Lindsey Stirling Magyarországon

Lindsey Stirling karrierje 2012-ben megjelent albuma óta töretlenül ível felfelé, a komolyzenei előképzettséggel rendelkező zenész, táncos mára a hegedű és az elektronikus zene világát elegyítve a XXI. század egyik leginnovatívabb előadója lett. Világkörüli turnéja egyik állomásaként 2017. február 27-én hazánkba is ellátogat, a Papp László Sportarénában ad koncertet.

A művész, aki számos zenei sikerlistát meghódított már, Youtube-on is rendkívül népszerű, közel 9 millió feliratkozója van, valamint elnyerte a Billboard Music Awardot is. 2017-ben legújabb, Brave Enough címet viselő albumának anyagával járja a világot.


Az album témája és központi eleme a gyász, veszteség, szeretet, és az újrakezdés. Zenéjét igen tragikus események inspirálták, ugyanis Stirling nemrég elvesztette legjobb barátját Jason Gaviatit, valamint édesapjánál rákot diagnosztizáltak. Gaviati esetében ráadásul Lindsey nem csupán zenésztárssal lett kevesebb, hanem egy fontos, hozzá közelálló emberrel is, aki egész pályáján végigkísérte.

Gaviati halála után a The Arena volt az első szám, amit megjelent, és szinte azonnal közönségsiker lett. Ezekről a hónapokról Lindsey így nyilatkozott: „Ez volt életem legnehezebb időszaka. A munkába akartam temetkezni, érzelmeimet el akartam rejteni. Szembesülnöm kellett velük, időt kellett adnom, hogy leülepedjenek a dolgok, majd kifejezésre kellett juttatnom őket.”

Talán ez a tragikus esemény eredményezte, hogy bár a Brave Enough igyekszik követni elődje nyomvonalát, mégis egy sokkal érettebb, átgondoltabb, összehangoltabb korong lett. A turnén pedig Jason Graviatit immár Kit Nolan helyettesíti.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése