OPEN Fesztivál – Pénz nélkül, otthon nélkül, esély nélkül

A 2. OPEN Fesztivál alkalmával mutatta be a Mentőcsónak Egység és a STEREO Akt közös előadásukat, a Cím nélkült. Az alkotók közös játékra invitálják a nézőket, azonban a tét nem kisebb, mint a biztonság, az egészség és az élet. Hajléktalanként kell átvészelnünk a telet, meg kell hoznunk napról napra azokat a döntéseket, melyekbe talán mindeddig bele sem gondoltunk.

A színház mint játék az egyik legelterjedtebb színházmetafora. A Cím nélkül esetében viszont szó sincs hasonlatról, ugyanis a nézők valóban játékosok épp úgy, ahogy a színészek. Interaktív módon, színházi társasjáték formájában ismerkedünk meg a hajléktalanság kérdéseivel, általános tévhiteivel és a hajléktalan emberek lehetőségeivel. Nemcsak befogadói vagyunk a történéseknek, hanem szerves részei, döntéshozói és cselekvői. Aktívan kell csapatként együttműködni a nézőtársainkkal és a színészekkel egyaránt. Ennek a játéknak nem pusztán a győzelem megszerzése vagy a vereség elkerülése a célja, hanem a szembesülés azzal az élettel, amit akár egy éjszaka alatt bárki magáénak tudhat. 

Nagyon hangsúlyos az ismeretterjesztő jellege a darabnak, ugyanis a színészeken, Kőszegi Márián és Szabó Zolán kívül részt vesz még az előadásban Balog Gyula hajléktalan aktivista és Szenográdi Réka szakértő is. Minden egyes felmerülő helyzetről a szakértő ismerteti a nézőkkel a valós adatokat, a hivatalos álláspontokat, és az esetleges lehetőségeket. Rá kellett jönnünk, hogy hajléktalanként az élet egészen más szabályokat ír elő, mint amiket átlagemberként gondolnánk. A szakértői elemzések hitelét erősíti annak a személynek a jelenléte, aki már több mint 15 éve éli otthontalanul az életét. 

A rengeteg elhangzó információ mellett persze nem veszik el a játék. A színészek bemutatják az általuk alakított figura történetét, megtudjuk, ki hogyan vált hajléktalanná. Mindegyik személyhez tartozik egy életnagyságú bábú és harmincezer forint. A közönség három csapatra oszlik és kihúzzák, melyik karakter helyett fognak dönteni. A játékszabály összetett, de egyértelmű: minden hónap elején el kell döntenie a csapatnak, hogy hol éjszakázik abban a hónapban? Utcán, fapadon vagy szállón és hogy kéregetnek vagy dolgozni mennek? Erről annak függvényében kell döntést hozni, hogy az egyes lehetőségek milyen anyagi és egészségbeli következményekkel járnak. Ezután jelenetek következnek, melyek olyan eldöntendő helyzeteket teremtenek, ahol ismét az érintett csapatokra hárul a döntés felelőssége. 


Ez egyre nyomasztóbbá válik, ahogy hónapról hónapra fogy a remény, hogy elérjük a kitűzött célt, viszont ezzel egyenesen arányosan romlik is a játékosunk egészségi állapota. A több órás játék végére rá kell jönnünk, hogy amilyen hirtelen hajléktalanná válhat valaki, olyan kevés esélye van újra fedéllel a feje felett élni. Ugyanis elég egy rossz válás, egy visszafizethetetlen adósság vagy egy agresszív családi háttér, ha nincs kihez fordulnunk segítségért, egyből az utcára kerülhetünk. Innentől viszont nem lehet hosszútávon eredményesen tervezgetni. Hiába adódik egy jó lehetőség, mint a játékban a márciusra kiírt lakhatási pályázat, ha az élet újra és újra felülírja az elképzeléseinket. Lakcím nélkül alig akad olyan, aki foglalkoztatna minket, de se a minimálbér, se a közmunkadíj összege nem fedezné még egy külvárosi pár négyzetméteres lakás bérleti díját sem. 

Hogyan teremtsenek hát maguknak új életet? Ez egy olyan ördögi kör, amiből talán csupán valamiféle csoda folytán kerülhetnek ki. A hajléktalanság problémája csak olyan szintig kerül napirendre a döntéshozók körében, hogy ne rontsák a város összképét, söpörjük őket a szőnyeg alá. Jelenleg is folyamatban van egy hajléktalanszálló bezárása, pedig azok az emberek, akiket az utcán láthatunk csak egy része a problémának, ugyanis azokról nem esik szó, akik együtt nyomorognak egy fűtetlen szobában és bármikor a hajléktalantársadalom részévé válhatnak. Ahhoz viszont, hogy esély legyen a változásra, elsődlegesen nekünk kellene változtatnunk a hozzáállásunkon. Mert amíg a társadalom többsége nem tanúsít érdeklődést az otthontalan emberek problémája iránt, addig nyugodt szívvel fogják lesöpörni az ügyüket ezután is az asztalról. Ezért kellene, hogy ez az előadás minél több emberhez eljusson. Tapasztalja meg mindenki a döntések súlyát, azt a kilátástalanságot, amivel mi is szembesültünk, azokat a kudarcokat, amikor megint elszáll egy remény. Gondoljunk bele abba, hogy mennyi lelki erőre van szükség egy ilyen trauma feldolgozására, és emellett hány meg hány megaláztatást kell még elviselniük. 

Boross Martin előadása nagyon komoly feladatot vállalt magára: a nézőket megismerteti egy viszonylag új színházi formával, feltár egy nagyon komoly problémakört, vegyíti a kikapcsolódást a tudományossággal, és két és fél órán keresztül fenntartja a figyelmet. Mégis egy élvezhető, kerek és felkavaró előadás született a munkából, ami után mind ismereteinket tekintve, mind érzelmileg gazdagabban távoztunk. 

Írta: Mátyás Viktória
Fotó: MU Színház

Antónia Vass

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kommentek

Recent Posts