Jó nap ez a halálra – tartja a mondás, azonban nem Tara Abernathy számára. Ő arra született, hogy éljen, s hogy valami nagy dolgot vihessen véghez. Igen ám, csakhogy a szerencse nem hullik az ölébe, s a dicsőséghez vezető út akadályokkal tarkított. Vízköpők, Istenek és Istennők, Mesterek és Mesternők, akikhez Max Gladstone szolgáltatja a lélekanyagot.
Az író nagy fába vágta a fejszéjét, hiszen igen veszélyes szálakat mozgat regényében, ugyanakkor mindezt igen jól csinálja. Ebben az urban fantasyban ugyanis mindennek megvan a saját helye, egy tökéletesen működő rendszer része. A rossz dolgoknak azonban megvan az a rettenetes tulajdonsága, hogy a legváratlanabb pillanatokban jelentkeznek. Alt Coulumb városának tűzistenét ugyanis meggyilkolják, ezáltal az eddig makulátlan rendszerbe hiba csúszik. Maga a város egy négymillió fős metropolisz, a világon az egyetlen hely, amelyet még egy Isten irányít.
Adott a kérdés, hogy akkor mégis mi szüksége van egy városnak Kos istenre, ha az összes többi képes működni nélküle. Kétféle magyarázat adható. Az egyik, hogy ami csak létezik, elromolhat a vezető irányítása nélkül (gőzfejlesztő gépek leállása, zavargások kitörése). A másik az ismeretlentől való félelem. Olyan ez, mint amikor felüti a fejét egy probléma, amelyre nem ismerünk megoldást, s nincs is lehetőségünk arra, hogy kialakítsunk egy olyan életet, amelyben ne szerepelne Kos, a tűzisten.
Gyilkosságból nemcsak egyet, de rögtön kettőt is kapunk. Cabot bírót a saját lakásán ölik meg, és ha furcsának lehet nevezni bármelyik módszert is, ezt biztosan. A bírónak a gerincoszlopával egyetemben eltávolítják az összes szervét is.
A város legnagyobb szerencséjére Lady Kevarian alkalmazza a Tudás Iskolájából nemrég kirúgott Tarát, aki minden erejét összeszedve veti bele magát a nyomozásba. A második esély mellé megkapja méltó ellenfelét is, azt a professzort, aki miatt az iskolából elbocsájtották. Ám ahelyett, hogy a regény elúszna a klisék tengerén és személyes bosszúdrámába torkollana, alkalmazkodik a kívánalmakhoz, és megtartja az adott társadalom által elvárt korlátokat. Szereplőink saját feladataikra koncentrálnak, arra, hogy bebizonyíthassák saját igazukat. Mert mindkettőjüknek vannak elképzeléseik, de az igazságot talán egyikőjük sem ismeri. A kirakós darabkáit pedig úgy kell összerakniuk, hogy egy ép vázat kapjanak, melyet mind Justicia, mind pedig a vízköpők elfogadnak.
A római mitológiából jól ismert, az igazság és az erkölcsi erő megtestesítője, egyik kezében karddal, míg a másikban egy mérleggel, valamint a XV. századtól szemkötővel ábrázolt istennő maga Justicia. A regényben ezt a nevet egy feketeruhásokból álló szervezet viseli, s minden erejével keresi az igazságot, s töri le a hazugságot. Elsőszámú ellenfeleik a kitaszított vízköpők, akik egy rég meghalt, de el nem feledett Istennő, Seril gyermekei. Az előítéletek esetünkben talán nem is véletlenek, hiszen Cabot bírónál Tara rá is talál egy teremtményre, ő Shale, a vízköpő.
Tara mellett a másik főszereplő Abelard, aki úgy füstöl, mint egy gyárkémény, tekintve, hogy dohányzik. Kos papja elszánt, s bármit képes lenne megtenni, hogy városa visszakaphassa hőn szeretett Istenét.
Összeáll tehát a nagy csapat, Tara, Abelard, Justicia egyik szolgája, Cat, valamint később becsatlakozik Raz kapitány is, aki nem mellesleg vámpír.
A végére hagytam Gustave bíborost, aki eleinte lényegtelennek tűnik, később azonban kiderül, hogy értékes információi vannak mindkét halálesetről. Mert mi van akkor, ha Cabot bíró, és Kos isten meggyilkolása összefügg? Mi van akkor, ha eme két brutális tett elkövetője egy és ugyanaz a személy? Mekkora befolyással rendelkezik az egyház, s milyen dolgokra képes a vallás? Mennyire erős a hit? Tara saját Tudására támaszkodva, a mágia erejének birtokában igyekszik összetartani a csapatot, megoldani a rejtélyt, s felvenni a kesztyűt volt tanárával, Denovo professzorral szemben.
Max Gladstone regénye nagyszerű világábrázolása szemet gyönyörködtető. Óramű pontossággal robog a gépezet, mely darabjaira hullik, ha a legkisebb fogaskerék is elmozdul. Mesterek és mesternők, akik a mágiát, más néven a Tudást birtokolják, vámpírok, akik szomjaznak az emberi vérre. Az igazság szolgálatában álló feketeruhások, akiknek szükségük van arra, hogy a vámpírok szívjanak belőlük. A kitaszított és megbélyegzett vízköpők. Gyilkosok és áldozatok. Istenek és Istennők. Intrika és politika. Drog, mámor, élet, halál.
Bár kétségtelen, hogy merész újításaival a könyv a műfaj egyik legötletesebb darabja, az elején nehezen birkóztam meg vele. Nehéznek találtam ezt a világot, megfejthetetlennek, s annyira kívülállónak hittem magam, hogy elképzelhetetlennek tartottam, hogy végig olvassam a könyvet. Azonban, ha túllendülünk az első négy fejezeten, a kirakós darabkái elkezdenek a helyükre kerülni, s rájövünk, hogy mennyire összetett, kimunkált világról van szó. Valamint, ezek mellett még a tördelést nehezményeztem. Sokszor szerencsétlenül esett a határvonal, ezért nem tudtam rögtön eldönteni, hogy a rengeteg cselekményszál közül éppen melyikbe csöppentem.
Mindezeket leszámítva bátran ajánlom a könyvet mindazoknak, akik egy remekül megmunkált világra szomjaznak, s vevők az újításokra, s nem félnek nyomozni egy kicsit.
„Ó, az igazság különös szörny, gyakran üldözik, de ritkán érik utol.”
Max Gladstone: Nagyrészt halott
Agave Könyvek, 2016, 384 oldal
Írta: Rojkó Enikő
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése