SÚGÓ+ – Ilyen volt az Oscar-gála

89. alkalommal rendezték meg a filmes világ legnívósabb és legjobban várt díjátadó gáláját Los Angelesben, a Dolby Színházban. Hollywood idén is pompázott, a reflektorfény és a csillogás megtöbbszöröződött, sztárok tucatjai sétáltak végig a vörös szőnyegen, izgatottan várva a gálát megnyitó meglepetés show-t és természetesen a pillanatot, mikor kinyíltak a kis arany borítékok, és fény derült az idei nyertesekre.

A műsorvezető ezúttal Jimmy Klimmel, amerikai komikus volt, aki bár számos díjátadót vezetett már korábban, ez volt az első Oscarja. A show – amit 225 országban, köztük Magyarországon is közvetítettek – talán kicsit lassabban folyt, ám cseppet sem eseménytelenül.


Még a gála előtt Meryl Streep borzolta a kedélyeket, amikor is arról szóltak a hírek, hogy a Chanel-divatháznak fizetnie kellene azért, hogy az Oscar-várományos színésznő az ő ruhájukat viselje. Később a cég vezetője elismerte, hogy nem erről volt szó és hivatalos közleményben kért bocsánatot. Végül még ez sem hatotta meg a 20. jelölését begyűjtő Streepet, és egy Elie Saab ruhában lépett a vörös szőnyegre.

A vörös szőnyeges bevonulásnál a szemfülesebbek aztán néhány sztáron – többek között Karlie Kloss topmodellen, Lin-Manuel Miranda rendezőn és Ruth Negga színésznőn – kék kitűzőt figyelhettek meg, ami az ACLU (American Civil Liberties Union) jelképe. A szervezet azért dolgozik, hogy minden állampolgár élhessen az alkotmányos jogaival, a hírességek pedig a kék szalag kitűzésével fejezték ki egyetértésüket és támogatásukat.

Számunkra az este legjobban várt eseménye egyértelműen az élőszereplős rövidfilmek díjának kiosztása volt. Deák Kristóf filmje, a Mindenki nagy esélyekkel indult az Oscarért, és a jelölést díjra is váltotta. Ezzel filmtörténelmet írt, ugyanis korábban még egyszer sem nyert magyar film ebben a kategóriában.


Az idei gála egy kínos bakival ért véget, a szervezők ugyanis véletlenül az Emma Stone nevét tartalmazó borítékot adták Warren Beattynek, aki így tévesen a Kaliforniai álmot hirdette ki győztesnek a legjobb film kategóriában. Ráadásul a hibát azután vették csak észre, hogy az alkotók elmondták a köszöntő beszédüket. A legjobb film végül a Holdfény lett.

Az idei nyertesek kategóriánként:

A legjobb film (Best Picture)
Holdfény (Moonlight)

A legjobb férfi főszereplő (Actor in a Leading Role) 
Casey Affleck – A régi város (Manchester by the Sea)

A legjobb női főszereplő (Actress in a Leading Role) 
Emma Stone – Kaliforniai álom (La La Land)

A legjobb férfi mellékszereplő (Actor in a Supporting Role) 
Mahershala Ali – Holdfény (Moonlight)

A legjobb női mellékszereplő (Actress in a Supporting Role) 
Viola Davis – Fences

A legjobb rendező (Directing)
Damien Chazelle – Kaliforniai álom (La La Land)

A legjobb animációs film (Animated Feature Film)
Zootropolis – Állati nagy balhé

A legjobb vizuális effektek (Visual Effects) 
Robert Legato, Adam Valdez – A dzsungel könyve (The Jungle Book)

A legjobb rövidfilm (Short Film / Live Action)
Mindenki (Sing) – Deák Kristóf és Udvardy Anna, Magyarország

A legjobb animációs rövidfilm (Short Film Animated) 
Szalonka (Piper) – Alan Barillaro

A legjobb jelmez (Costume Design) 
Colleen Atwood – Legendás állatok és megfigyelésük (Fantastic Beasts and Where to Find Them)

A legjobb smink (Makeup and Hairstyling) 
Alessandro Bertolazzi – Suicide Squad – Öngyilkos osztag (Suicide Squad)

A legjobb rövid dokumentumfilm (Documentary Short Subject) 
The White Helmets – Orlando von Einsiedel

A legjobb dokumentumfilm (Documentary Feature) 
Ezra Edelman – O.J.: Made in Americam

A legjobb művészeti rendezés, látványtervezés, díszlet (Production Design) 
David Wasco – Kaliforniai álom (La La Land)

A legjobb zene, filmzene (Music, Original Score) 
Justin Hurwitz – Kaliforniai álom (La La Land)

A legjobb hang, hangkeverés (Sound Mixing) 
Kevin O’Connell – A fegyvertelen katona (Hacksaw Ridge)

A legjobb betétdal (Music Original Song)
City of Stars – Kaliforniai álom (La La Land)

A legjobb hangvágás, hang (Sound Editing) 
Sylvain Bellemare – Érkezés (Arrival)

A legjobb külföldi film (Foreign Language Film) 
Az ügyfél (The Salesman), Irán

A legjobb vágás (Film editing)
John Gilbert – Fegyvertelen katona (Hacksaw Ridge)

A legjobb fényképezés, operatőr (Cinematography) 
Kaliforniai álom (La La Land)

A legjobb eredeti forgatókönyv (Writing / original screenplay)
Kenneth Lonergan – A régi város (Manchester by the Sea)

A legjobb adaptált forgatókönyv (Writing – Adapted Screenplay) 
Barry Jenkins – Holdfény (Moonlight)

Fotók: Glamour online, 24.hu

Antónia Vass

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kommentek

Recent Posts