Dosztojevszkij másképp

Dosztojevszkij Karamazov testvérek című regénye számos feldolgozással büszkélkedhet, 2016-ban pedig a MU Színház és a Füge közös produkciójaként ezúttal Laboda Kornél rendezésében vitték színre. Középpontjában pedig a szerelem, a hit és a darab legnagyobb tragédiája, az apagyilkosság áll.


Nehéz elrugaszkodnom az olvasmányélményemtől, hiszen úgy mentem el megnézni a darabot, hogy volt előismeretem róla. Sőt, balett-változatban már több alkalommal láttam a művet színpadon. Tehát úgy ültem be, hogy sejtettem, mit fogok vagy szeretnék látni.

Négy színész keltette életre a Karamazov családot és mindeközben a többi szereplőt is. Egészen különleges módon nyúltak Dosztojevszkij művéhez, hiszen az előadás nem csupán prózai részekből állt – megtoldották zenei betétekkel; többek között gitáraláfestéssel és sajátos dalszöveggel kombinálva. Néha nem is nagyon értettem, hogyan kapcsolódik mindez a történethez, de mégis szerves részét képezte az egésznek; nem tűnt sem túl soknak, sem feleslegesnek. A prózai részeknél ugyanakkor – ellenpontozásként – igyekeztek hűen lekövetni a regényt, Dosztojevszkij-idézeteket használva, ám megtoldva vendégszövegekkel, például szlenggel.

Az eredeti műben hangsúlyos szerepet kap a lélektaniság, ami ebben a darabban is megmutatkozott. Ez azért rendkívül fontos, mert máskülönben a történet valódi mondanivalója veszett volna el és áldozták volna fel a cselekmény oltárán. Szerencsére ez nem történet meg; az alkotóknak hűen sikerült visszaadniuk Dosztojevszkij világát.

A Stúdió Színpad kis terét használva a közönséget is bevonták a darabba oly módon, hogy beültek közéjük, vagy éppen tőlük vártak választ egy fontos kérdésben.

Mindennapos problémákat mutattak meg Karamazov családon keresztül: szerelem, féltékenység, hit. Nem nehéz ilyenkor beleképzelni magunkat a szereplők helyzetébe, pláne, ha közvetlenül viselkednek és a darab részeseivé tesznek minket az előadás során.

A szereplők közül Adorjáni Bálint Dmitrij Karamazovja a legzüllöttebb figura (talán csak Fjodor Karamazov szállhat versenybe vele e tekintetben) és akit végül a gyilkossággal vádolnak. A darab elején megjelenő erő és önbizalom, valamint agresszivitás az előadás végére eltűnik belőle. Egy meggyötört ember lesz, akinek a nevén szégyenfolt virít. 

A másik testvérnek, Ivannak is fontos szerep jut: ő talán az egyedüli, aki tudhatja, hogy nem Mitya a gyilkos, hanem apjuk fattyúgyereke, Szmergyakov – aljasságot bőven örökölt az öreg Karamazovtól. Orosz Ákos nem csak Ivanként nyújtott kimagasló alakítást, de a kisebb szerepekben is remekelt.


Lazók Mátyás Aljosaként a legfiatalabb Karamazov, és egyben a legtisztább lelkű. Számára nagyon fontos a hit, ezzel kapcsolatban szembekerül testvéreivel és apjával is. Egy gyermeteg, törékeny lelkű fiúról van szó, Lazók Mátyás pedig pontosan ezt mutatta meg. Végig ott volt benne valami félelem, kisebbrendűség-érzés (világiasan élő családja miatt), ami szimpatikussá tette ezt a karaktert.

Fjodor Karamazov és Szmergyakov (mindkét szerepben Jankovics Péter) gonoszak: szándékosan ártanak másoknak. Fjodor, az apa megkeseríti a gyerekei életét, Szmergyakovnak pedig elég a legnagyobb bűneit említeni: a gyilkosságot, és ennek vonzataként a Dmitrijre való hárítást. Akármelyik karakterről is beszélünk, nagyon hangsúlyos, a történet gerincét adó szereplők, egyenként kidolgozni és megmutatni a jellemüket, és bennük dúló érzelmeket, színészi bravúr.


A színészek pontos és precíz játéka, valamint a zenei részek tökéletes összhangja a humorral vetítve kiválóan ellensúlyozta és egészítette ki a drámai vonalat, így a darab egy pillanatra sem veszített komolyságából, szórakoztatott, mégis mély tartalma miatt képes volt elgondolkodtatni.

Írta: Kovács Alexandra
Fotók: Révész Róbert, Maszk.hu, Mu.hu

Antónia Vass

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kommentek

Recent Posts