóni ólat kap, de amíg az elkészül, a Royalban vesznek ki neki egy első emeleti szobát, hogy rápihenhessen a szerepre. 

A lipótvárosi premieren túl olyan történetek is helyet kapnak, mint Lencsés Ferenc tizenéves újságárusé, aki 13 órát dolgozik, 3 órát utazik, 2 órát gyalogol és 6 órát alszik, majd kezdi az egészet előröl havi 10 forintért, amiből alig marad 1 forintja, ha kifizeti az útiköltségét. Ha megismerjük ezeknek az embereknek a történetét, kiszolgáltatottságát és látjuk, hogyan zsákmányolják ki például az alázatos munkát végző gyereket, napokig fejünkben marad a róluk szóló gondolat. Lehet, hogy érdemesebb lett volna csendben elmenni mellette és nem kérdezni semmit. De ezzel pont azt támasztanánk alá, hogy milyen érzéketlenné váltunk a körülöttünk lévő igazságtalanságokkal szemben. Már nyugodtan továbblapozunk felettük az újságban és megkeressük benne az aktuális pletykákat. 


A jobbnál jobb darabok mellett talán a legmeghatározóbb mégis a Richárd kabátja című. Ez az előadás záró szövege, mely szerint nem nagy dolgokat kell cselekednünk a világban, hanem olyanokat, melyek melengetik az embereket, akárcsak a Richárd után a fogason maradt kabát, amely gazdája elvesztése után élte tovább életét. Ugyanígy megmaradnak a világnak a mi tetteink is, ezért kell úgy élni az életünket, hogy ami utánunk marad, az megmelengethesse a világot. 

Az izgalmak fokozását, az érzelmek felerősítését és összességében a szalonhangulat megteremtését szolgálja a Termes Rita, Farkas Izsák és Simkó-Várnagy Mihály által alkotott háromtagú zenekar jelenléte, akik nem mint különálló zenészek, hanem az előadóval interakcióban levő szereplők vannak jelen. Fesztbaum Béla játéka nagyon karakteres jelleget ad a darabnak, egyetlen percig sem lankad a figyelmünk, mivel látni és hallani szeretnénk egy művész megmutatkozását. Mert igazán lehetősége van megjeleníteni sokoldalúságát, nemcsak mint színész, rendező és zeneszerző, hanem helyt áll dalban, prózában, színműben és bohózatban is, de ami a legfontosabb, olyan szövegekkel dolgozva, amelyek egyike sem színpadra íródott.

Írta: Mátyás Viktória
Fotók: Tímár Noémi

Antónia Vass

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kommentek

Recent Posts